98.fejezet

Brigi szemszöge*

Sokkal nyugodtabban tértem vissza a lakásba, mint ahogy elmentem. Abban a hittben voltam, hogyha elmondom Nórinak a haja az égnek áll majd, és az első gondolatai Taylor lemészárlása körül fognak járni. Ehelyett egy Antinórit kaptam... Csak nyugisan üldögélt, és elmondta hogy mi nyomja a szívét.

Én is megfürödtem és befeküdtem az ágyba. Gondolkoztam, csak úgy, a semmin. A gondolataimat szabadon eresztettem és azon kaptam magam, hogy Nórit Hófehérkével próbálom összehasonlítani. Nem túl sok közös vonásuk van....

Nóri is csak a plafont bámulta. Gondolom, a hallottakat próbálta megemészteni. A szemem lassacskán hozzászokott a minket körülvevő sötétséghez, és láttam ahogy egy-egy gondolatnál megrándul az arca. Mély lélegzetet vett, majd felém fordult.

- Ígérd meg hogy soha nem titkolsz el előlem semmit. - a hangja lágyan verődött vissza a falakról és bútorokról, minden parancsoló hangot mellőzve. Meghitt nyugalom vette körül, ami az arcát szelíd fényként járta át.

- Megígérem.- ugyanolyan szelíden és bársonyos hangot produkáltam elő, reszelős torkom mélyéről. Az üvöltözés nem az én műfajom.

Ez az utolsó emlékem az estéről. Reggel elhatároztuk hogy bevesszük a plázát. Elmegyünk mozizni, vásárolgatunk, amit az elmúlt másfél hónapban nélkülöztünk. De Nóri ennyi idő elteltével sem hiányolta. A mozi-kaja-extrém sportok napirend felé húzott a szíve. De ezúttal én döntöttem. Nem igazán tetszett neki hogy az én akaratom érvényesül,és engesztelés képen hagytam ,hogy ő válassza ki a filmet. Bár előre tudtam hogy mit fog választani. A Gru 2-t most játsszák a mozikban. A mesét utálja, inkább a véresebb dolgokért van oda. Maga Gru sztorija se tetszik neki. Csak azokért a kis sárga mócsingokért nézi. Azt mondja, olyanok mint mi, és hogy az eszük is akkora mint a miénk.

A bejárat után 3 méterrel egy hatalmas üvegfal húzódott, mögötte az Amnestia kirakata. Megálltam, szükségem lett volna pár cuccra, de Nóri rendíthetetlenül tört előre. Lassan ment, egy embert sem volt hajlandó kikerülni. A majdőkkikerülnek elmélettel eljutott egy gyermekmegőrzőig, elhaladt mellette, de 3-4 lépés után visszafordult és megállt. Hallott valamit ami az én érdeklődésemet is felkeltette. Odaszaladtam, megálltam a baloldalán és egy percig meredten bámultam az arcát. A szeme ide oda cikázott a szőke, barna, néhol vörös buksik között. Majd a tekintetem átvándorolt a gyerekekre. Körben ültek és mind az óvónő felé nyújtották rövid nyakacskájukat és a 30-as éveiben járó nő meséjét hallgatták. Épp akkor értem oda amikor belekezdett a történetbe.

"Egyszer volt hol nem volt, egy sziget. Az érzések szigete. Ezen a szigeten élt a gazdagság, a boldogság, az irigység, a tudás és a szeretet. Egy nap a sziget süllyedni kezdett. Minden érzés készített magának egy hajót, egy tutajt, ami segítségével elmenekülhet. Egyedül Szeretet nem épített. Túl aprócska volt ekkora munkához. Gyenge és kicsike. Amikor a szigetet szinte teljesen ellepte a víz, Szeretet kiállt a partra és kiáltozni kezdett, segítségért esedezett.

- Gazdagság, segíts ki! Kérlek szépen szabadíts ki!-kiáltotta.

De a Gazdagság nem állt meg:

Nem tudlak elvinni, Szeretet. Kell a hely a kincseimnek!

Azzal elhajózott, és Szeretetet magára hagyta. Ámde jött a következő hajó.

- Irigység, segíts ki! Kérlek szépen szabadíts ki!

- Nem! Ez az én hajóm, még a végén kárt teszel benne!

Aztán jött egy harmadik hajó.

- Kérlek szépen szabadíts ki!-kiáltotta.

A hajó felé evezett, Szeretet beszállt és megmenekült. És aki megmentette egy öregember volt....

A hajó kirakta őt egy biztonságos szigetre, oda ahová a többi érzés is menekült. Szeretet meg akarta hálálni a megmentőjének, azt amit senki más nem tett meg érte. Így hát, megkérdezte a tudást:

- Tudás, hol van az én megmentőm?

- A te megmentőd, Szeretet, az idő volt.-felelte a tudás.

- De miért mentett meg amikor senki más nem tette?

- Mert csak az idő tudja igazán mi a szeretet."

Az aprócska manók egy pillanatig hallgattak, próbálták felfogni az előbb hallottakat. Néhány úgy néztek a mellettük ülő óvónőre mintha tényleg értettek volna. Olyan értelem csillogott a szemükbe amin egy percig elgondolkodtam. De nem hagytam hogy tovább kalandozzanak a gondolataim. A mellettem álló 17 éves lányt bámultam. Azon gondolkoztam hogy vajon mit hallhatott amit én nem. Mi fogta meg annyira hogy egy rakás ragacsos törpének - ahogy ő hívja a kisgyerekeket -  a 10 m-es körzetébe kerüljön...

-  Minden oké? - tettem fel kérdést ami már századjára átfutott az agyamon.

- Persze, csak....azon gondolkozok hogy én megmentettem-e volna Szeretetet..... Nem hiszem. Valószínűleg a Gazdagság és Irigység példáját követtem volna...

Ui.: Feltétlenül kommenteljetek! :)Xx