91. fejezet

Nóri szemszöge*

Ez a reggel tuti felkerül a legrosszabb reggeleim 10-es listájára! Megpróbáltam olyan sokáig alvást színlelni ameddig csak lehet. Hallottam ahogy Brigi és Carol, - vagy hogy is hívják? - cseverészik és nevetgél a konyhában olyan csendben amennyire csak tudtak. De aztán anya berontott az ajtón és lerántotta takarómat.
- Ébresztő! Mindjárt dél! - a fejemre húztam a takarót és vártam, hogy folytassa....de egy másik irritáló hang szólalt meg.
- Nóri! Ébresztőőő! Nem tesz jót ha napi 8 óránál többet alszol.- nyavalygott.
- Fogd be.- dörmögtem a takaró alól.
- Gyere! - a hangja egyszerűen az őrületbe kergetett. És amikor lerántotta a takorót a fejemről... Elővettem a legdühösebb nézésemet és épp fel akartam állni amikor a hárpia mögött megláttam Brigit. Ellentmondást nem tűrően összefonta a karját és fenyegetően nézett. Összeszűkült szemmel, és "eztmegjegyeztem" arccal néztem vissza rá.
- Menjünk reggelizni.- mondtam, miközben műmosolyt erőltettem az arcomra, amit nagy erőfeszítés és sok munka árán tudtam odavarázsolni. Ezért még tartozol Brigitta Silver!
- Az ebéd jobb szó.- helyesbített Carol. Mély levegőt vettem és leültem az asztalhoz. Odahajoltam hozzá és a lehető leghatározottabb módon magyarázni kezdtem.
- Figyu, Carol! - kezdtem.
- Cetrin.- javított ki.
- Cetrin. Vannak szabályok amiket be kell tartanod, ha életben akarsz maradni, vagy csak egyszerűen egy hétig itt akarsz "üdülni".- mélyen a szemébe néztem és próbáltam nyugtot maradni. Már csak a látványától is kiráz a hideg. 

- Igenis.- egy gyors grimasz után folytattam. A szemem sarkából láttam, hogy Brigi a röhögőgörcsével küzd.
- Nem szólsz be, nem parancsolgatsz, nem pofázol folyamatosan, nem nyúlsz a lemezeimhez se a posztereimhez. És nem javítgatsz ki! - az utolsó mondatott hangsúlyoztam ki a legjobban, ez előző kis beszólása érdekében.
- Ez egyszerű lesz.- mosolygott vidáman.- Megyek és megnézem a papagájaidat. Biztos nagyon cukik. Már nagyon rég nem láttam őket.- kitolta a széket, felállt, majd tökéletes pontossággal, hang nélkül visszatolta. Kecsesen elugrált és eltűnt a szemem elől.
- Most már érted? - megvártam amíg hallótávolságon kívül kerül, majd Brigi arcába vágtam a kérdést, olyan élesen és hangosan, hogy összerezzent.
- Nem értem mi bajod van vele. Szerintem rendes csaj. Nincs vele semmi baj.
- Hát épp ez az! Olyan mint egy folyamatosan munkában lévő, kikapcsolhatatlan, segítőkész robot. Folyton ketyeg, meg zizeg.- újabb grimasz hagyta el az arcomat.
- Azt eddig is tudtam, hogy fura vagy...
- Én vagyok a fura?
- Ahan.
- Persze. Nézz rá a csajra! Esküszöm, hogy holnap hazazavarom.
- Ne már. Nem csinált semmi rosszat.
- Csak megszületett.
- Nóri! Hagyd már. Nem árt egy légynek sem.
- Téged is behálózott, és most még naivabb lettél.
- Nem igaz. Én realista vagyok, nem naivista....vagy hogy.
- Te hülye vagy.- jelentettem ki majd visszamentem a pihe-puha ágyamba és elmerültem a hatalmas párnák között.
Néhány óra múlva a hasam ébresztett fel. Kiballagtam a konyhába, még mindig pizsamába, kivágtam a hűtőajtót és kikaptam a nutellás üveget, egy répát és nekiálltam pucolni. Kezemben a mogyorókrémes üveggel, és a frissen pucolt, ropogós répával, félkomásan visszakóvályogtam a vackomba. Beleharaptam a répába, ami nagyot roppant a fogam alatt. Lustán, lassított tempóban rágcsáltam és megálltam a szoba közepén. Valami nagyon gyanús volt.... A szaga is más volt... A sarokba pillantottam. Gyanúsan méregettem az üres, kihalt zugot, mire rájöttem nincs ott semmi. Sikoltottam és a nutella kiesett a kezemből.
- Nóri! Mi van? Mi a baj? - Brigi rohant be másodpercekkel később.
- Az! - mutattam a sarokba.
- Mi van ott?
- Nézd meg jobban! - mohón vettem a levegőt, mintha ezek lennének az utolsó lélegzetvételeim.
- Nincs ott semmi.
- Épp ez az! Üres! Nincs szemét, szennyes, kupleráj!
- És?
- Megölöm, felnyársalom, kettészaggatom! Felrúgom műholdnak! - dühösen, fújtatva kerültem ki meglepett barátnőmet.- Hol van az az izé? - fordultam sarkon a küszöbön.
- Ki?
- Carol.
- Cetrin?
 - Az. Hol a sz*rban van?
- Megmondom ha lehiggadtál.
- Teljesen nyugodt vagyok!
- Gyere! - mellém állt és leültet az ágyra.- Edd meg szépen a kajádat, vagy mit. És higgadj le. Nem csinált semmit, csak helyrehozta a szobádat. Tudod, kicsit kipofozta.
- Majd én pofozom ki őt!
- Ugyan, nem vagy te olyan.- legyintett Brii és lehuppant mellém az ágyra.
- Igazad lehet és ta...
- Sziasztok, csajok! Hoztam fagyiiiit! - emlegetett szamár mindig megjelenik.
- Teeeee! - mutogattam és átvágtam a piciny konyhán, miután kivergődtem magam a szobából.

- Az Istenit! Már majdnem sikerült.- mormolta Brii alig hallhatóan.
- Holnapra terveztem a deportálásodat, de meggondoltam magam! - kezdtem.
- Ez az! Hosszabb idő alatt, több szeretetet tudok beléd nevelni.- vigyorgott. Úgy látszik nem csak kívül szőke...
- Tudod kit nevelgessél! Na takarodj ki innen! A szobámba meg be ne tedd még egyszer a lábadat! - a kezébe nyomtam a táskáját és elkezdtem a hátánál fogva kituszkolni az ajtón.- Indíts az állomásra! Nézd segítek, viszem neked! - magam után húztam a kipakolatlan bőrödét. Mázli, hogy reggel jött, így nem kellett összepakolni a cuccait.
- De Nóri!
- Fogd be! Indulj! - végre kint voltunk a kapun.
Röpke fél óra alatt - ami máskor 1 óra - elbökdöstem a pályaudvarig. Ott aztán tiltakozni kezdett.
- De ez nem jó vonat. Nekem Szolnok felé kell mennem.
- A Balatonon is jól fogod érezni magad, hidd el nekem! - feltuszkoltam a hosszú szerelvény egyik ajtaján és utána löktem a bőröndjét is.- A soha viszont nem látásra! - intettem majd Brigi felé fordultam, aki végig ott volt mögöttem. Csodáltam, hogy csendben tűrte a csajszi deportálását... Nagy levegőt vettem majd hangosan kifújtam.- Na ezzel is megvolnánk! - hatalmas, boldog mosoly terjedt szét az arcomon.

90. fejezet

Nóri szemszöge*

A srácokkal beszéltünk amikor hallottam, hogy a bejárati ajtó kinyílik majd becsapódik.

- Nóri! Itthon vagy? - kiáltotta anyu. Becuccolt a konyhába és amint szabaddá vált a keze, felkapcsolta a villanyt.

- Itt vagyok.- fordultam felé. Épp Louis beszélt és morgolódva hallgatott el amint észrevette, hogy nem figyelek rá.

- Helló, Angela! - üdvözölte Brigi is.

- Helló, srácok! - anya egy gyors puszit nyomott a fejemre, majd a Brigiére.- Oh! Hát ti? Már el is mentetek? Azt hittem egy hónapnál többet időztök minálunk.- hatalmas mosollyal az arcán beszélt a fiúkhoz.

- Nem tehettünk mást. Nekünk is megvan a saját életünk.- mondta komoran Liam és lehajtotta a fejét.

- Ami nem csak abból áll, hogy tinilányok életét fordítsuk fel.- hát persze, hogy Louis nem tudja befogni! Liam mosollyal az arcán ismét felnézett. Örültem neki, hogy hirtelen támadt rosszkedve, olyan gyorsan szállt mint ahogy jött, Louis-nak köszönhetően.

- Claire is veletek ment? - kérdezősködött anya.

- Itt van velünk Japánba.- közölte Zayn.

- Adjátok át az üdvözletem.- mondta anyu, majd felém fordult.- Megyek és csinálok valami kaját.- összeborzolta a hajamat, és mérgesen fújtattam.

- Kösz.- dünnyögtem.

- Ömmm....izé...- kezdte Liam félénken. Úgy tűnt ő a legaktívabb ma este.

- Menjetek.- vetettem oda. Minek erőlködjön ha úgyis tudom miről van szó?

- Nem ezt akartam mondani. Vagyis...nem szó szerint ezt.- Hazza felé fordulva folytatta. Jelentőségteljes pillantást vetettek egymásra és "Ő Göndörsége" közelebb hajolt.

- Szeretnék beszélni veled.- Harry, ugyan nevet nem mondott, de mindketten - Brigi és én - tudtuk melyikünknek szólt.

- Hát,- pattant fel Brii, és a székét hátrébb tolva kiaraszolt az asztal mellől.- asszem megyek. Csók a családnak, okosan. Brigi balra el! - dobott egy puszit majd intett és eltűnt a konyhába. Az ajtót gondosan becsukta maga mögött.

- Viselkedj! - intett Zayn.

- Ahan.- vetettem oda félváról, mert tudtam, hogy akármennyire is igyekszem, mindig csinálok valami hülyeséget.

- De ne erőltesd meg magad túlságosan! - Louis és Zayn együtt eltűnt a kamera látóteréből.

- Megyek kajolni! - Niall felállt, dobott egy puszit majd eltűnt.

- Jó étvágyat! - kiáltottam hátha még hallótávolságon belül van.

- Nektek is! - hallatszott a válasz.

- Azt hiszem én is megyek. Beszélgessetek csak, nem zavarok.- Liam hátrébb tolta magát, intett egyet búcsúzóul és már nem is láttam.

- Na szóval? Mit csináltam? - kezdtem optimista hangon, bár én soha nem voltam az. És most sem nevezném magam annak...

- Beszóltál Taylor-nak. Ezt nem teheted.

- Azt ne mond, hogy igazat adsz neki?

- Nem mondom, és nem is gondolom. De ilyet akkor sem csinálhatsz.

- De miért nem, ha egyszer olyan jól esik?

- Mert ki fognak pécézni. Emlékszel arra, hogy mit ígértem? - lassan bólintottam válaszképp.- Hogy védjelek meg ha önszántadból ugrassz a közepébe?

- Nem tudsz megvédeni! - fakadtam ki, a kelleténél kissé hevesebben.

- De igen! Csak hagynod kéne...- a hangja elhalkult és lehajtott fejjel, szomorkásan merengett a semmibe. Hosszú szünet következett. 5 perc elteltével kezdtem kínosnak érezni.

- Oké, feladom! Kezdem kínosan érezni magam, úgyhogy ha gondolod le is rakhatjuk.- védekezően magam elé emeltem a kezem. Hát annyi szent: nem rejtem véka alá az érzéseimet.

- Várj még egy percet.

- Többet is várok, ha nem hallgatásra kérsz időt.

- Nem, nem. Ez most más... Mit gondolsz erről a Taylor ügyről?

- Azon kívül, hogy olyan mint egy agyonhasznált zokni, amit már férfiak száza húzott magára, nem bírom a csajt. Szerintem rejteget valamit.

- Mire célzol? - hirtelen ráeszméltem, hogy túl sokat mondtam. A fenébe! Nem fog addig békén hagyni amíg nem mondok el neki mindent.

- Mindegy.- legyintettem. Azért minden esetre, megpróbálkoztam a jó öreg hárítással.

- Mond már! - könyörgött.

- Nem! Úgyis h*lyének nézel.

- Nem baj! Mondjad. Ne kelljen térden állva könyörögnöm.

- Pedig azt szívesen megnézném! - vihorásztam. Az arca egyszeribe komoly és megfontolt lett. Ami, hogy őszinte legyek, egy cseppet sem nyerte el a tetszésemet.

- Ne vicceld el!

- Jól van, oké.- lihegtem. Mély lélegzetet vettem és felegyenesedtem.- Szerintem ő tesz nekünk minden egyes alkalommal keresztebe.

- Ez tényleg hülyeség.- vallotta be csalódottan.

- Mondtam, hogy ez lesz! Nem is magyarázkodok tovább.

- De igen. Csak találjam magam szembe veled! - fenyegetett játékosan. A komolyság szétfoszlott és csak egy fura emlékként motoszkált a fejembe.

- Húúú, most aztán megijedtem!

- Menj, egyél valamit és feküdj le.

- Ez rád is vonatkozik, Mr. Főnök!

- Ahan. De asszem az alvósrészét kihagyom.

- Mert?

- Hogy őszinte legyek most nagy szükségem lenne a szolgálataidra.

- Harry! Kicsit diszkrétebben ha lehet. Még nem vagyok 18! - emlékeztettem.

- Az lehet, de többet tudsz mint egy átlagos 18 éves....ezen a téren. Egyébként van egy olyan érzésem, hogy mentálisan soha nem leszel 18.- eltűnődve merengett.

- Hagyjuk a mentális problémáimat! Túl sokat beszélünk róluk.

- Jól van. Na de most már tényleg menj. Még a végén éhen halsz.

- Te meg a fáradtságba pusztulsz bele.... De ha gondolod felülhetek egy repülőre.- ajánlottam és a kezem az egérre tettem, mert éreztem, hogy ezzel a beszélgetés végére értünk.

- Túl élem valahogy.

- Ahan.... Majd egy-két japán prosti segít rajtad.

- Inkább a halál! Nekem ugyan nem kell egy fertőzött, kivénhedt szajha!

- Mégis jártál Taylor-ral.

- Csak egyet kérek: ne szólogass be neki. Nem nézik jó szemmel ha az ember kiáll magáért.

- Jól van.- a szememet a plafonra meresztve duzzogtam. Majd lassan visszafordítottam a pillantásom Harry mosolyára.

- Szeretlek.

- Én is.- és leraktam.

Kimentem anyuékhoz a konyhába és levetettem magam az egyik székre. Anyu izgatottan emelte rám csillogó szemeit. Brigire néztem, aki abban a percbe elkapta rólam hatalmas, bűntudatos, kék szemeit.

- Beszéltem a barátnőddel míg a nagyinál voltam.- kezdte mosolyogva, mire belém fagyott a vér. Na persze....a "barátnőm". Én abban a hittben élek, hogy valakinek akkor vannak igazi barátai ha viszonozzák a rokonszenvet. Márpedig én utáltam a "kedves barátnőmet", és nem fért a fejembe, hogy hogy képes barátként tekinteni rám.

- Holnap reggel érkezik, hogy újra találkozhassatok.- folytatta anyám lelkesen.

- Neked elment az eszed? - szóltam rá. Sikerült lelohasztanom a jókedvét.

- Most mi a baj? - Brigi csak állt és nézett. Egy szót sem szólt. Jóformán azt sem mondhattam, hogy köztünk van.

- Nem bírom a csajt, de ezt már 1000-szer elmondtam.

- Nem olyan rossz.

- Ugyan már anyu! Carol-nál gyanúsabb emberrel még életemben nem találkoztam.

- Cetrin.

- Az mindegy! A lényeg, hogy a csajt teljesen zaza!

- Ismerd meg jobban és rájössz, hogy nem is olyan rossz.

- Nem akarom ennél jobban megismerni.

- A nevét sem tudod.

- De igen! Carol....

- Cetrin.

- Cetrin egy idióta! Nem akarok vele találkozni.

- Csak kibírsz 3 napot.

- Hát hogyne! Esetleg ha pukkanós fóliába csomagolom magam! - durrogva felpattantam a székről, előkaptam egy villát és a gáztűhelyen lévő sült krumpliba és tojásba szúrtam.

89. fejezet

Brigi szemszöge*

A konyhában ültünk, miközben Nóri megpróbálta elállítani az orrvérzését.
- Megmondtam, hogy ne csinálj semmi.- dünnyögtem.
- És nem is csináltam.
- Akkor mért ömlik a vér az orrodból?
- Nem ez volt a tervem. Szót fogadtam, nem csináltam semmit. Ez csak úgy...jött.- megvonta a vállát és nem törődöm arccal meredt a semmibe.
- Mért, mit terveztél?
- Semmit.
- Sejthettem volna, hogy nem mondod el.- nem akartam tovább feszíteni a húrt. Így is penge élen táncoltam, amiről bármelyik percbe lezuhanhatok. Nem akartam egy újabb veszekedést...- Felhívott Niall egy....elég... Hogy is mondjam?... Furcsa dolog miatt.- nem nézett fel, így a lényegre tértem, hogy felkeltsem az érdeklődését.- Veled kapcsolatos.- felvont szemöldökkel fordult felém. Ez bejött. Végre valahára, egyszer az életben éreztettem, hogy rám figyel.- És Taylor-ral.
- Pazar!
- Letámadták a lesifotósok a fiúkat, és Harry-t kérdezgették, hogy mit szól a "Taylorróladbeszél" interjúhoz.
- Mit csinál Taylor Antiszexi Swift?
- Csináltak vele valami interjút. Asszem Jimmy-nek hívták a műsorvezetőt. Azt mondta, hogy ő szebb mint te, és hogy az ócsárolás helyett a börtönről beszélgessél. És azt mondta, hogy ismeri a csajt akit megvertél. A barátnője, vagy mi...
- Ott volt aznap éjjel.
- Mi?
- Ott volt amikor megvertem a r*bit. Ő volt az a másik "gonoszkacaj-szőkehaj" csaj.- ismét elmerengett, csak bámulta a terítőt. Az orrvérzése is elállt. Nem pislogott, és bár nem mutatta ki, láttam: a düh ami benne tombolt...kiirthatott volna egy teljes várost. Nem értettem miért ilyen dühös. Máskor nem veszi ennyire magára ha valaki beszól neki. Persze, neki megy az illetőnek de nem lesz ilyen dühös...
- És?
- Mit és? - felpattant a székről és kiabálva magyarázni kezdett.- Hát nem látod? Ő áll minden mögött! Hogy lehettem ekkora szamár?!
- Mi van? - egyszerűen nem tudtam rájönni mi baj lehet.
- Ő minden bajunk okozója! Ő küldte a csajt, miatta tévedtünk el!
- Ahan, persze...- hitetlenkedtem. Lecövekelt és szúrósan nézett rám.
- Tudta, hogy megfogom verni a csajt. De honnan? Csakhogy arra nem számított, hogy olyan gyorsan ki is jövök mint ahogy bementem. Na meg persze Harry-t is célba vette. Nem tudom, hogy hogy intézte el, de sikerült kiüldöznie az országból. Lefogadom, hogy az a kettő is az ő csatlósa! - kezd becsavarodni, gondoltam. Semmi értelme nem volt a mondanivalójának.
- Hülye vagy...- jelentettem ki könnyedén.
- Ahan, de ez most mellékes. Koncentrálj!
- Nóri, ez mind hülyeség. Mi oka lenne kitolni veled?
- És még én vagyok a hülye...- mormolta miközben elfordult. Egy gyors mozdulattal visszazökkent eredeti testhelyzetébe és megint magyarázkodni kezdett. Nem nagyon érdekelt, mert tudtam, hogy csak az igazát fogja bizonygatni, vagy tovább hajtja a képtelenségét.- De csak rá kell nézni! Amúgy mi oka lett volna Londonba utazni, pont akkor amikor vagyunk? Mindenhol ott volt, és most már látom! Így már mindennek van értelme.
- Túl intenzív a fantáziád.- felálltam és szembe fordultam vele, hogy határozottabbnak tűnjek. Pedig a határozottságnak esze ágában sem volt mellémállni.- Inkább menj és vedd le a vizes ruhát. A srácok este hívnak...elvileg.
- És ahhoz minek öltözzek át?
- A netten beszélünk velük.... Amúgy igen, te vagy a hülye.- azzal hátat fordítottam és befészkeltem magam Nórtenilla szobájába. Bebújtam a takaró alá, mert még mindig át volt fagyva kezem, lábam a gyors "zuhany" után. A hajam még vizes volt, de már korántsem annyira mint eleinte: csavarni lehetett belőle a vizet.
Nóri eltűnt a fürdőszoba irányába és 2 perc múlva melltartóban és bugyiban állt meg a konyha ajtajában, úgy hogy lásson.
- Nem tudod hol van az a bazi nagy pólóm?
- Az amibe aludni szoktál?
- Ahan.
- Nem tudom...- megjátszottam az ártatlant. De az köztudott tény, hogy borzasztó színész vagyok.
- Hol van?
- Rajtam...- beharaptam az alsó ajkamat, hogy ne nevessem el magam, és lelöktem a takarót.
- Én is szeretlek.- dünnyögte. Magyarán: b*zd meg! Csupasz talpa átcsattogott a konyhán, majd a csattanások megszűntek, ahogy a szoba szőnyegére lépett. Kivágta a szekrényajtót és előkapta a "tartalék" óriás pólót, majd ismét eltűnt.
Este bekapcsoltuk a gépet, és az asztal mellé raktunk egy plusz széket.
- Húzódj arrébb.- lökött arrébb. Halottam ahogy a mellkasából halk kuncogás hallatszik.
Nem tud sokáig a depis állapotban maradni. Max 2 nap. De azon a 2 napon belead apait-anyait.
- Normálisan is értem.
- Oké, vidd arrébb a s*gged! - ismét oldalba lökött és a padlón értem földet. Ezúttal nem kuncogott hanem kacagott. És vele kacagtam és én is...Egy óra múlva a fiúkkal trécseltünk. De anya nem volt ott. Kezdett az agyamra menni, hogy mostanában szinte nem is érdeklem. Nóri a bekötözött kezén támaszkodott és bambán nézett ki a fejéből, miközben a fiúk beszéltek, vagy én. Feltűnt, hogy néha néha gyanús pillantásokat vetnek a képernyőre, ami - még így kamerán keresztül is - elég feltűnően látszott. Aztán Liam megszólalt és rájöttem mit néznek annyira.
- Mit csináltál a kezeddel, Júlia? - kérdezte, mire Nóri tágra nyílt szemmel bámulta a monitort, és lassan leeresztette a kezét, hogy ne lássák.
- Semmit...- nyögte egy rövid szünet után.
- Verekedett.- jelentettem ki, és haragos tekintete abban a pillanatban rám szegeződött.
- Kapjál be! - és ismét felborított.
- Minden oké? - nem tudom melyikük kérdezte. A kacagás elnyomta a hangot, épp hogy csak értettem.
- Semmi baja.- mondta Nóri csalódottan, és feltápászkodtam.

Ui,: Komizzatok, és kövess minket bloglovin-on!!! ITT

88. fejezet

Brigi szemszöge*

A takarítás végeztével úgy döntöttem, hogy újra megpróbálom elérni elérhetetlen barátnőmet. De ismét csalódnom kellett, és hallgatnom kellett a monoton, női hangra. És később újra tárcsáztam. Semmi. Biztos lemerült a telefonja és lusta feltölteni... Vagy csak egyszerűen nem kívánja a társaságot.
A konyhában ücsörögtem és az ujjammal doboltam. Csak meredtem magam elé és az élet "nagy" dolgait vitattam gondolatban. Mint például: milyen lett a bizonyítvány, mit fogok csinálni nyáron, vagy mi lesz az érettségi után... Gondolkoztam mert nem volt jobb ötletem. És a tény, hogy ilyesmik is eszembe jutnak, bebizonyította, hogy kezdek megbolondulni. Két nap. Mindössze ennyi. Nem kellett sok, hogy az űr, amit a fiúk és anya hagyott maga után, az őrületbe kergessen.
Egyszer csak Májky, a kiskutyám lépkedett felém apró mancsaival. Nagyot ásított, és mellső lábát a combomra helyezve, nyújtózkodott felém. Felkaptam és az ölembe fektettem.
- Hát, törpi... Egyedül maradtunk.- imádja amikor a füle mögött vakargatom. Természetesen nem felelt, még csak meg sem mozdult. De azért hozzá is úgy beszéltem mint bárki máshoz. Aztán eszembe jutott, hogy jót tenne neki egy kis séta. Ölemben a kutyával elindultam a bejárat felé, és útközben előkaptam a pórázt. Belebújtattam, majd leakasztottam a kulcscsomót a helyéről és kiviharzottam.
Már egy fél órája sétáltunk amikor az ég elsötétedett, az egészet vaskos felhőréteg takarta. Hunyorogva bámultam az éget, miközben az első esőcseppek az arcomra hullottak. Elindultam haza. Helyesebben elindultam volna, ha két borzasztó ismerős alak nem támasztja a háztömb oldalát. Sarkon fordultam mielőtt feltűntem volna nekik, és Nóriék felé indultam. De nem vagyok túl szerencsés, és ez most nem segített túl sokat. Észre vettek és lassan, nem túl feltűnően baktatni kezdek utánam. Az eső eleredt és szedni kezdtem a lábaimat. Egyrészt, nem akartam elázni, és nem szerettem volna ha Májky is csupa víz lesz. Másrészt, nem lett volna biztonságos ha 10 m-es körzetükbe kerülök azoknak a görényeknek.
Már szabályosan rohantam, amikor hátrapillantottam. De minek? Nem szaladtak, de jóval gyorsabban szedték hosszú lábaikat. Hirtelen pánik fogott el, és még gyorsabban szaladtam.
- Lassíts már egy kicsit! - ordította az egyik. Kitöröltem a szememből az esőcseppeket, mert nem láttam tőlük.
- Futás, Májky! Futás! - súgtam oda az én kis homlokpuszimnak és a lábai kétszer olyan gyorsan csattogtak a vizes járdán.
- Nem bántunk! - hallatszott egy másik, de ismerős hang. Lepillantottam a kék-zöld csuklómra, és újabb pánikrohamot kaptam.
Aztán megpillantottam az aprócska, kerítéssel szegélyezett házikót. Mielőtt odaértem előkotortam, az oldalamra akasztott táskából a kulcsot. Még szerencse, hogy Angela nekem adta az exe kulcsát. Talán ez mentette meg az életemet...
Közel jártak...túl közel. Rájuk csaptam a deszkázott kaput, kulcsra zártam. De nekirontottak a kapunak és felsikoltottam. Májky úgy ugatott mint még soha, az ég úgy dörgött ahogy még eddig nem hallottam, és úgy eláztam mintha egy kádnyi vízzel öntöttek volna nyakon. Kiabáltak valamit, de az ugatástól és mennydörgéstől, na meg persze a sikoltásomtól, egy szót sem értettem.
Nagy nehezen észbe kaptam és a bejárathoz rohantam. A kezem remegése nem sokat segített a kulcsot a zárba dugni, de végül megoldottam. Csurom vizesen rontottam be Nórihoz a szobájába.
- Te jó Isten! Nóri! Segítened kell, kérlek! Azok ketten... Ott kint... Ha nincs kulcsom talán...- lihegtem. Az ágyban feküdt és csak akkor kezdett el érdeklődni a mondani valóm után, amikor szóba jöttek a "s*ggarcok". Üres tekintette nézett rám, az arcán semmi féle érzelem.
- Szia Májkusz! - összeborzolta a kutyus fején a nedves szőrt, majd felegyenesedett.- Maradj itt. Egy perc az egész.
- Mit akarsz csinálni?
- Csak ne mozdulj.- kiegyensúlyozott hangon beszélt hozzám, ami valóssággal belém fagyasztotta a vért. Olyan rideg és közömbös...
- Hívjuk ki a rendőröket.
- Fogd be, ülj le a s*ggedre és maradj itt.- még mindig nyugodt volt, de jóval határozottabb. Hallgattam rá. Csak azt nem tudom, hogy miért...
Minden esetre nem maradtam a s*ggemen. Elmentem 2 törölközőért. Az egyikbe beletekertem Májky-t, miután kihámoztam a pórázból. A másikba megtörölköztem és belebújtam Nóri egyik hatalmas pólójába, és egy rövidgatyóba. 10 perc múlva még mindig az ágyon ültem és Homlokpuszit szárítgattam. A kezem remegett az idegtől, a hátam borsódzott, a karomon pedig félpercenként futott keresztül a hideg, és libabőrös lettem. Nem bírtam tovább. Felpattantam és amikor a bejárattól, úgy 2 méterre lehettem kinyílt, és Nóri lépett be rajta, agyonázva.
- Mi történ? - nem válaszolt. Bevezettem a konyhába és felkapcsoltam a villanyt mert a redőny le volt húzva, és az egész ház gyanús sötétségbe burkolózott.
Lehajoltam hozzá, hogy lássam az arcát, és csak ekkor tűnt fel, hogy takargatja.
- Nóri, nézz már rám. Mi történt odakint? - minden szót lassan ejtettem. Lehámoztam a kezét az álláról, és felemeltem a fejét. Hosszú,vizes, színes tincseit kisimítottam az arcából. Hogy én milyen vak vagyok! Én és az odafigyelésem! A szája szétrepedt és ömlött belőle a vér, pont úgy ahogy az orrából.
- Minden rendben van? - nem felelt. Elkapta az arcát és újra eltakarta.- Mondj már valamit, az ég szerelmére!
- Mégis mit mondjak?! - vágta az arcomba, másodpercek múlva.
- Nem is tudom... Talán azt, hogy jól vagy-e.
- Persze, hogy jól vagyok.- félrelökött és kiment a fürdőszobába. Megnyitotta a csapot és lemosta az arcát.
- Miért nem tűnnek már el? - kérdeztem. Nekitámaszkodtam az ajtófélfának és elgondolkodva bámultam magam elé.
- Honnan tudjam?
- Mi a baj már megint?
- Semmi.
- Nóri.
- Semmi.
- Nóri!
- Igen, úgy hívnak.
- Mi a sz*r bajod van? - kezdtem ideges lenni. A hallgatásnál nincs is idegőrlőbb dolog a világon...
- Az a bajom, hogy faggatsz.- kiviharzott és visszament a konyhába. Kirántotta az egyik fiókot és kivett egy guriga kötszert.
- Tudod nagyon jól, hogy elmondhatod.
- De mi van ha nem akarom? - levágott belőle egy darabot és a sebes öklére tekerte.

- Mit csináltál a kezeddel? - kérdeztem a kelleténél kissé rémültebben.
- Használtam.- jó szorosra húzta, és leragasztotta a szélét.- A p*csába! - az orra és a szája még mindig vérzett. Egy gyors mozdulattal letörölte a vért és egy zsebkendőt halászott elő a farmerja zsebéből.

Ui,: Komizzatok mert azt mostanában elfelejtetek pedig minek nagyon érdekel a véleményetek, és kövess minket bloglovin-on!!! ITT

87. fejezet

Brigi szemszöge*

Egész este azon járt az agyam, hogy Nóri mit csinálhat. Halálra untam magam, és amikor megelégeltem, felhívtam telefonon. De nem vette fel. Talán nem hallotta. Ilyenkor a zene az ami megvigasztalja és szinte biztos voltam benne, most, hogy Angela nincs otthon, max hangerővel ordíttatja Justin-t. Sosem értettem meg igazán mit jelent neki a zene. Valahogy annyira másképp gondolkodunk róla és egyszerűen nem látom azt amit ő. Az utóbbi időben pedig annyira fontossá vált neki, pontosabban 2 éve, hogy gitárt fogott. Amatőr videókat készítettünk, minden zenei tudás nélkül, mégis volt akinek tetszett. Csakhogy a családtagokon kívül senkinek sem mutattuk meg. Nórival ellentétben és nem voltam olyan bátor, hogy feltöltsük őket a nettre. A fiúknak pedig szándékosan nem beszéltem a "zenei karrierünkről".
Éjfél tájban még javában gépeztem. Felmentem a youtube-ra, hátha találok valami érdekeset. És, ahogy a mondás tartja: "Aki keres, az talál". Egy pár órával ezelőtt feltöltött videó fogadott, Taylor-ral a képen. De nem ez zavart meg igazán, hanem a cím. "Taylor Swift felszólal Harry Styles új barátnője ellen". Egy pillanatig bambán néztem a képernyőre, majd rákattintottam és idegesen vártam, hogy betöltsön a videó. Aztán elkezdődött....Hatalmas tapsvihar fogadta a szőke boszorkányt, és leült a műsorvezetővel szemben egy fekete fotelbe.
"- Hölgyeim és uraim! Taylor Swift! - kezdte a 30-as éveiben járó férfi, mutogatva.
- Helló Jimmy! - legszívesebben karóra húztam volna azt a....- Mit szólsz Harry új barátnőjéhez? Azt hallottam, hogy ő nem igazán kedvel téged.
- Nem bír mert ő is olyan gagyi Directioner.
- Te mit szólsz hozzá?
- Én sokkal szebb vagyok.- a közönség fujjolni és fütyülni kezdett. Olyanokat kiabáltak mint pl: "Álmodik a nyomor!" vagy "Egy párhuzamos univerzumban!"
- Had lassúnk egy képet a kisasszonyról.- mondta Jimmy majd a mögötte lévő képernyőn megjelent Nóri fotója.- Hát...Taylor... Szerintem egy szinten vagytok.
- Egy szinten? Vak vagy, ember? - ordítottam a monitornak.
- Van egy bizonyos interjú amiben " gyökszi Taylor Swift-nek nevez, az egyik kollégám készítette, és arról beszél, hogy nem akar úgy járni mint te.- folytatta Jim.
- Inkább arról kellene beszélnie, hogy börtönbe került súlyos tesisértés miatt.
- Erről is hallottam.
-Szegény! Sajnálom! A "barátnőm".- a barátnőm szó köré idézőjeleket irt. Hunyorogva bámultam tovább a gonosz mosolyt az arcán. Mintha mindenről tudott volna, mintha végig ott lett volna.-Pár perccel a baj előtt beszéltem vele.- továbbra is hamiskásan mosolygott.
- Nagyon jól informált vagy.
- El sem tudod képzelni mennyire.... És nagyon remélem, hogy "Nórtenilla" is látja ezt az interjút.
- És mit gond..."
Ezzel vége is lett. A műsor ezen része gondosan ki lett vágva, de nem is bántam. Így csak azt kellett megnéznem ami igazán érdekelt... Honnan tudta, hogy Nórtenillának becézzük? Miért hívta úgy? Mit keresett ott aznap este? Mit keresett Londonban? Miért beszélt ilyen kimérten a "barátnőjéről"? Gyanúsan viselkedett mindvégig... Mi ez az egész? Mindenhol ott van, és valamilyen úton-módon mindig "összefut" Nórival. Biztos féltékeny, vagy ilyesmi.
Nem idegesítettem magam tovább, inkább megnéztem a twitterem. Újabb követőim lettek, és kaptam néhány üzenetet is. De nem ez tűnt fel... Egy Directioner twittje keltette fel az érdeklődésemet: "Ennyire szánalmas, gerinctelen nőt én még nem láttam @taylorswift13. Ráklikeltem és a teljes profilra kattintottam. A legutolsó twittjét 1órája írta: "Nagy szavak egy senkitől @lemon90210". A szemem elkerekedett és nem tudtam moccanni. Egyedül a kezem mozdult ami idegesen kutatott a számítógép power gomba után. Nem pislantottam, csak bámultam a monitort. Aztán hirtelen elsötétült és rájöttem, hogy megtaláltam a gombot. Egy napra épp elég ennyi ebből a nőszemélyből....
A hajamba dúrtam és kimentem az erkélyre levegőzni. Nagyokat szippantottam a hideg, nyirkos levegőbe, majd pár perc múlva a takaró alól hallgattam az óramutató kattogását.
Reggel nem ébresztett semmi, és senki, így 11 óra tájékán ébredtem. Csináltam egy szendvicset. Betömtem miközben a nadrágomat próbáltam felhúzni. Nem könnyű ha az embernek oda kell figyelnie a reggelijére is... Csináltam egy bögre teát, legurítottam és nekiálltam a takarításnak. A két éjszakával ezelőtti, balul sikerült búcsúbuli maradványa még mindig megvolt. Egy kukás zsákkal a kezemben a nappalink felé tartottam amikor kénytelen voltam visszafordulni a konyhába, a csörgő mobilomhoz. A vállammal a fülemhez fogtam és újra elindultam a nappaliba.
- Haló?
- Szia!
- Niall! Már ott is vagytok? Mikor érkeztetek? - annyira izgatott lettem, hogy a zsák kiesett a kezemből és a kezembe fogtam a telefont. Lehuppantam a kanapéra és vártam a választ.
- Épp most érkeztünk. Csak azt szeretném kérdezni, hogy te tudod-e miért kérdezgetik Harry-t Taylor Swift interjújáról?
- Igen...azt hiszem.
- Segíts ki! Nem tudjuk, hogy mit mondjunk nekik.
- Nóriról beszélt. Hogy a beszólogatás helyett a börtönlétről beszéljen.... Meg hogy ő szebb mint Nórtenilla.
- Waow... Ez mikor volt?
- Az este rakták fel a youtube-ra. Gondolom akkor tájt csinálhatták.
- Nagyszerű! Ebből is szép kis botrány lesz.
- Ja.
- Figyelj... Most mennem kell. Köszi szépen, imádlak. Majd még hívlak, ígérem.
- Oké. Nem olyan sürgős. Majd ha lesz egy kis időd, vagy valami.
- Szia!
- Szia! - azzal lerakta a telefont.
Oké....hát ez....kissé meglepett. Sőt! Nagyon is! Csak bambán ültem tovább. Amikor újra észbe kaptam, felvettem a zsákot a földről és felkapkodtam a szemetet, sörösüveget, jégrémestdobozt, chips-es zacskót amit találtam.

86. fejezet

Brigi szemszöge*


Nem tetszett a dolog, hogy nem láthatom a fiúkat hetekig, mégsem rázott meg úgy mint Nórit. A szállodába menet egy szót sem szólt, és ez egyszer senki sem hányta a szemére. Legszívesebben mindenki elhallgatott volna, és várta volna a fájdalmas búcsút. De volt néhány dolog amit kénytelenek voltunk megbeszélni. Mint például, mi lesz ezután... Ha elmennek, természetesen újra találkozunk, idővel. De abban egyikőnk sem lehetett biztos, hogy nem e leszünk egy idő után koloncok, csak egy teher a fiúk számára. A kocsiban átbeszéltük és abban reménykedtem, hogy Nóri is hozzá fűz valamit és hallhatom a hangját. De nem... Az, hogy a srácok elmennek, hogy az a két görény fájdalmat okozott nekem nagyon megrázta, és attól féltem, hogy újra bezárkózik, mint mikor az apja megcsinálta a bajt és a lelkébe tiport. Iskolába is csak azért járt, mert a bukás fenyegette. De most, hogy eljött a nyár, talán még annyit sem mozdul majd ki otthonról.
Niall. Igen, most már hivatalos. Amikor a hotelbe mentünk, hogy végleg kicuccoljanak, Niall egyszerűen átterelt egy másik liftebe. Az ajtó lassan becsukódott és a szívem majd ki ugrott a helyéről. Most 100% hogy Nóri nem hall semmit, így talán valami olyat akar mondani amit még nem hallottam.
- Miért nem a többiekkel megyünk? - kérdeztem amikor már kínosnak éreztem a csendet.
Szembe fordultunk egymással és az összekulcsolta a kezeinket. Egymásba fonódott ujjainkat bámulta, és a hüvelykujjával simogatta a kézfejemet.
- Mert közönség nélkül szeretnék elbúcsúzni.- mondta, majd lassan rám emelte a tekintetét.- Nagyon fogsz hiányozni. Te és a türelmed.
- Türelmem? - kérdeztem vissza értetlenül, és a szemöldökömet ráncoltam.
- Hát, azt nem mondhatjuk, hogy idegbeteg vagy. Bár nem csodálnám ha egyszer megbolondulnál Nórika mellett.
- Ezt már mások is mondták... Várj! Te Nórikát mondtál?
- Ahan. Olyan mint egy lázadó óvodás.- elkerekedett szemmel bámultam rá. Hatalmas mosoly díszítette arcát.- A lényeg, hogy hiányozni fogsz.- szorosan magához ölelt, és a fejemet a mellkasára hajtottam.- Vigyázz magadra, és szólj ha valami baj van.
- Megoldom őket. Eddig is sikerült, most is fog.- nem akartam, hogy Niall felelősséget vállaljon értem, vagy bárkiért. Ha valami probléma lesz azt tuti, hogy Nóri miatt van.
- Ígérd meg, hogy szólni fogsz. Anyukád úgyis elmondja.
- Anyu? - elhúzódtam tőle, de nem engedtem el.
- Nem mondta, hogy velünk jön?
- Nem. Nem is beszélünk mostanában. Sosincs otthon.
- Ha beteg vagy, kórházba kerültél, eltörted kezed-lábad és nem tudsz mozdulni, ezért kénytelen leszel Nórira bízni magad, szólj!
- Jól van.- a szemem az égre emeltem. Tudtam, hogy ugysem szólok neki.
- És ha valami baja esik.
- Akkor jó sokat kell telefonálnom...- morogtam, és a következő pillanatban Niall ajka az enyémre tapadt. Olyan erővel mintha soha nem akarná elengedni. Mégis túl hamar lett vége. A lift felért a legfelső emeletre. Kibontakoztam Niall karjaiból, és kiléptem a lassan kinyíló ajtón. A másik is kinyílt és Nóri esett ki rajta... Louis-val a hátán.- Még egyszer, utoljára bedobták magukat.- mondtam oda Niall-nek alig hallhatóan.
- Mire számítottál? - kérdezte nevetve, majd a többiekkel tovább indultunk.
A reptéren majdnem elsírtam magam, de erős maradtam. Utoljára átöleltük egymást, aztán Nóri és Harry is félrevonult.
- Olyan unalmas lesz minden...- motyogta mellettem Louis. Ő is Harry-éket bámulta. Mellettem állt és megveregette a vállamat. Egy pillanatig a búcsúzókat bámulta, majd egy puszit nyomott az arcomra és eltűnt a gép belsejében.
Csak néztem őket. Néztem ahogy Nórin eluralkodik a félelem és kétségbeesés. Egy fájdalmas csókkal zárult a beszélgetés, majd Nóri zokogva elrohant. Nem mentem utána... Kell neki egy kis egyedüllét.
Elbúcsúztam véglegesen, aztán anyuval és túlestem a dolog nehéz részén. Visszamentem a csarnokba és az üvegfalon keresztül néztem utána a hatalmas gépnek. Anyu is elment így minden az én vállamon nyugszik. Apa is külföldön van és csak egy hónap múlva jön vissza. Épp azelőtt ment el, hogy megjelentek volna a srácok. És most már hivatalosan is kijelenthetem: egyedül vagyok. Haza ballagtam. Rossz volt körbenézni a félig üres házon. Anya minden holmiját magával vitte, és szinte kiürült a lakás. De nem leszek sokáig itthon. Elvégre megyünk Londonba. És nem is kell, hogy magányosnak érezzem magam: ott van nekem Nóri.

85. fejezet

Nóri szemszöge*

Az utam egyenesen az öreg, korhadt fához vezetett. Térdre zuhantam, és a kezemet párnának használva feküdtem rá. Sötét volt, és más helyzetben talán rémisztőnek tartottam volna. De most egyszerűen csak megnyugtatott. A szél susogása, a tücsök ciripelése, mind-mind egy megnyugtató jelként szolgált. Jelezte, hogy még nincs vége a világnak. Még mindig élek, annak ellenére, hogy az életem elszállt egy hatalmas vasmadárral... Csak egy dolgot tehetek. Amit mindig is szoktam. Felemeltem a fejem, körbenéztem és lassan felálltam. Elindultam kifelé, a legközelebbi fényforrás felé, átballagtam az úton és bekanyarodtam az utcánkba. A könnyeimet visszatartottam, nehogy valakik meglássa és iparkodva szedtem hosszú lábaimat. Berontottam a kapun, majd a zárba erőszakoltam a kulcsot és beestem az ajtón. Épphogy átléptem a küszöböt, a könnyeim ismét előkerültek. Bevágódtam a szobámba és előszedtem az egyik legféltettebb kincsemet: Justin Bieber - Believe Album-át. Beraktam a hifibe és lekuporodtam mellé. A zene szinte ordított, de nem éreztem túlzásnak a maximum hangerőt sem. Még feljebb tekertem és elindultam lezuhanyozni. A szédülésem ismét csillapodott és megtudtam állni a lábamon. A gyomrom már nem ugrált, de szinte lángolt. És a külsőm.... Mintha Bella Swam-má változtam volna. Hosszú barna hajam kétoldalt közre fogta keskeny, hófehér arcomat és hatalmas szürke karika éktelenkedett a szemem körül. Borzalmas! Rendbe tettem magam röpke két óra alatt. A hajamat szárítgattam egy hófehér törölközővel a konyhába menet, amikor csengettek. Sarkon fordultam és elcsoszogtam agyonnyűtt papucsomban a bejáratig, majd a kapuig. A szomszéd öregasszony állt ott. Idegességében a lábával dobolt.
- Mi ez a lárma? - mutogatott.
- Magának is jó estét Mrs. McKlin.
- Hol van az édesanyád?
- Semmi köze hozzá.- a nyitott kapunak támaszkodva bámultam idegbeteg arckifejezését. Sose bírta képemet, és ezt csak élveztem.
- Beszélj velem tisztességesen!
- Ahan.
- Kapcsold ki!
- Majd ha fagy!
- Kihívom a rendőrséget csendháborításért!
- Nyugodtan.
- Jobb ha elhallgattatod Justin Bieberlik-et!
- Elhallgattatnám ha tudnám ki az.
- Ne húzd az agyam fiatal hölgy!
 -Ne lábatlankodjon vén hölgy.
- Fogd már be!
- Nem hallgatok dinoszauruszokra.
- Fogd be! Fogd be! Fogd beee! - Mrs. McKlin toporzékolni kezdett. A talpát a földhöz csapkodta.
- Tudja mit? Menjen és egyen még egy kis pudingot.- javasoltam szerényen, és a háza felé vezető út felé mutogattam.
- Te egy gátlástalan dög vagy!
- Oké.
- Te huligán!
- Csak is.
- Te festet hajú liba!
- Rendben van.
- Te meg a hülye zenéd!
- Fogja be!
- Te meg a selymes hajú, senkiházi popsztárocskáid menjetek a pokol fenekére! Azzal a homoszexuális Justin Bieberlik-kel az élen! - lehet, hogy ezért sokan szívtelennek tartanak de.... lepofoztam.- Elég! Hívom a rendőrséget! - elkaptam a csoffadt csuklóját és visszarántottam.
- Ha meg meri tenni, garantálom, hogy holnap fejjel lefelé fog ébredni, egy forró levessel teli medence fölött.- suttogtam oda fenyegetően. Amint kimondtam rájöttem: egy szörnyeteg vagyok.
- Amit csak akarsz.- sziszegte a rémült vénség.
- Azt akarom, hogy húzzon el, és meg ne próbálja felhívni a zsarukat.
Elengedtem a csuklóját és elszaladt. Vagyis kocogott....
Bezártam a kaput, az ajtót, az ablakokat is mind becsuktam és lezártam. Egy ilyen szörnyeteget jobb távol tartani a világtól. Justin zenéje már csak halkan duruzsolt. Az összes albumot végig hallgattam, majd újra és újra és újra. Míg csak reggel arra nem ébredtem, hogy a hifi mellett ücsörgök a földön és a fejem előrebukik.