Brigi szemszöge*
Nem tetszett a dolog, hogy nem láthatom a fiúkat hetekig, mégsem rázott meg úgy mint Nórit. A szállodába menet egy szót sem szólt, és ez egyszer senki sem hányta a szemére. Legszívesebben mindenki elhallgatott volna, és várta volna a fájdalmas búcsút. De volt néhány dolog amit kénytelenek voltunk megbeszélni. Mint például, mi lesz ezután... Ha elmennek, természetesen újra találkozunk, idővel. De abban egyikőnk sem lehetett biztos, hogy nem e leszünk egy idő után koloncok, csak egy teher a fiúk számára. A kocsiban átbeszéltük és abban reménykedtem, hogy Nóri is hozzá fűz valamit és hallhatom a hangját. De nem... Az, hogy a srácok elmennek, hogy az a két görény fájdalmat okozott nekem nagyon megrázta, és attól féltem, hogy újra bezárkózik, mint mikor az apja megcsinálta a bajt és a lelkébe tiport. Iskolába is csak azért járt, mert a bukás fenyegette. De most, hogy eljött a nyár, talán még annyit sem mozdul majd ki otthonról.
Niall. Igen, most már hivatalos. Amikor a hotelbe mentünk, hogy végleg kicuccoljanak, Niall egyszerűen átterelt egy másik liftebe. Az ajtó lassan becsukódott és a szívem majd ki ugrott a helyéről. Most 100% hogy Nóri nem hall semmit, így talán valami olyat akar mondani amit még nem hallottam.
- Miért nem a többiekkel megyünk? - kérdeztem amikor már kínosnak éreztem a csendet.
Szembe fordultunk egymással és az összekulcsolta a kezeinket. Egymásba fonódott ujjainkat bámulta, és a hüvelykujjával simogatta a kézfejemet.
- Mert közönség nélkül szeretnék elbúcsúzni.- mondta, majd lassan rám emelte a tekintetét.- Nagyon fogsz hiányozni. Te és a türelmed.
- Türelmem? - kérdeztem vissza értetlenül, és a szemöldökömet ráncoltam.
- Hát, azt nem mondhatjuk, hogy idegbeteg vagy. Bár nem csodálnám ha egyszer megbolondulnál Nórika mellett.
- Ezt már mások is mondták... Várj! Te Nórikát mondtál?
- Ahan. Olyan mint egy lázadó óvodás.- elkerekedett szemmel bámultam rá. Hatalmas mosoly díszítette arcát.- A lényeg, hogy hiányozni fogsz.- szorosan magához ölelt, és a fejemet a mellkasára hajtottam.- Vigyázz magadra, és szólj ha valami baj van.
- Megoldom őket. Eddig is sikerült, most is fog.- nem akartam, hogy Niall felelősséget vállaljon értem, vagy bárkiért. Ha valami probléma lesz azt tuti, hogy Nóri miatt van.
- Ígérd meg, hogy szólni fogsz. Anyukád úgyis elmondja.
- Anyu? - elhúzódtam tőle, de nem engedtem el.
- Nem mondta, hogy velünk jön?
- Nem. Nem is beszélünk mostanában. Sosincs otthon.
- Ha beteg vagy, kórházba kerültél, eltörted kezed-lábad és nem tudsz mozdulni, ezért kénytelen leszel Nórira bízni magad, szólj!
- Jól van.- a szemem az égre emeltem. Tudtam, hogy ugysem szólok neki.
- És ha valami baja esik.
- Akkor jó sokat kell telefonálnom...- morogtam, és a következő pillanatban Niall ajka az enyémre tapadt. Olyan erővel mintha soha nem akarná elengedni. Mégis túl hamar lett vége. A lift felért a legfelső emeletre. Kibontakoztam Niall karjaiból, és kiléptem a lassan kinyíló ajtón. A másik is kinyílt és Nóri esett ki rajta... Louis-val a hátán.- Még egyszer, utoljára bedobták magukat.- mondtam oda Niall-nek alig hallhatóan.
- Mire számítottál? - kérdezte nevetve, majd a többiekkel tovább indultunk.
A reptéren majdnem elsírtam magam, de erős maradtam. Utoljára átöleltük egymást, aztán Nóri és Harry is félrevonult.
- Olyan unalmas lesz minden...- motyogta mellettem Louis. Ő is Harry-éket bámulta. Mellettem állt és megveregette a vállamat. Egy pillanatig a búcsúzókat bámulta, majd egy puszit nyomott az arcomra és eltűnt a gép belsejében.
Csak néztem őket. Néztem ahogy Nórin eluralkodik a félelem és kétségbeesés. Egy fájdalmas csókkal zárult a beszélgetés, majd Nóri zokogva elrohant. Nem mentem utána... Kell neki egy kis egyedüllét.
Elbúcsúztam véglegesen, aztán anyuval és túlestem a dolog nehéz részén. Visszamentem a csarnokba és az üvegfalon keresztül néztem utána a hatalmas gépnek. Anyu is elment így minden az én vállamon nyugszik. Apa is külföldön van és csak egy hónap múlva jön vissza. Épp azelőtt ment el, hogy megjelentek volna a srácok. És most már hivatalosan is kijelenthetem: egyedül vagyok. Haza ballagtam. Rossz volt körbenézni a félig üres házon. Anya minden holmiját magával vitte, és szinte kiürült a lakás. De nem leszek sokáig itthon. Elvégre megyünk Londonba. És nem is kell, hogy magányosnak érezzem magam: ott van nekem Nóri.
Nem tetszett a dolog, hogy nem láthatom a fiúkat hetekig, mégsem rázott meg úgy mint Nórit. A szállodába menet egy szót sem szólt, és ez egyszer senki sem hányta a szemére. Legszívesebben mindenki elhallgatott volna, és várta volna a fájdalmas búcsút. De volt néhány dolog amit kénytelenek voltunk megbeszélni. Mint például, mi lesz ezután... Ha elmennek, természetesen újra találkozunk, idővel. De abban egyikőnk sem lehetett biztos, hogy nem e leszünk egy idő után koloncok, csak egy teher a fiúk számára. A kocsiban átbeszéltük és abban reménykedtem, hogy Nóri is hozzá fűz valamit és hallhatom a hangját. De nem... Az, hogy a srácok elmennek, hogy az a két görény fájdalmat okozott nekem nagyon megrázta, és attól féltem, hogy újra bezárkózik, mint mikor az apja megcsinálta a bajt és a lelkébe tiport. Iskolába is csak azért járt, mert a bukás fenyegette. De most, hogy eljött a nyár, talán még annyit sem mozdul majd ki otthonról.
Niall. Igen, most már hivatalos. Amikor a hotelbe mentünk, hogy végleg kicuccoljanak, Niall egyszerűen átterelt egy másik liftebe. Az ajtó lassan becsukódott és a szívem majd ki ugrott a helyéről. Most 100% hogy Nóri nem hall semmit, így talán valami olyat akar mondani amit még nem hallottam.
- Miért nem a többiekkel megyünk? - kérdeztem amikor már kínosnak éreztem a csendet.
Szembe fordultunk egymással és az összekulcsolta a kezeinket. Egymásba fonódott ujjainkat bámulta, és a hüvelykujjával simogatta a kézfejemet.
- Mert közönség nélkül szeretnék elbúcsúzni.- mondta, majd lassan rám emelte a tekintetét.- Nagyon fogsz hiányozni. Te és a türelmed.
- Türelmem? - kérdeztem vissza értetlenül, és a szemöldökömet ráncoltam.
- Hát, azt nem mondhatjuk, hogy idegbeteg vagy. Bár nem csodálnám ha egyszer megbolondulnál Nórika mellett.
- Ezt már mások is mondták... Várj! Te Nórikát mondtál?
- Ahan. Olyan mint egy lázadó óvodás.- elkerekedett szemmel bámultam rá. Hatalmas mosoly díszítette arcát.- A lényeg, hogy hiányozni fogsz.- szorosan magához ölelt, és a fejemet a mellkasára hajtottam.- Vigyázz magadra, és szólj ha valami baj van.
- Megoldom őket. Eddig is sikerült, most is fog.- nem akartam, hogy Niall felelősséget vállaljon értem, vagy bárkiért. Ha valami probléma lesz azt tuti, hogy Nóri miatt van.
- Ígérd meg, hogy szólni fogsz. Anyukád úgyis elmondja.
- Anyu? - elhúzódtam tőle, de nem engedtem el.
- Nem mondta, hogy velünk jön?
- Nem. Nem is beszélünk mostanában. Sosincs otthon.
- Ha beteg vagy, kórházba kerültél, eltörted kezed-lábad és nem tudsz mozdulni, ezért kénytelen leszel Nórira bízni magad, szólj!
- Jól van.- a szemem az égre emeltem. Tudtam, hogy ugysem szólok neki.
- És ha valami baja esik.
- Akkor jó sokat kell telefonálnom...- morogtam, és a következő pillanatban Niall ajka az enyémre tapadt. Olyan erővel mintha soha nem akarná elengedni. Mégis túl hamar lett vége. A lift felért a legfelső emeletre. Kibontakoztam Niall karjaiból, és kiléptem a lassan kinyíló ajtón. A másik is kinyílt és Nóri esett ki rajta... Louis-val a hátán.- Még egyszer, utoljára bedobták magukat.- mondtam oda Niall-nek alig hallhatóan.
- Mire számítottál? - kérdezte nevetve, majd a többiekkel tovább indultunk.
A reptéren majdnem elsírtam magam, de erős maradtam. Utoljára átöleltük egymást, aztán Nóri és Harry is félrevonult.
- Olyan unalmas lesz minden...- motyogta mellettem Louis. Ő is Harry-éket bámulta. Mellettem állt és megveregette a vállamat. Egy pillanatig a búcsúzókat bámulta, majd egy puszit nyomott az arcomra és eltűnt a gép belsejében.
Csak néztem őket. Néztem ahogy Nórin eluralkodik a félelem és kétségbeesés. Egy fájdalmas csókkal zárult a beszélgetés, majd Nóri zokogva elrohant. Nem mentem utána... Kell neki egy kis egyedüllét.
Elbúcsúztam véglegesen, aztán anyuval és túlestem a dolog nehéz részén. Visszamentem a csarnokba és az üvegfalon keresztül néztem utána a hatalmas gépnek. Anyu is elment így minden az én vállamon nyugszik. Apa is külföldön van és csak egy hónap múlva jön vissza. Épp azelőtt ment el, hogy megjelentek volna a srácok. És most már hivatalosan is kijelenthetem: egyedül vagyok. Haza ballagtam. Rossz volt körbenézni a félig üres házon. Anya minden holmiját magával vitte, és szinte kiürült a lakás. De nem leszek sokáig itthon. Elvégre megyünk Londonba. És nem is kell, hogy magányosnak érezzem magam: ott van nekem Nóri.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése