Nóri szemszöge*
Gyors léptekkel a szoba felé. Amint beléptem leültem az ágyra és lehuppantam. A plafont bámultam. Annyi minden kavargott a fejemben. Elködösítették az agyamat. Lehunytam a szememet és hallgattam a beszűrődő hangokat. Hallottam Brigi vidámságtól és boldogságtól duzzadó hangját. Liam hadarását, Louis nevetgélését és a kapu telefont. Brigi anyukája vette fel. Meghozták a pizzát. A nagy beszélgetés közben megéheztünk és még a bujdosásom előtt rendeltünk párat. Kinyitottam a szemem, felültem, mert úgy gondoltam, hogy ideje kimennem és szembenéznem azzal a gyönyörű zöld szempárral. Előtte viszont még meg kellett találnom a telómat. Kutattam a táskámban amikor meghallottam, hogy nyikorogva de, mégis halkan és óvatosan kinyílik mögöttem az ajtó. Óvatos lépések közeledtek felém. Abba hagytam a kotorászást és egy gyors,határozott mozdulattal megfordultam.
- Szia!-Harry volt az és kacéran mosolygott rám.
- Szia, hát te? Miért, nem vagy a többiekkel? - kíváncsiskodtam.
- Gondoltam megnézem, hogy jól vagy.
- Mint, látod jól vagyok.
- Látom csak... tudod....annyiszor eltűntél ma, hogy azt hittem, hogy fáj ,vagy esetleg, nagyon bánt valami.-nagyon meglepődtem ezen a kijelentésén, mindenre fel voltam de, erre végképp nem.
- Nem, semmi bajom.- Vártam pár pillanatot, hogy hátha mond valamit de, nem. Így hát folytattam.- Tényleg kíváncsi vagy, hogy miért tűntem el folyton?
- Persze. Azért vagyok itt.
- Hát jó! Észre vettem, hogy folyamatosan engem nézel. Azt hittem, hogy van valami az arcomon és kimentem megnézni de, nem találtam semmit.- Csak nevetett és én pedig lehajtottam a fejemet. Ott ültünk egymás mellett az ágyon.- Amikor pedig odajöttél és átkaroltál annyira zavarba jöttem, hogy muszáj voltam eljönni onnan.
- Nem akartalak kínos helyzetbe hozni.
- Sikerült. Csak az nem értem, hogy hogyan.
- Ezt nem értem.- kíváncsiság ült a szemében.
- Csak annyi....hogy.... nem vagyok az a szendeszűzecske és nem érzem magam kellemetlenül a fiúk társaságában.- Megint mosolyogni kezdtem.
- Értem. Én sem vagyok ezzel másképp. Most kivételesen össze kellett szednem a bátorságomat.
- Ezt most nem mondod komolyan? - Bár magamat nem, láttam, biztos voltam benne, hogy bamba pofát vágok.
- De, de igen. És azért néztelek mert, túl szép vagy ahhoz, hogy levegyem rólad a szemem.-Pár pillanatnyi csönd volt de, az is hosszúnak tűnt.- Szerintem mennünk kéne. Én is kezdek éhes lenni.
- Menjünk.
Kifelé menet éreztem magam mögött a lépéseit. Magasabb volt nálam körülbelül egy fejjel így, könnyedén átnyúlt a vállam fölött és kinyitottam előttem az ajtót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése