92. fejezet

Nóri szemszöge*

Befészkeltük magunkat a szobába. Csak arra vártam, hogy anya megjöjjön és ordítozzon egy sort. Jobb mimnél előbb túlesni rajta, mert ami késik, nem múlik.
Kimentem a konyhába valami harapni való után. De nem értem be a répával és egy egyszerű üveg nutellával. Sütöttem magam mirelit fasírtot, tojást, és sült krumplit. Mindet egy hatalmas tálcára pakoltam, és a tányér mellé dobtam egy szelet kenyeret is. Mire végeztem Brigi bebugyolálta magát a takarómba, úgy nézett ki mint egy burató. Szívesen beleharaptam volna, annyira éhes voltam. Félrelöktem Brii beburítózott lábát és leültem mellé.
- Hogy tudsz ennyit enni? - kérdezte elképedve.
- Ez van ha az ember átalussza a napot és nem jut kajához.- magyaráztam és nekiláttam.
Negyed óra múlva végeztem és épp kivittem a tálcát a konyhába, amikor anyu megjelent.
- Sziasztok! - kezdte. Lepakolta a boltban vásárolt cuccokat. Megakadt a szemem a snickersen és gyorsan kikaptam az egyik szatyorból. Gyanakodva leselkedett be a szobámba.
- Helló, Ang! - intett Brigi a burító belsejéből.
Lustán majszoltam a kedvenc csokimat és vártam, hogy leesen anyunak a tantusz.
- Hol van Cetrin? - tette fel a hőn áhított kérdést.
Fel nem tudtam fogni, hogy mit esznek azon a csajon. Minden egyes alkalommal amikor a szemem elé került kirázott a hideg. Túl sok volt a pozitív energia. És azt sem tudtam megérteni, hogy egy olyan pici lény, hogy lehet ennyire idegesítő. Mint egy szúnyog. És én szúnyogriasztó nélkül csapkodtam a levegőben remény vesztve, mert tudtam, hogy újra meg fog jelenni.
- A Balatonon.- mondtam amikor lenyeltem a falatot.
- Hogy hol?
- Elment nyaralni. Látnod kellett volna! Kimondottan mókás arcot vágott amikor feltuszkoltam a vonatra! - kacagtam. Majd megszakadtam a röhögéstől, de ez anyut nem lepte meg, gondolom.
- Hogy lehetsz ilyen szívtelen?
- Én vagyok a szívtelen? Összekeversz vele! Rendbe rakta a szobámat! - ezen elgondolkoztam egy percig.- Na jó, ez elég furcsán hangzik, de akkor is.... Valami gáz van vele.
- Miért vagy ilyen kegyetlen? Néha igazán lehetnél olyan mint Cetrin. Akkor nem lomboznál le.- hát jó.Ha nem akarja, hogy minden nap elvegyem az életkedvét, hát nem fogom.
- Oké. Akkor nem lombozlak tovább.
- Ezzel mire célzol? - kérdezte gyanakodva és a szeme résnyire szűkült.
- Elmegyek.
- Nem, nem mész.
- De igen.
- Az anyád vagyok és te...
-...Azt teszed amit mondok. Tudom, ismerem ezt a szöveget.
- Pontosan! És nem mész sehová!
- 17 vagyok! Nem szabhatsz nekem határokat!
- Te csak egy lázadó tini vagy! Nem tudod, mi a legjobb neked!
- Miért, te tán tudod?
- Jobban mint te!
- Azt nem hinném. Brii! - fordultam a szoba felé.- Megyünk!
- Hova? - kérdezte zavartan és kibújt a burítóból. Leült az ágy szélére és értetlenül méregetett.
- Hozzátok. Szeretnék ott maradni egy kis időre....ha nem gond.
- Nem mész sehová! - ordított anyu a hátamnak.
- Csak figyel! - beviharzottam a szobába és előkaptam a hátizsákomat. Kinyitottam a ruhásszekrény ajtaját és a nyitott táskába söpörtem a ruháim egy részét. Aztán még néhány olyan dolgot amit fontosabbnak találtam.
- A többiért majd visszajövök ha kell.- kikerültem anyut. Brigi már szótlanul húzta a cipőjét a bejáratnál. Én is belebújtam a bakancsomba és elhagytam a házat. Némán ballagtunk egymás mellett egész végig. Csak Májky ugatása hallatszott valahányszor meglátta egyik rokonát. De nem kellett beszélni... Mindketten tudtuk, hogy a másik mire gondol. Sokatmondó sóhajok hagyták el Brii tüdejét, és a 20.-nál meguntam.
- Mi bajod van? - kérdeztem ingerülten. Talán kissé túl ingerülten...
- Nem értelek.
- Te aki mindig értesz és a fejembe látsz, ilyen apróság összezavar?
- Ez nem apróság. Ez már nem az első eset.
- Te is tudod, hogy többször is faképnél hagytam már anyámat.
- Nem Angela-ról beszélek.
-  Ahan.
- Hanem arról, hogy mostanában sokkal ingerültebb vagy.- hallgatott, de tudtam, hogy még nem végzett... Túl sokszor tartottak már nekem hegyibeszédet ahhoz, hogy ezt ne tudjam.- Hamar dühbe gurulsz és nem tudod magad fékezni. Régebben sokkal ritkábban fordult elő ilyesmi.
- Régebben minden a normális irányban állt, nem fejjel lefelé.
- Én sem nagyon értem ezt az egészet de...
- De mi?
- De... Azt hiszem nekem egy kicsit jobban megy. Gyakorolnod kellene az önfegyelmet. Szükséged lenne egy...
- Agyturkászra? Értem én, hogy örültnek tartasz, de ezt azért soha nem gondoltam volna!
- Nem pont erre gondoltam, Nóri!
- Hát persze, hogy nem!
Tovább baktattunk csendben. Minden egyes alkalommal, amikor azt tervezte, hogy újra megszólal, nagy levegőt vett és inkább csak magában fortyogott.
Talán nincs minden rendben velem, és túl érzékeny vagyok, de nincs szükségem semmiféle agydokira. Nem örültem meg! Ez vagyok én! Azt tudtam, hogy mások örültnek tartanak, és azt is tudtam hogy valahol, mélyen Brigi is így érez, de mindeddig nem voltam hajlandó elfogadni. Miért is tettem volna? Ismerve magamat, nem hallgattam volna a "jó" tanácsokra amiket az őrület gyógyítására kaptam volna, akármilyen meggyőző is az a pszichédoki. Még Niall hipnotikus ereje sem segített volna.
De nem vagyok örült... Csak egyszerűen annak tartanak. Különc vagyok.... Na és? Milyen lenne a világ ha egyforma emberek élnének benne, flancos egyen cuccban és lenyalt, tökéletesen fésült hajjal?