Brigi szemszöge*
A tányérom alját kapargattam a villámmal és egyre csak a fasírtommal szemeztem. Nóri figyelmesen pislogott rám, és várta, hogy összeszedjem magam. A megfelelő szavak után kutattam amikor eszembe jutott egy diszkrétebb megoldás.
- Menjünk és sétáltassuk meg Májky-t.- jelentettem ki végül. Nem terveztem, hogy két hét után felhívom anyut, hogy küldjön egy mérnököt teljes felszereltséggel mert a lakás Nóri áldozatává vált.
- Oké. De mit akartál mondani?
- Majd útközben elmesélem.... Vagy talán ha odaértünk a parkba. A fákból jó sok van. Nem hiszem, hogy feltenne nekik ha hiányozna egy-kettő.
- Gyanús vagy, ugye tudsz róla? - a szeme egy vonallá húzódott barna szemöldöke alatt. Ha nem tudom biztosan, hogy ébren van talán alvajárónak képzelem.
- Igen, tudom.
Megkajáltam és Májky-val elindultunk a lépcsőn lefelé. Nóri még 100-szor megkérdezte, hogy mi ez az egész és miért viselkedek olyan furcsán. Már a park bejáratától néhány méterre voltunk amikor a miért helyet mást kérdezett.
- Észrevetted, hogy Harry milyen letört volt? - nem válaszoltam addig amíg a fákkal és bokrokkal tarkított pázsitra nem értünk. Talán még a hangokat is felfogják a lombosok....
Este még sohasem láttam, de annyi szent: elképesztő. Olyan mint egy varázslatos kis erdő, ahol az ember tényleg elhiszi, hogy létezik varázslat, és arra számít, hogy a semmiből megjelenik egy manó, vagy egy unikornis.
Meglepődve és várakozva - már már elégedetlenül - figyelte ahogy megint a cipőmet bámulom.
- Hallottad amit az előbb kérdeztem vagy erre is van valami jó kifogásod? - pillanatnyi csönd következett. Kissé elszégyelltem magam amiért az elmúlt 1 órában egy normális mondatot nem tudtam összerakni.- Mit titkolsz? És mi értelme titkolózni? Bankot raboltál, embert öltél, vagy kinyírtál egy katicabogarat és félsz bevallani?
- Nem. Figyelj.... Előszór is: igen hallottam a kérdésedet, és igen, nekem is feltűnt, hogy Hazza szomorú. Másodszor.... pont erről szeretnék beszélni veled.
- Te tudod mi baja és nem szóltál nekem?! - ez elképesztő! Hihetetlen vagyok! Még nem is mondtam neki semmit, de már kiakasztottam. Rekord...
- Hát...igen, tudom....de..
- De? - váratlanul ért dühös, éles hangja. Összerezzentem és a pánikrohamom ismét készülőben volt.
- De... Oké! Összeszedem magam csak agy egy percet! - elegem volt a gügyögésből. Ideje összeszedni magam. Nem válaszolt csak várt, és ez felét egy válasszal.- Nem mertek felhívni minket.- zavart lett. A fülét hegyezte minden apróságra.- Féltek elmondani. Harry pedig magába zuhant. Nem akart hazudni és titkolózni, de ugyanakkor féltett, nem akart fájdalmat okozni. Nem akarta, hogy kiborulj.
- De mi miatt? Nyögd már ki.
- Harry és....Taylor találkozót szerveztek.- hirtelen megkönnyebbültség suhant át az arcán, majd zavartság. Egy pillanattal később ismét megkönnyebbült lett, felsóhajtott majd idegesen nevetgélni kezdett. Magam sem tudom, hogy miért, de a frászt hozta rám. Zavarodottan figyeltem és vártam a válaszra.
- Ennyi?
A tányérom alját kapargattam a villámmal és egyre csak a fasírtommal szemeztem. Nóri figyelmesen pislogott rám, és várta, hogy összeszedjem magam. A megfelelő szavak után kutattam amikor eszembe jutott egy diszkrétebb megoldás.
- Menjünk és sétáltassuk meg Májky-t.- jelentettem ki végül. Nem terveztem, hogy két hét után felhívom anyut, hogy küldjön egy mérnököt teljes felszereltséggel mert a lakás Nóri áldozatává vált.
- Oké. De mit akartál mondani?
- Majd útközben elmesélem.... Vagy talán ha odaértünk a parkba. A fákból jó sok van. Nem hiszem, hogy feltenne nekik ha hiányozna egy-kettő.
- Gyanús vagy, ugye tudsz róla? - a szeme egy vonallá húzódott barna szemöldöke alatt. Ha nem tudom biztosan, hogy ébren van talán alvajárónak képzelem.
- Igen, tudom.
Megkajáltam és Májky-val elindultunk a lépcsőn lefelé. Nóri még 100-szor megkérdezte, hogy mi ez az egész és miért viselkedek olyan furcsán. Már a park bejáratától néhány méterre voltunk amikor a miért helyet mást kérdezett.
- Észrevetted, hogy Harry milyen letört volt? - nem válaszoltam addig amíg a fákkal és bokrokkal tarkított pázsitra nem értünk. Talán még a hangokat is felfogják a lombosok....
Este még sohasem láttam, de annyi szent: elképesztő. Olyan mint egy varázslatos kis erdő, ahol az ember tényleg elhiszi, hogy létezik varázslat, és arra számít, hogy a semmiből megjelenik egy manó, vagy egy unikornis.
Meglepődve és várakozva - már már elégedetlenül - figyelte ahogy megint a cipőmet bámulom.
- Hallottad amit az előbb kérdeztem vagy erre is van valami jó kifogásod? - pillanatnyi csönd következett. Kissé elszégyelltem magam amiért az elmúlt 1 órában egy normális mondatot nem tudtam összerakni.- Mit titkolsz? És mi értelme titkolózni? Bankot raboltál, embert öltél, vagy kinyírtál egy katicabogarat és félsz bevallani?
- Nem. Figyelj.... Előszór is: igen hallottam a kérdésedet, és igen, nekem is feltűnt, hogy Hazza szomorú. Másodszor.... pont erről szeretnék beszélni veled.
- Te tudod mi baja és nem szóltál nekem?! - ez elképesztő! Hihetetlen vagyok! Még nem is mondtam neki semmit, de már kiakasztottam. Rekord...
- Hát...igen, tudom....de..
- De? - váratlanul ért dühös, éles hangja. Összerezzentem és a pánikrohamom ismét készülőben volt.
- De... Oké! Összeszedem magam csak agy egy percet! - elegem volt a gügyögésből. Ideje összeszedni magam. Nem válaszolt csak várt, és ez felét egy válasszal.- Nem mertek felhívni minket.- zavart lett. A fülét hegyezte minden apróságra.- Féltek elmondani. Harry pedig magába zuhant. Nem akart hazudni és titkolózni, de ugyanakkor féltett, nem akart fájdalmat okozni. Nem akarta, hogy kiborulj.
- De mi miatt? Nyögd már ki.
- Harry és....Taylor találkozót szerveztek.- hirtelen megkönnyebbültség suhant át az arcán, majd zavartság. Egy pillanattal később ismét megkönnyebbült lett, felsóhajtott majd idegesen nevetgélni kezdett. Magam sem tudom, hogy miért, de a frászt hozta rám. Zavarodottan figyeltem és vártam a válaszra.
- Ennyi?
- Mi az hogy ennyi?! - fordult a kocka. Nem azt történt amitől a kezdetektől fogva - azaz 2 órája - rettegtem. Én voltam az aki kiakadt.
Mindenre felkészültem, lejátszottam magamban minden eshetőséget, minden
erőmet a felkészülésbe fektettem.- Ki kellene akadnod, kicsavarni egy fát
és elhajítani a park másik végébe. Őrjöngnöd kéne!
- Kettőnk közül te vagy az aki őrjöng.- mutatott rá. Csak ekkor tűnt fel, hogy a hajamba dúrok, ordibálva mutogatok mint egy felörült. Májky is hangos ugatásba kezdett.
- De miért nem akadtál ki?
- Mert sokkal rosszabbra számítottam. Hogy mondjuk megcsalt, vagy szóba se akar állni velem többé, csak nem merik közölni ezt velem.- elballagott egy padig majd lassan leereszkedett rá és előredőlt. Én is követtem, néhány lépésnyi távolságot hagyva kettőnk között. Leültem és vártam a további magyarázatot.
- Amikor, valaki akit szeretsz, szomorú, rosszul érzi magát, automatikusan magadat kezdet el hibáztatni, és a hibák után kutatsz az emlékeidben amiket elkövettél. De nálam ez másképp van. Nem kezdem a hibákat keresni, mert azokat könnyen megtalálom. Szinte nem is emlékszem olyanra amikor nem hibáztam. A kutakodás helyett azonnal a legrosszabbat veszem számításba....
- Kettőnk közül te vagy az aki őrjöng.- mutatott rá. Csak ekkor tűnt fel, hogy a hajamba dúrok, ordibálva mutogatok mint egy felörült. Májky is hangos ugatásba kezdett.
- De miért nem akadtál ki?
- Mert sokkal rosszabbra számítottam. Hogy mondjuk megcsalt, vagy szóba se akar állni velem többé, csak nem merik közölni ezt velem.- elballagott egy padig majd lassan leereszkedett rá és előredőlt. Én is követtem, néhány lépésnyi távolságot hagyva kettőnk között. Leültem és vártam a további magyarázatot.
- Amikor, valaki akit szeretsz, szomorú, rosszul érzi magát, automatikusan magadat kezdet el hibáztatni, és a hibák után kutatsz az emlékeidben amiket elkövettél. De nálam ez másképp van. Nem kezdem a hibákat keresni, mert azokat könnyen megtalálom. Szinte nem is emlékszem olyanra amikor nem hibáztam. A kutakodás helyett azonnal a legrosszabbat veszem számításba....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése