110. fejezt

Nóri szemszöge*

A röhögéstől fetrengtem a földön, még mindig törölközőbe. Brii a kanapén ült, és hasára tapasztotta a kezét. Louis jött ki a konyhából és ő is nevetni kezdett. Azt sem tudta min nevetünk ennyire, de a látvány ami nyújtottunk 100%, hogy nevetséges volt.
- Min nevetünk? - kérdezte amint szóhoz jutott. Nem válaszoltunk a feltett kérdésre, mert egyikőnk se kapott levegőt. Durcásan vonult vissza az étkezőbe. A csengő vadul kezdett zúgni. Briginek nem volt ereje felkelni, így nekem kellett összeszednem magam. Feltápászkodtam, és a csupasz talpammal odacsattogtam az ajtóhoz. A hajamból csöpögő víz jelezte az útvonalamat. Kinyitottam, miközben Brii-t bámultam. És aztán beütött a mennykő.
- Brigi! - kiáltottam, az ajtóban álló alakot bámultam.

- Igen? - kérdezett vissza lihegve.
- Tüntesd el ezt az izét! - mondtam grimaszolva.
- Ki a..? - kérdezte amint oda ért mellém. Tátott szájjal bámulta az ajtóban álló, bőrönddel felszerelt anyámat...- Angela! - kiáltotta el magát egy perc elteltével.
- Sziasztok, lányok! - mondta félve, és a cipője orrát kezdte fürkészni.
- Hát itt vagy! - örvendezett mögöttem Hazza, és átfurakodott Brigi mellett, aki készségesen állt félre.. Harry a karját átvetette a vállam fölött és anyut bámulta.
- Te hívtad ide?! - ordítottam.
- Most mi bajod van? - kérdezte, és zölden égő szemekkel nézett vissza rám.
- Mi lenne?! - löktem le magamról hosszú, izmos karját.- Ide hoztad anyámat! - mutogattam.
- Hallottam, hogy összevesztetek,és idehívtam. Ang pedig készségesen vállalta az utazást. Mérgesen, fújtatva igazítottam meg a törölközőmet és elviharzottam. Fel a lépcsőn majd bevágódtam Zayn szobájába. A földön ült, a tv előtt, és amikor az ajtó kivágódott, tágra nyílt szemekkel bámult az őrjöngő alakomra.
- Sziaaa....- mondta megilletődve.
- Nem fogod elhinni! Harry idehívta anyut!
- És ez azért baj mert...?
- Mert utálom azt a nőt!
- Nyugodj meg.- mondta megértő hangon, felállt és átölelt. Nem tudtam visszaölel, mert ha megteszem elég kellemetlen helyzetbe kerülök. Így csak fújtatva mellkasára hajtottam a fejemet.- Öltözz fel, rendben? - kérdezte és elhajolt tőlem, hogy a szemembe nézhessen.
- Jól van.- fújtattam és leültem az ágyra.- De semmi kedvem nincs összefutni Harry-vel Brii-vel vagy azzal az izével aki egykor az anyám volt.- jelentettem ki könnyedén. Nagyon megbántott amikor azt mondta, hogy csak tönkre teszem a napjait és nem vagyok elég jó neki. Azt hittem, hogy anya nem hagyja majd, hogy bármi közénk álljon. Nem gondoltam volna ezt róla, és amikor mégis elhagyták azok szavak a száját amik egykor apuét, összetört egy részem.
- Akkor megyek és hozok neked valami ruhát. Ne aggódj. Melletted állok majd...akkor is ha nincs igazad. Tudom milyen egyedül állni a csatatér túloldalán...- megsimította a vállamat és megértő pillantását az enyémbe fúrta. Most éreztem igazán, hogy a testvérem.... Kiment az ajtón, teljesen higgadt fejjel - ami rólam nem mondható el. Minek hívta ide?! Én nem akarok kibékülni vele. Tökéletesen megvoltam nélküle, és így legalább neki sem voltak nyomasztó napjai....Nem kellett a rendőrségre járnia, és nem kellett Clarie-t hívogatnia. Ő is megvolt nélkülem..de akkor minek jött ide? Lehet, hogy megint bevetem a deportálós módszeremet.... - Meg jöttem. Hát...nem túl divatos..nem értek annyira a női ruhákhoz...- monda szégyellősen. Muszáj volt mosolyognom.
- Köszi.- kuncogtam.
- Te tudtad, hogy van tetoválásom?
- Tetoválásod? Mióta?
- Tegnap este kerülhetett oda... Így keltem fel.
- És mi van rajta? - kérdezte vigyorogva.
- Ha kuna ma tata.
- Csak annyit jelent, szép az élet itt lent. Tiszta élvezet, a bölcselet. Ha kun ma tata.- énekelte.
- Ha kuna ma tata, Ha kuna ma tata, Ha kun ma tata...- énekeltük egy indiántánc kíséretében.- Na jó, most már felszeretnék öltözni.- mondtam percek múlva, szuszogva.
- Ohh, bocsi. Már itt sem vagyok.- azzal nevetve becsukta maga mögött az ajtót. Negyed óra múlva még mindig egyedül ücsörögtem a puha matracon. Nem hívtam be Zayn. Bűntudatom lett... Igen, néha nekem is szokott lenni... Tudtam, hogy nincs igazam, túl makacs vagyok, hogy anya csak ki akar békülni, blab-blab-laaa... Nagyon nem izgatott, mert nem voltam hajlandó igazat adni nekik, de azt sem bírtam hallgatni, hogy "Igen neked van igazad", mikor pont én vagyok az aki téved. De Zayn, és az ő aggodalma egyszeribe megjelentek és helyet foglaltak mellettem az ágyon.
- Mi a baj? - kérdezte és átfogta a vállamat. Szorosan húzott magához. Talán azért mert azt szeretett volna éreztetni velem, hogy mellettem áll...
- Én vagyok az aki téved. Akármennyire is nehéz beismernem... Harry-nek van igaza. Ki kellene békülnöm vele, de nem akarok. Csalódtam benne, pont úgy ahogy apában is...
- Maradj itt egy kicsit. Mindjárt visszajövök.- óvatosan felállt mellőlem, megpuszilta a fejem búbját majd ismét magamra hagyott. De nem kellett túl sok idő, hogy újra halljam a hangját...pontosabban: hangjukat. Harry és Zayn olyan hangosan ordítottak, hogy úgy éreztem menten beszakad az ajtó. Megrémültem, abban reménykedtem hogy nincs semmi baj. De most az én aggodalmam kapott szárnyakat, és egyenesen lerepítettek a lépcsőn. Zayn és Harry egymásnak feszültek, és ordítoztak. A hangjuk egybeolvadt, egy szót sem értettem. Nem töprengtem, nem volt időm tétovázni. Azonnal közéjük furakodtam.
-Srácok! Srácok! - ismételtem. Olyan hanggal voltak, hogy még saját üvöltésemet se hallatom. Brigi és Niall robogott le a lépcsőn. Niall Harry mögé állt, majd húzni kezdte. A kezemet Zayn mellkasára helyezve próbáltam mennél távolabb tolni Hazza-tól.- Nyugi! Zayn figyelj már rám!
- Nóri! - kiáltott Brii.- Hazza! Figyelj rá! - nem értettem de azonal visszafordultam és előktem. Hazza szemébe meredtem.
- Nyugodj meg! - mondtam minnél kiegyensulyozotabban. Hallgatott rám. Nem orditott tovább, lenézett rám. Átfogtam a nyakát és suttogni kezdtem.- Ne bántsd! - felemelte a fejét. Komoran bámulta Zayn-t, majd megfogta a kezemet és felcibált a lépcsön.
- Mi ez az egész? - kérdeztem felháborodva.
- Én csak jót akartam neked, Mano! Erre azt látom, hogy Zayn üvöltözve rohan lefelé a lépcsön. 5 perc múlva meg nekimegyek.
- Ne haragudj! Csak...nem is tudom talán berezeltem.- szabadkozzam.
- Mégis mitől? Anyukádtól? Nem fog megenni.
- Tudom, és tényleg sajnálom. De tudtam, hogy csak Zayn áll majd mellém.
- És én? Én nem a javadat akarom?
-De igen, csak..
- Csak mi? Nem mondtam volna, hogy igazad van. Most mondom el először és utoljára: nem azt fogom mondani amit hallani akarsz! - meredten, rémülten álltam előtte. Soha nem beszélt még úgy velem. Mintha lenne egy másik oldala amit eddig elrejtett előlem. Nem jutottam szóhoz. Aztán rájöttem, hogy ezt nem kellene tűrnöm. De mégsem szóltam semmit. Most nem. Nem lett volna helyénvaló, csak rontott volna a helyzeten.
- Értem.- nyögtem ki lehajtott fejjel.
- Menj, feküdj le, vagy kezdj magaddal amit akarsz.- legyintett majd elveszett az ajtó takarásában. Szót fogadtam és bebújtam az ágyba. Az Ő helyére feküdtem, ahol a legjobban lehetett érezni az illatát. Magamra húztam a takaróját. Biztos csak a másnaposság.... Csak a másnaposság...

Ui.: Nagyon kérünk titeket komizzatok! Így, hogy nem komiztok azt hisszük, hogy rossz a blog! Léci mondjatok véleményt bármilyet..csak mondjatok!