99.fejezet

Nóri szemszöge*

Elszomorít a tény, hogy nem olyan vagyok mint amit elvárnak tőlem. De a dac ismét győzött bennem. Már csak azért sem leszek olyan mint amit elvárnak, nem fogok eleget tenni nekik. Ha nem tetszik ne nézzék. Ezzel a gondolattal sarkon fordultam és magam mögött hagytam azokat a kis ragacsos nyavalyásokat. Nem tudtom miért akar az ember gyereket. Semmire se jó, csak arra, hogy mindent összefirkáljon. Célba vettem a mozgólépcsőt. Hallottam magam mögött Brigi zavarodott, egyenetlen lépteit. Nem fogok neki magyarázkodni. Semmi értelme. Tegnap este a parkban olyan zavarodott, értetlen fejet vágott, hogy kezdtem azt hinni, hogy úgy marad. A Cinema City hatalmas feliratát bámultam, miközben Brigire vártam. Minden embert kikerült és hagyta, hogy egy öregasszony beelőzze a lépcsőn. Szerencsétlen...

- Vegyük meg a jegyeket.- jelentette ki.

Nem nézett rám, mert tudta, hogy csak a szemre hányást látná a szememben. Beállt a sorba és én is elindultam egy perc elteltével. Ebben az egy percben az arcizmaimat rendezgettem, hogy ne lássa rajta mennyi hülyének nézem.

- Két jegyet a Gru-ra.- mondta az üveg mögött ülő srácnak.

- Parancsolj.- kidugta jegyeket az üveg alatti résen, Brii elvette és a helyére rakta a pénz.

- Hová menjünk utána? - kérdezte lelkesen.

A tegnapi zavartság árnyéka még mindig elfelhősítette az arcát. Nem akartam rákérdezni. Ki akartam kerülni az érzelmes beszélgetéseket, és olyan akartam lenni mint mielőtt az életünk 180°-os fordulatot vett volna.

Gondolkoztam, hogy vajon mit mondjak. Olyan helyet kellett találnom ami jó messze van a plazától és semmi köze hozzá. Nem szeretek vásárolgatni mert túl sok ember van egy "aprócska" helyre zárva. Szeretem ha figyelnek rám és érdekli őket amit csinálok vagy mondok. De nem így. Túl sokan és túl közel vannak hozzám. Nem lenne vele semmi bajom, ha egyszerre nem százötvenen lihegnének a nyakamba. És erről az "eztszeretemaztmegnem" gondolatól megvilágosodtam. Az egyik kedvenc helyemre fogok menni, ha törik, ha szakad.

- Menjünk gokartozni.- adtam tudtára, és a hatalmas mosoly, amelynek eddig csak az árnyéka bujkált a szám sarkában, szétterjedt az arcomon.

- Megint? - nyöszörgött, és lassú léptekkel a vetítőterem felé indult.

- Mit megint? - háborogtam.- Amióta a srácok megjelentek nem is voltunk.- durcásan összekulcsoltam a karomat a mellkasomon.

- Ja. De akkor minden másnap ott voltunk.

- Nem fogok vásárolgatni.

- Nem fogok versenyezni.

- Szóval ez a helyzet! Félsz, hogy megint lenyomlak! - mutogattam és fennhangon rontottam be a vetítőterembe.

- Halkabban már! Mindenki minket bámul! - suttogott, mégis kiabálásnak hatott.

Elgondolkozva csücsörítettem, pislogtam párat majd vállat vontam. Az emberek felé fordultam.

- Hali-hó, ember társak! Ez a csajszi nem akar a gokádpárjára menni! Ki az aki egyetért azzal, hogy ez azért van mert fél hogy lenyomom? - minden szem rám szegeződött. Csípőre tett kézzel várakoztam. A kezek lassan a plafon felé nyújtóztak. Felvont szemöldököm kérdően meredt felfelé, Brii szem forgatva indult a második sorba szóló jegyek által kijelölt székek felé. A film pocsék volt. Maga a megmentjükavilágot sztorit már annyiszor megfilmesítették és tengert lehetne önteni azapokalipszistmegelőzzük mesékből. De azok a kis....akármik elképesztőek!

- Mehetünk! - hátrafelé szökelltem ki a teremből, hogy lássam Brii fancsali képét.

- Menjünk.- nagyot sóhajtott. Egymás mellett vonultunk ki a hatalmas üveg épületből. Fogtunk egy taxit. A pálya bejáratán szinte besüvítettem.

- Szia, Nick! - kiállottam a jól ismert srácnak.

- Hali-hó, Kismacs! - átölelt és úgy folytatta.- Rég jártál erre. Csak így, egyedül?

- Nem, jött Brii is. Nem túl lelkes, ennyi az egész.- elengedtem és legyintve indultunk tovább.

- Láttalak a Tv-ben.- mondta Nick amikor a szekrényekhez értünk.

- Helló! - Brigi is megérkezett.

- Helló, Kismacs 2! - Nick minden szem kontaktus került Brigivel. Bejött neki, de tudta, hogy Briginek nem jön be. Nem ásták be magukat igazán és Nick is csak találgatott. De ettől függetlenül nekem nagyon jó haverom...és az exem...

- Ja, gondoltam.- válaszoltam Nick-nek.- Mindenki látta.

-Tényleg a One Direction-ös srácokkal nyomjátok? - kimászott a szekrényből, amibe eddig fejjel benne volt. A kezembe nyomta a ruhámat - ami nem is az enyém, csak Nick kinevezte annak - aztán előkotorta a Brigiét és átadta neki.

- Ja, valahogy úgy.- mondtam, és Brigi felé fordultam.- Menjünk öltözni.- Átvedlettünk és a pálya felé vettük az irányt. A korláton üldögélt Nick munkatársa, Jared. Ő is a haverom. Csak vele flörtölni szoktam. Semmi komoly. Csak haverok vagyunk. Hülyülünk. Ez amolyan...barátság extrákkal...- Szia! -háttal ült. Kissé ráijesztettem és majdnem lerepült a korlátról ijedtében.

- Hali, Mókuska! Mi járatban? Kéne egy kis mogyoró? - kezdődik, gondoltam.- Nem kösz. Már van.-feleltem, Brigi mögöttem kuncogott és a sisakokat babrálta. Az enyémet is ő hozta.- Szabad tudnom ki a tulajdonosa?

- Harold Edward Styles. És képzeld, neki két mogyija is van! - lelkendeztem. Kicsit sem éreztük magunkat kényelmetlenül ilyen téren. Átvitt értelemben úgysem érti senki...

- Na ne mond! - a kezét a magasba emelte, belecsaptam majd a pálya felé ballagtunk.

- Nekem a 69-es kell! - mutattam rá. Az olyan Hazza-s, és éppen szabad.

- Nekem meg a 18-as.- jelentette ki Brigi és a kezembe nyomta a sisakot.

- Tudjátok mi, hogy működik. Ha valami baj van, álljatok félre és jelezzetek.- azzal elindultunk. 4 kör után megelégedve szálltam ki. Nem győztem le Brigit aminek örültem, mert így legközelebb több kedve lesz eljönni. De nem is veszítettem, aminek meg azért örültem mert így nem tud mit az orrom alá dörgölni. Lassan besötétedett. Az ég alja halványan piroslott. A lemenő napból szinte semmit sem láttunk. A hatalmas betonóriások eltakarták. De a vörös folt a nap végét jelentette. Felhőtlenül, nevetgélve másztunk fel a 3.emeletre. Amint beléptem az ajtón, berontottam Brigi szobájába és bekapcsoltam a gépet.

- Cipő! - kiáltott utánam az ideglenes főnökasszony.

- Igen, anya! - visszatértem! Ez vagyok én. Nem az a depis, csak a bajokon gondolkozó csaj vagyok. Kibújtam a cipőből és visszaültem a gép elé. Fél óra múlva megjelent a fiúkat jelző pipa, és abban pillanatban indítottam hívást. De csak Harry ült a kamera előtt. Zavartan néztünk össze Brigivel, aki épp hosszú, szőke tincseit fogta lófarokba.

- Szia! - köszöntünk egyszerre.

- Sziasztok! - a hangja unottan csengett.

- Hol vannak a többiek? - érdeklődött Brigi. A haját elengedte, ami kettőt libbent jobbra majd balra a háta közepén.

- Nincsenek itthon. Elmentek egy kicsit kikapcsolódni. De gondoltam én felhívlak titeket, hogy ne aggódjatok.

- Jól tetted.- vágtam rá azonnal.- De te is elmehettél volna. Csak írnod kellett volna egy üzenetet, hogy "Bocs, bulizunk egyet. Majd holnap beszélünk!".- Nem akartam menni. Meg kell beszélnünk valamit.

- Tudok a Taylor ügyről.

- Azt hiszem én inkább...most...megyek.- azzal Brigi magunkra hagyott.

- De én szeretném elmondani. Nyomaszt, hogy mástól kellett megtudnod.- kezdte amit Brii eltűnt.

- Nem kell ennyire felfújni a dolgot. Nem olyan nagy ügy.- megvontam a vállam és hátradőltem a székben.

 -Ott virítunk a The Sun címlapján...- emelte a kamera elé az újságot. Talán tévedtem. Mégis olyan nagy ügy lenne? De engem nem izgat. Bízom Harry-ben...