103.fejezet

Nóri szemszöge*

Eleinte megrémített a messzeség, de az utazás időpontjához közeledve, úgy éreztem, hogy a távolság kezd megszűnni  annak ellenére, hogy egy lépést sem tettem előre.

Következő alkalommal Brii a gép elé kényszerített,  hogy Hazza-val beszélgessek, akkor is ha nem akarok beszélni róla. Se a címlapdolgot,  se a "durcázásomat" nem akartam megbeszélni. Ezen egy darabig rágódtam aztán hagytam a fenébe. Nem töröm le magam. Nem akarok megint depis lenni. Elegem van abból, hogy szótlanul punnyadgyak a szobában és a bajokon gondolkodjak. Hiszen, annyi jó dolog történt velem. És még csak észre sem vettem. A bajok ködös, szürke felhői elködösítették az agyamat. De most átlátok rajtuk, mert van akaratom. Van elég akarat bennem hogy áttörjek rajtuk. És most boldog vagyok. Nem is tervezek más fajta érzések beengedni az így is zsúfolt fejembe. Nekem így jó, és ha ez tetszik a srácoknak is - legfőképp Hazza-nak - akkor így maradok ameddig csak lehet.

- Már csak 3 nap. - lelkendeztem egy váratlan pillanatban.

- Csak? - kérdezett vissza Harry ironikusan.

- Ja, ahhoz képest amennyi volt.... - adtam felvilágosítást Ő Göndörségének.

- Nem vitatkozom veled. De most már azt hiszem megyek. Megpróbálok aludni. - halkan kuncogtam. Ezt nem tudom megunni.

- Sok sikert. - megpróbáltam lenyelni a nevetést. Szegény tényleg "szenvedett"...ha ez lehetséges. Azt nem tagadom, hogy hiányzik, de nem szeretném az orrára kötni. Elég ha a saját kis belső hangja megy az idegeire. Nem hiányzik, hogy az én hangom is idegesítse. A végén kénytelenek bedugni a fülét közben. Azt pedig nem szeretném, mert különösen élvezi amikor megdicsérem....

- Kösz. Látom élvezed.

- Nem, nem, dehogy is! - nem bírtam tovább és hátravetett fejjel kacagni kezdtem.

- Na jó. Most már tényleg megyek.

- Jól van. - a nevetés a torkomon akadt és újra felegyenesedtem. Nagyot sóhajtottam és az egér felé nyúltam.

- Várj! - kiáltott rám, és mielőtt észbe kaptam már engedelmeskedtem neki. - Mikor jöttök? - hülye, gondoltam magamba.

- 3 nap múlva. - lassan beszéltem hátha sikerül felfognia.

- Nem úgy. Este vagy reggel? Hány órakor?

- Szerintem....dél környékén.

- Reggel gyertek!

- Nyugi van! - olyan hirtelen pattant fel a székéről mintha azt mondtam volna neki hogy macskaborotválást vállalok feketén.

- Nem, nincs! Gyertek olyan hamar amennyire csak tudtok! Megdöglök, érted? Megdöglök! - a levegő a tüdőmbe szorult és bambán bámultam ahogy kifordul magából.

- Brigi! - kiáltottam mozdulatlanul, amint észbe kaptam. - Brigi!

- Mi van? - rontott be az ajtón.

- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni, de már teljesen kivagyok. De beszéljétek meg nyugodtan én megyek. - újra normális lett. Brigi csak nézett, majd integetett.

- Szia! -nyögtem ki nagy nehezen, azzal egy sajnálom-mosollyal eltűnt.

- Ez mi volt? - kérdezte Brigi néhány másodperc elteltével.

- Hamarabb kell mennünk! - kellett egy kis idő mire a meglepettség hagyott gondolkozni, és amikor rájöttem, hogy pontosan mi is a baja Harry-nek, én is kiakadva ugrottam fel és fogtam közre Brigit a vállánál.

- Mikor hamarabb? Ők is csak szombat reggel érnek oda.

- Akkor mi is reggel megyünk!

- Mi bajotok van?

- Baszhatnékom van! - teljes komolysággal az arcomon beszéltem vele. Nem kergetem a nyilvánvalót.

- Szent májkrém! - mondta elképedve. Kellett egy perc mire felfogta és kacagva rogyott a földre.

- Reggel megyünk! - mondtam parancsolóan és otthagytam Brigit a padlón.

Kimentem a konyhába. Előszedtem a májkrémet, egy szelet kenyeret, és egy kés segítségével szendvicset varázsoltam belőle. Brii csupasz talpának csattogása hallatszott a hátam mögül.

- Ha gondolod kereshetünk valakit. - tette a kezét a hátulról vállamra.

- Fogd be. - mondtam és nagyot haraptam a szenyámba.

- Miért szendvicset eszel? - kérdőn fordultam vele szembe, miután a kenyeret visszagyömöszöltem a kenyértartóba. - Azt hittem a banánt szereted! - megint kacagott, és ismét a földön végezte.

Hidegen bámultam egy darabig, majd a szoba felé indultam és előszedtem a bőröndömet. Bedobáltam azt a néhány ruhadarabot amit a napokban mosott ki Brigi, mert én nem tudtam, hogy hogy működik a mosógép.

- Ennyire azért nem kell sietni. - szólalt meg egy váratlan pillanatban Brii az ajtófélfát támasztva.

- Húzz el.

- Oké. - azzal eltűnt.

Gyanúsan könnyű volt lekoptatni. De nem érdekelt. Tudtam, hogy ez valószínűleg azért van így, mert már kiélte magát. És mert sikerűt bosszút állnia.

Másnap csak az xbox-ot nyomkodtam. A Crysis 3-mal játszottam, amit nem régen szereztünk be a Play IT-n. De az idő így sem telt elég gyorsan. És most, hogy én is éreztem azt amit Harry, sokkal rosszabb volt. Este Brigi beszélt Niall-el. Aztán Brigi elment és a helyére ültem. Egy teljes órán át dumáltunk Niall-el, aztán kimentem a konyhába és azt hittem, csak álmodok.

Az asztal dugig volt kajával. Azonnal betámadtam, de Brigi miatt csak kétlépésnyire jutottam.

- Nem eheted meg!

- Miért?- durcáskodtam, mint egy 4 éves.

- Mert ez nem a tied. Vagyis a tied, de még nem eheted meg.

- Akkor minek vetted?

- Hogy legyen.

- A kaja arra való, hogy megtöltsem vele a hasam.

- De ami volt felzabáltad. Kifosztottad a hűtőt.

- Ez nem igaz.

- Te is tudod, hogy így van.

- Csak egyet. - könyörögtem és a durcázás helyét a könyörgés vette át.

- Nem! Most feltöltöm a hűtőt, te pedig békén hagyod.

- Szóval,  maradjak éhen. - újra morcosan ráncoltam a szemöldökömet. Brigi elállt előlem és elkezdett bepakolni a hűtőbe. Aztán megfogalmazódott bennem egy kérdés a rengeteg ennivaló láttán. - Minek vettél ennyi kaját, ha már csak holnap leszünk itthon?

- Nem hiszem,hogy túl sok marad belőle, mert azokat vettem amiket szeretsz. És ha nem azokat veszem, akkor is felzabálod. A többi meg tartós kaja. Ha apa hazajön, lesz mit ennie. - magyarázta pakolás közben.

- Apukád nem bír engem.

- De igen. Csak azt nem szereti, hogy felzabálsz mindent.

Megvontam a vállam és bevonultam a fürdőbe. Hosszan engedtem magamra a vizet. Még a holnapi napot talán kibírom. Aztán reggel elhagyhatom ezt a tetves országot. Egyszerűen utálom a kis nyomorék, csóró földdarabot.

Azon gondolkoztam tovább, hogy miért utálom ennyire Magyarországot, és miért szeretem annyira Angliát. Majd vissza vánszorogtam a szobába és elsüllyedtem a matracba. Három órakor még a plafont néztem. Teljesen bezsongtam az utazástól. El kell terelnem a figyelmemet. Brigi szuszogását kezdtem el számolni, hátha az olyan unalmas, hogy elalszok. De ez sem jött be. Bedugtam a fülembe a füllhallgatomat és elindítottam a zenét. Nem hatott olyan hamar mint szokott, de végül bevált.

Soha többet nem megyek ki a konyhába amikor Brigi főz... Leordította fejemet, mert megmertem kóstolni a főztjét, mielőtt elkészült volna. Akkora hisztit csapott, hogy csak néztem és azon gondolkoztam, hogy az ufók mikor rabolhatták el. Biztos akkor amikor nem figyeltem. Lehet hogy nem mondta, de nyilvánvalóan megbolondult. A céltól - jelen esetben az utazástól - mindössze néhány lépés választotta el.

Életemben nem játszottam ennyit. Már meguntam és lementem Májky-val sétálni, hogy Brii nyugodtan főzőcskézhessen. De ez sem terelte el a figyelmemet. Egy fél óra múlva Brigit idegesítettem.

- Kész vagy már? - nyavalyogtam, miután megtiltotta, hogy a széken ücsörgésen kívül bármit csináljak.

- Pár perc. - jelentette ki. - Menjél játszani.

- Már meguntam. - mondtam. - Ez most tök olyan volt, mintha az anyám lennél.

- Ja. Csakhogy nekem normális gyerekem lesz.

- Akkor keress egy olyan pasit a kettőtök agyával rendelkezik. Mert Niall sem sokkal okosabb, mint te. És ha csak a pasi okos kettőtök közül, még nem 100% hogy okos gyereked lesz.

- Haha! Nagyon vicces vagy.

- Te mikor akarsz lefeküdni Niall-el? - elszégyellte magát és alaposan megrágta a választ. Talán lehettem volna egy kicsit óvatosabb...talán.

- Magánügy.

- Neked nincsenek magánügyeid.- mutattam rá, miközben Brigi kezét bámultam ahogy körbe-körbe jár az edény fölött egy fakanállal.

- Ez az egyik dolog amiről le kell mondanom, ha veled barátkozok.

- Tusi!

- Nem tusi, hanem tusé.

- Köss belém. Nem hogy örülnél annak hogy megdicsértelek.

Egész finomra sikerült a kajája. Evés közben is beszélgettünk, hogy még csak véletlen se jusson eszünkbe a holnap reggel.

- Mióta tudsz főzni?

- Amióta van internet.

- Tus.... Hagyjuk.

- Gondolkoztam.

- Min?

- Most akartam mondani.

- Az mindegy, csak kezd el.

- Igazad van.

- Mint mindig.... De mibe van igazam?

- Niall-el kapcsolatban. Van egy olyan érzésem, hogy megbízhatok benne, és talán....a virágomra is vigyázna.

- A midre?- nem igaz hogy nem tud az én nyelvemen beszélni...

- Hát tudod...a virágomra.

- Hallottam. De mi az?

- Hát tudod...Az ami a lányoknak van. Az amire a nagy többség vigyáz.

- Jaaaaa....Még mindig nem tudom. Magyarázd el normálisan.

- A szüzességem!!!A szüzességemről beszélek!

- Jó, oké! Az igaz, hogy nem veszem hasznát a fejemnek, de ha leharapod akkor még ennél is szarabbul fogok kinézni.

- Bocs, csak már nagyon ideges vagyok. A holnapi nap miatt...meg amiatt, hogy nem tudom, hogy közöljem ezt Niall-el.

-Csak mond meg neki. Mi lehet legrosszabb? Max nemet mond. De azt is csak azért mert beszari. - nagyot sóhajtott és a tányérjába meredt....

Ui.: Szeretnénk ha erre a részre - és a következő néhány fejezetre - legalább 2 komment érkezne! :)Xx