111. fejezet

Nóri szemszöge*

 Addig győzködtem magam, hogy Harry csak a másnaposság miatt durcás, míg végül feladtam. Nem hittem még magamnak sem... Mert igaza van... Igaza van mindig mindenkinek rajtam kívül. Kissé unalmas, de legalább tanul a hibáimból. Vagyis...a hibáim egy részéből. Csend telepedett az egész házra, nyomasztó csend. Lassan besötétedett, de Harry nem jött vissza, hogy lefeküdjön. Amíg itt vagy addig nem is fog, te nagyon okos! - vágott fejbe egy hang. Hallottam már ezt a hangot. Anya régebben mindig azt mondta, hogy ezt hívják lelkiismeretnek, és jobban tenném ha hallgatnék rá. De az én belső hangom nem csak egy egyszerű lelkiismeret volt. Őrangyalként és tanácsadóként is funkcionált. Most a tanácsadó éne bukkant fel. Azt súgta hagyjam el a szobát, így jobb lesz Hazza-nak. Hátha kialudj magát és minden rendben lesz. Ismét a Be alright jutott eszembe.... Kimásztam az ágyból és elsettenkedtem az ajtóig. Közben a dalszöveget suttogtam, amolyan biztatás képen. - Accros the ocean, accros the sea....- sutyorogtam majd kidugtam a fejem az ajtón. Elindultam a lépcső irányába, de akkor halk beszélgetést hallottam. Megmeredtem majd lassan, visszatolattam a szobába.- Everythings gonna be alright. Be alright. The long night....- majd újra becsuktam az ajtót. Leültem az ágy szélére és a matrac enyhén besüppedt alattam. Az ujjaimat összefontam és lazán a térdemen nyugtatgattam aprócska kézfejemet. Az utca lámpa fénye emlékeztet arra, hogy nem feltétlenül kell a házban maradnom, és a bejárati ajtót használnom. Bámultam egy percig a nyitott ablakot, majd vállat vontam és elindultam felé. Megfogtam a párkányt, kihajoltam a friss, hűs levegővel telt udvar fölé és újra énekelni kezdtem.- Everythings gonna be alright, be alright. Be alright... Rendben lesz...- tettem hozzá halkan, már nem suttogva. Vetettem a lábam az ablakpárkányán majd szorosan belekapaszkodva engedtem le magam. A következő ablak felső léce érintette a talpamat és azonnal ráhelyeztem a testsulyom. Ugyan ezekkel a mozdulatokkal jutottam túl a következő ablakon, majd egy gyors, és lendületes mozdulattal, a lehető legcsendesebben értem földet, a kijárat tornácán, ami a hátsó udvarra nyílt. Elszaladtam a kapuig, de zárva volt. Így hát azon is át kellett másznom. Úgy éreztem magam mint egy bűnöző, aki most rabolta ki ezt a gyönyörű és hatalmas házat mégis benne hagyta a legnagyobb kincset... Sétálgattam. Jól esett távol lenni tőlük, akár mennyire is szeretem őket. A csend jólesően bizsergett a fülemben, majd ez a csend meg is szűnt amikor elmentem egy karaoke bár mellett. A hatalmas üvegablakokon át beláttam, de bár ne tettem volna. Azonnal visszalépkedtem a bejárathoz, végig színpadon álló szőke haramiát bámulva. Benyitottam, de nem tűnt fel senkinek. Még Taylor-nak sem. Csapzott, kissé másnapos külsőm eltért a körülvevő emberek öltözékétől, és kellemetlen érzés fogott el. De nem tudta elnyomni azt a bizonyos érzést ami arra késztetett, hogy menjek oda, férkőzzek a boszorkány közelébe, és vonjam kérdőre mindazért amit tett. Bár, csak én hittem abban az elméletben miszerint Taylor tehet mindenről, szentül hittem, hogy igazam van. Egy ilyen nap után viszont...nem is tudom. Nekem sosincs igazam, mindig mindenben tévedek. De ebben nem! Érzem, tudom, látom. Amint Taylor területének határaira nem tekintve löktem félre az embereket, rám emelte meglepett szemeit. Ő is közeledni kezdett felém, és a szívem vadul verni kezdett a dühtől. Nem bánthatod! - szólalt meg a lelkiismeretem. Megállt velem szemben, az emberek kisebb kört formálva vettek körül minket. Egy kamerás férfi furakodott előre, egy másik pedig mikrofont dugott közénk.
- Jöttél megnézni ahogy elkápráztatom a közönséget? - kérdezte flegmán. Pontosabban: csak nekem tűnt flegmának. Végig barátságosan mosolygott rám.
- Ha nem akarod, hogy mindenki megtudja, hogy egy ármánykodó, féltékeny, pszichopata boszorkány vagy, indulj el kifelé azon az ajtón.- mutattam bejárat felé. Most sem takargattam semmit, nem kerülgettem a forró kását, csak kimondtam amit gondoltam.- De nem kell úgy besz*rni, nem foglak bántani.- mondtam ugyanolyan barátságosan. A közönség "juuuuj"-ozni kezdett, mint az óvodában, amikor kiderül, hogy a Peti szerelmes a Nikibe....
- Nem tudom milyen ármánykodásról beszélsz, aprócska, másnapos, európa kislányka.- az igaz, hogy jóval magasabb nálam  - mint mindenki más is - de ezzel akkor is felmérgelt.
- K*ss, country ribi! Mondj el mindent itt, ha máshol félsz.
- Vannak 16 éven aluliak is itt.
- Nem izgat. Csak mond el az igazat Mond el, hogy féltékenységből tönkre akarsz tenni. Engem és a családomat. Mond el hogy ne engem nézzenek hülyének.
- Nem vagyok féltékeny, nem szoktam ármánykodni. Nem vagyok boszorkány, és jobb lesz ha elhallgatsz.- közelebb lépett, így a négy lépés távolság, kettőre csökkent. Fenyegetően hajolt fölém, én pedig szúrósan néztem a szeme közzé. A hangja is megváltozott, már nem volt kedves, barátságos.
- Miért voltál ott aznap este amikor a csajszikát leütöttem?
- Pontosabban: félholtra verted.
- Válaszolj.
- Elkísértem a barátnőmet.
- Egy One Direction koncertre?
- Nem. Jancsi bácsi csárdájába.
- Minek mentél el ha annyira utálod Harry-t?
- Csak leraktam a kocsit.
- Az előbb még a barátnődet kísérgetted.
- Elkísértem és leraktam a kocsit.
- És hogy kerültél Budapestre a rajongóid tudta nélkül? - ez is csak időközben derült ki.
- Mert elkísértem a csajszit a koncertre.
- Szóval...a legjobb barátnőd Directioner?
- Mert? Baj?
- Én a helyedben nem hagynám. Főleg, hogy az exemmel smároljon.
- Azt kaptad amit érdemelsz! - üvöltötte egy váratlan pillanatban.
- Vegyél vissza a hangodból, country picsa!
- Te csak ne mond meg nekem, hogy mit tegyek!
- Miért voltál Londonban, pont akkor amikor én?
- Semmi közöd hozzá!
- Miért?
- Mert ott volt dolgom!
- Az a dolgod, hogy tönkre tedd mások kapcsolatát?!
- Te tetted tönkre az enyémet!
- Te vagy az oka mindennek!
- Nem, ez nem igaz!
- Most vallottad be! - mindketten feszülten meredtünk a másikra. Éreztem ahogy hamarosan megtörik, és mindent elmond. A kamerába...
- Te egy fogyatékos tini vagy, akit csak az ivás érdekel!
- Te meg egy pszichopata. Szerintem kvittek vagyunk. Mit kerestél Londonba, miért küldted a r*bancot, miért ugrasztottál össze minket Harry-vel? És hogyan érted el, hogy még az országból is elmenjen?
- Okosabb vagyok mint te! Szebb vagyok mint te! Tehetségesebb és gazdagabb is! Mit esz rajtad? Miért nem vagyok elég jó neki?
- Mert egy kiállhatatlan r*anc vagy! - ordítottam elképedve. A szeme égett, már nem sok híja...
- Hogy jöttél rá ezekre? Honnan tudod ,hogy én voltam?! - teljes siker! - Te csak egy kis senki vagy! Csak megkeseríted a körülötted élők életét, mégis szeretnek! - senki vagy, megkeseríted az emberek életét, egy senki vagy.... Lefagytam... Egy percig meredten álltam. A bennem égő tüzet próbáltam csitítani, próbáltam lenyelni az előtörő, cenzúrázatlan szavakat. Hallgatni akartam a lelkiismeretemre, de nem ment. Közelebb léptem. Taylor automatikusan hátrálni kezdett. Elkaptam az arcát körülvevő tincsek egy kupacát és a föld felé kezdtem rángatni. Egy kar fonódott az enyém köré. Majd egy a derekam köré, és a serényen "munkálkodó" kezem csuklójára. Húzni kezdtek... Zayn a derekamat ölelte, Brigi a kezemből próbálta kitépni Taylor haját - bár, az azért feltűnt, hogy húzott rajta kettőt mielőtt próbálkozni kezdett volna.- Niall fogta a másik karomat. Lefegyvereztek. Így be kellett vetnem a nehéztüzérséget: a lábaim egyike állon talál Taylor-t, akinek abban a percben folyni kezdett a vére. A következő rúgásra készültem amikor Louis a lábamra csimpaszkodott.
- Louis! - ordítottam rá. A kezemet kirántottam Brigiéből, és ismét a démon hajába kaptam. De most a fejebujján, egy jókora adag hajat kezdtem cibálni.
- Nóri, ereszd már el! - szolt rám Brii és ismét a kezem irányába nyúlt.
- Manó! - azonnal leálltam a rúgkapálással, cibálással, vergődéssel.- Engedd el, légy szíves! - szolt Hazza dörmögős hangja a hátam mögül. Szót fogadtam. Erre Brigi is elengedte a kezemet, Louis lemászott rólam és Zayn és Liam is elengedett. Liam az utolsó percben kapta el a derekamat, kicsit feljebb mint Zayn. Taylor a haját igazgatva egyenesedett fel. Elnevettem magam, azon ahogy reménytelenül próbálkozik méltóságteljesen távozni majd Harry felé fordultam. Komoly volt..túl komoly. Lehajtottam a fejem, elszégyelltem magam. A fekete padlót bámultam, majd amikor megszólalt lassan felvezettem a tekintettem mérges arcára.
- Menjünk.- jelentette ki minden hangsúlyt nélkülözve. Az utcán két autó állt. A Niall-é és a Harry-é. Hazza megállt az övénél és kinyitotta az utasülés felőli ajtót.- Szállj be.- utasított, de nem mentem előrébb egy lépést sem. Liam végigsimította a hátamat majd kikerült és a többiekkel együtt beült a Range Rover-be.- Most! - parancsolgatott. Erre már megmozdultam. Lehajtott fejjel ültem be az anyósülésre, majd amikor Harry is beszállt, kihúzódtam az ülésem legtávolabbi szélére.- Mit mondtam? - kérdezte mogorván. Mintha az apám lett volna...
- Hagyjál, jó?
- Nem, nem jó. Neki ugrottál Taylor Swift-nek.
- Ha nem mondod nem is veszem észre.- durcáskodtam. A könyököm az ajtónak támasztottam és a tenyerembe fektettem az arcomat.
- Megmondtam hogy ilyet nem tehetsz!
- Nem vagy az apám, nem vagy a főnököm. Nem mondhatod meg, hogy mit és hogyan csináljak.
- De ilyet akkor sem tehetsz!
- Jól van, oké, értem! Másnapos vagy de azé...
- A másnapossághoz ehhez semmi köze! Ma te vagy a hülye.
- Miért máskor nem?! - felemeltem a hangomat. Nem ismertem magamra...de nem is akartam. Úgy éreztem mintha mindez kényszeres lenne, mintha egy vadállat lennék. Ösztönösen cselekedtem.- Ki ő hogy nem kaphat két pofont?! Miért véded egyáltalán?! Ha annyira szereted menj vissza és vidd haza őt! - de már késő volt. Engem hozott haza, megérkeztünk. Berontottam kapun, elvágtattam a nyitott ajtóig, amiben anyám állt aggódó szemekkel. Harry tartotta a tempót és velem egyszerre lépett. Legyintettem egyet, hogy tűnjön el, de ehelyett csak lassított és egy lépésnyi előnnyel rontottam be a házba.
- Kicsim! - szolt anyu amikor elhaladtam mellette.
- Azért nem hagyom, hogy megverd mert szeretlek! - ordított Harry a lépcsőn felfelé. Mindenki rémülten meredt rám, amikor szembe fordultam az égő zöld szempárral.
- Ma este aludj Taylor-ral! - szűrtem a fogaim között. Felmentem a vendégszobába, kiraktam Brii bőröndjét az ajtó mellé, hogy költözzön át Niall-hez. Kulcsra zártam az ajtót majd leültem az ágy elé. Lehunytam a szememet, de nem gondolkoztam. Minek marcangoljam magam? Ezt nem tudom irányítani. Ezt nem tudom megtervezni. Ez túl sok egy olyan embernek mint nekem, aki minden pillanatot meg tud tervezni kisebb erőfeszítések nélkül is. A zár furcsa hangot hallgatott. Egy kulcs fordult el benne majd kinyílt.
- Ez az én házam is. Van kulcsom minden ajtóhoz. Nem menekülhetsz el.- mondta Hazz immáron normális hangnemben. Menj át a szobánkba.
- Taylor nem fog kiakadni? - flegmáztam a jómódóra ellenére.
- Nóri, légy szíves. Állj fel és gyere.
- Már miért tennék ilyet? És te miért akarnál egy olyan csajjal egy szobában lenni aki tök hülye?
- Mert én szeretem a hülye lányokat.- belépett az ajtón, elém állt és a kezét nyújtotta.- Beszéljük meg.- felálltam de nem fogtam meg a kezét. Durcásan vágódtam be a szemközti szobába.- Néhány nap múlva megyünk, nem akarok így elbúcsúzni.- mondta amint beültünk az ágy közepére. Elképedve bámultam zöld, bűntudatos szemeit.-Ne haragudj azért amit mondtam, vagy csin....
- Csss! Ne mond tovább! - az ujjam a szájára tapasztva, rémülten hallgattattam el.- Mentek? Máris? De minek? Nem maradhatok? És én voltam hülye.- mondtam ki a nyilvánvalót.- Igazad volt, igazatok volt, mindenben. Ne haragudj azért ahogy ma viselkedtem. Te csak jót akartál anyuval, meg mindennel kapcsolatban.
- Nem volt mindenben igazunk.
- Miért is nem?
- Mert a te elméleted volt az ami ma este beigazolódott. Az egész történet, minden ami velünk történt, ennek az egésznek Taylor volt az oka. Végig ez volt a lényeg.
- Ahaaaaan.....- ez eddig eszembe se jutott, pedig ezért mentem be arra helyre. Hogy kiderítsem az igazat. Másnap reggel feszült volt a hangulat, de anyu reggelije minden rossz energiát kikergetett a házból. És mivel nagyon megbocsájtó- és bocsánat kérő hangulatban voltam anyuval is rendbe jöttek a dolgok. Anyuval minden rendbe jött, bár eleinte még ott volt az csípős érzés, ami kettőnk között cikázott ide-oda. Nyugodtan konstatáltam, hogy Brigi és Niall kapcsolata jobb mint valaha és...Brii virága is elhervadt. Pontosabban...Niall vázájában díszeleg. Hazza és én kihasználtunk minden alkalmat. Liam majdnem megbolondult a szobáját beterítő bűztől aminek nem tudott rátalálnia forrására. A srácok elmentek... Újra... Brii és én egyedül voltunka nagy fehér ház udvarán, a sötétben és a csillagokat bámultuk a padról. Most kivételesen látszottak. Nem takarta el őket egy vastag felhőréteg.
- Esküszöm, hogy csillagász ninja leszek.- jelentettem ki.

- Felőlem. De azzal nem keresel valami sokat.- mondta Brii.
- Kérdezhetek valamit.- csak percek múlva szólaltam meg újra, még mindig hátravetett fejjel ültünk egymás mellett.
- Ahan.
- Ezzel vége...? Mármint... Ez volt a sztori lényege. Taylor a gonosz, féltékeny exbarátnő, aki mindent tönkre akar tenni, majd a film végén összezavarodik, megbolondul és mindent elmond. Ez volt az a nagy kaland ami mindenki életében van?
- Azt hiszem...igen.
- És most vége?
- Szerintem csak most kezdődik el...

 VÉGE

Ui.: Pénteken készülünk nektek egy ÓRÁSI meg lepetéssel maradjatok velünk! :)xx Addig is komizzatok mondjátok el milyen volt a blog! :)xx