Brigi szemszöge*
A reggeli után görcsösen kutattunk valami elfoglaltság után. De semmi. Hát persze, hogy szükség esetén a kreatív énem menekülőre fogja.
- Just Dance? - dünnyögte Nóri. A kezén támaszkodott és az öklével széttrancsírozta az arcát. A kötés még rajta volt a kezén, a sebei, csakúgy mint az enyémek, nem gyógyultak be.
- Neeeeee...- nyögtem. A konyhaasztalba temettem az arcom és szétterültem rajta.
- Gépezzünk? - újra nyögött. A hangjából kihallottam, hogy ezt még ő is ellenzi.
- Neeee...
- Pláza? - teljesen kétségbeesett.
- Neeee...
- Szunya?
- Neeee...
- De mindjárt elalszol.- vádaskodott.- Akkor menjünk el...a....- nem folytatta. Addig morfondírozott, míg végül a szemhéja nehézkesen bukott le.
- Nóri.- nem moccant.- Nóri.- nem felelt.- Nóri! - hangosabban szóltam és kilöktem a kezét a feje alól.
- Kapjál be.-az arca az asztalra tapadt, és együtt nyújtunk el rajta.
Nóri csakugyan elaludt és egészen délután kettőig aludt. Én pedig beültem a gép elé. A fejemre húztam a fejhallgatót és rákerestem a youtube-ra. Justin Bieber - Be alright. A napok egybefolytak és már arra sem emlékeztem, hogy pontosan mikor is énekeltük ezt Nórival. De annyi szent: gyönyörű szél dal. Az óceánon és a tengeren keresztül... Tökéletesen tükrözte az akkor lelkiállapotomat. Megláttam benne magam, ahogy egy tengerparti szikla tetején állok, messze a világ, a kék óceán habzó felszínét bámulva. És ehhez csak annyi kellett, hogy lehunyjam a szememet. Az égen a hófehér, elszórt felhők lustán úsztak át az égen. Egy egy a napot eltakarva helyezkedett el, de perceken belül eltűnt, és a nagy, sárga fényforrás ismét beragyogta az egész partot. A szikla, magasra, a lusta felhők felé húzott. A szél elsüvített mellettem és a hajamat messzire, a hátam mögé sodorta. Kezdem elfeledni ahogy rám nézel... Niall homályos képe jelent meg előttem, de elsodorta a tenger felől jövő, erős légáram. A kép szertefoszlott és ismét a csillogó, habos víztükröt bámultam.
És a dalnak vége lett. A szemem lassan felnyitottam és a monitor vakító fénye szúrta a szememet. Ekkor kelt ismét életre haldokló barátnőm. Zombimódra csoszogott be, agyonhasznál kölcsönpapucsába és beborult az ágyba.
- Mit hallgatsz? - kérdezte elterülve, csukott szemmel.
- Justin, Be alright-ját.- halk kuncogás tört elő a mellkasából, és felült. Huncut mosollyal az arcán rázta a fejét és egyre csak azon járt az eszem, mi lehet olyan vicces, mit mondtam már megint?
- Most meg mi van?
- A Be alright szövege és az...
- Az?
- Az életünk. Meglepően igaz minden amit leír. "A szobámban ülök és várom, hogy felhívj". Kissé ironikus, nem gondolod?
- Te ismered azt a szót, hogy ironikus? - meglepett a szóhasználata. Ennél sokkal "primitívebb" és értelmetlenebb választ vártam. Gúnyosan bámult. Ezt elfogadtam válasznak.- Jó, bocs.
Némi szünet után témát váltottam.
- Szerinted ma hívnak? - kérdeztem de nem néztem az arcára. Nem mertem....
- Nem tudom. Három napja nem hívtak fel. Kezdenek az agyamra menni.
A reggeli után görcsösen kutattunk valami elfoglaltság után. De semmi. Hát persze, hogy szükség esetén a kreatív énem menekülőre fogja.
- Just Dance? - dünnyögte Nóri. A kezén támaszkodott és az öklével széttrancsírozta az arcát. A kötés még rajta volt a kezén, a sebei, csakúgy mint az enyémek, nem gyógyultak be.
- Neeeeee...- nyögtem. A konyhaasztalba temettem az arcom és szétterültem rajta.
- Gépezzünk? - újra nyögött. A hangjából kihallottam, hogy ezt még ő is ellenzi.
- Neeee...
- Pláza? - teljesen kétségbeesett.
- Neeee...
- Szunya?
- Neeee...
- De mindjárt elalszol.- vádaskodott.- Akkor menjünk el...a....- nem folytatta. Addig morfondírozott, míg végül a szemhéja nehézkesen bukott le.
- Nóri.- nem moccant.- Nóri.- nem felelt.- Nóri! - hangosabban szóltam és kilöktem a kezét a feje alól.
- Kapjál be.-az arca az asztalra tapadt, és együtt nyújtunk el rajta.
Nóri csakugyan elaludt és egészen délután kettőig aludt. Én pedig beültem a gép elé. A fejemre húztam a fejhallgatót és rákerestem a youtube-ra. Justin Bieber - Be alright. A napok egybefolytak és már arra sem emlékeztem, hogy pontosan mikor is énekeltük ezt Nórival. De annyi szent: gyönyörű szél dal. Az óceánon és a tengeren keresztül... Tökéletesen tükrözte az akkor lelkiállapotomat. Megláttam benne magam, ahogy egy tengerparti szikla tetején állok, messze a világ, a kék óceán habzó felszínét bámulva. És ehhez csak annyi kellett, hogy lehunyjam a szememet. Az égen a hófehér, elszórt felhők lustán úsztak át az égen. Egy egy a napot eltakarva helyezkedett el, de perceken belül eltűnt, és a nagy, sárga fényforrás ismét beragyogta az egész partot. A szikla, magasra, a lusta felhők felé húzott. A szél elsüvített mellettem és a hajamat messzire, a hátam mögé sodorta. Kezdem elfeledni ahogy rám nézel... Niall homályos képe jelent meg előttem, de elsodorta a tenger felől jövő, erős légáram. A kép szertefoszlott és ismét a csillogó, habos víztükröt bámultam.
És a dalnak vége lett. A szemem lassan felnyitottam és a monitor vakító fénye szúrta a szememet. Ekkor kelt ismét életre haldokló barátnőm. Zombimódra csoszogott be, agyonhasznál kölcsönpapucsába és beborult az ágyba.
- Mit hallgatsz? - kérdezte elterülve, csukott szemmel.
- Justin, Be alright-ját.- halk kuncogás tört elő a mellkasából, és felült. Huncut mosollyal az arcán rázta a fejét és egyre csak azon járt az eszem, mi lehet olyan vicces, mit mondtam már megint?
- Most meg mi van?
- A Be alright szövege és az...
- Az?
- Az életünk. Meglepően igaz minden amit leír. "A szobámban ülök és várom, hogy felhívj". Kissé ironikus, nem gondolod?
- Te ismered azt a szót, hogy ironikus? - meglepett a szóhasználata. Ennél sokkal "primitívebb" és értelmetlenebb választ vártam. Gúnyosan bámult. Ezt elfogadtam válasznak.- Jó, bocs.
Némi szünet után témát váltottam.
- Szerinted ma hívnak? - kérdeztem de nem néztem az arcára. Nem mertem....
- Nem tudom. Három napja nem hívtak fel. Kezdenek az agyamra menni.
-De mi lehet az okuk?
- Jaj, Brigi! Ne fárassz már! Honnan a térdszöszből tudnám? Menj a konyhába, és kérdezd meg az uborkát. Az is biztos többet tud mint én.
Aztán vártunk, de semmi több. Csak ültünk és beszélgettünk. Ez a negyedik alkalom, hogy nem hívnak... De aztán eljött a következő nap, és az után következő. És a hatodik napon megtörtént a csoda.
- Na végre! - kezdte Nóri. Nem is köszönt, még a fiúknak sem hagyott rá időt.
- Sziasztok! - köszöntem. Bár nagyon rosszul esett, hogy hat napig eszükbe sem jutottunk, nem szándékoztam az orruk alá dörgölni.
- Helló! Sziasztok! - integettek.
- Merre vagytok? - kérdeztem.- Jól érzitek magatokat?
- Most szálltunk le a a repülőről. Franciaországban vagyunk.- magyarázta Zayn.
- Hogy kerültetek oda? - szegezte nekik a kérdést Nóri. Azt hiszem, jól tettem volna ha gyorsan tisztázom vele a dolgokat: elég szókimondó típus. Ami a szívén az a száján.
- Itt is van egy két koncertünk. Aztán megyünk haza. Mindössze két hét.-Louis válaszolt a kérdésre. Megkönnyebbülten sóhajtottam, hogy újra hallhatom a hangjukat. Niall a háttérben meghúzódott és kacér mosollyal a szája sarkában meredt a kamerába.
- És mi is menjünk addigra? - tett fel Nóri a gondolataimban érlelődő kérdést, mielőtt kimondhattam volna.
- Jó lenne! - kiáltotta Harry. Nóri arca halványan elvörösödött és beharapta az ajkát, hogy elfojtsa a nevetését. Egy perc elteltével felkapta a fejét és kérdőn nézte a monitort.
- Jaj, Brigi! Ne fárassz már! Honnan a térdszöszből tudnám? Menj a konyhába, és kérdezd meg az uborkát. Az is biztos többet tud mint én.
Aztán vártunk, de semmi több. Csak ültünk és beszélgettünk. Ez a negyedik alkalom, hogy nem hívnak... De aztán eljött a következő nap, és az után következő. És a hatodik napon megtörtént a csoda.
- Na végre! - kezdte Nóri. Nem is köszönt, még a fiúknak sem hagyott rá időt.
- Sziasztok! - köszöntem. Bár nagyon rosszul esett, hogy hat napig eszükbe sem jutottunk, nem szándékoztam az orruk alá dörgölni.
- Helló! Sziasztok! - integettek.
- Merre vagytok? - kérdeztem.- Jól érzitek magatokat?
- Most szálltunk le a a repülőről. Franciaországban vagyunk.- magyarázta Zayn.
- Hogy kerültetek oda? - szegezte nekik a kérdést Nóri. Azt hiszem, jól tettem volna ha gyorsan tisztázom vele a dolgokat: elég szókimondó típus. Ami a szívén az a száján.
- Itt is van egy két koncertünk. Aztán megyünk haza. Mindössze két hét.-Louis válaszolt a kérdésre. Megkönnyebbülten sóhajtottam, hogy újra hallhatom a hangjukat. Niall a háttérben meghúzódott és kacér mosollyal a szája sarkában meredt a kamerába.
- És mi is menjünk addigra? - tett fel Nóri a gondolataimban érlelődő kérdést, mielőtt kimondhattam volna.
- Jó lenne! - kiáltotta Harry. Nóri arca halványan elvörösödött és beharapta az ajkát, hogy elfojtsa a nevetését. Egy perc elteltével felkapta a fejét és kérdőn nézte a monitort.
- És ti miért nem hívtatok? Már nem azért, de k*baszott szarul esett.- megdermedtem. Miért ilyen nagy a szája? Miért nem tudja lenyelni?
Amint magamhoz tértem, felkaptam az ágyról egy párnát és fejbe vertem vele.
- Fogd be! - szűrtem a szavakat összeszorított fogaim közül.
- Most mit tagadjam? Add ide! - húzni kezdte a párnát, de kicsúszott a kezéből a párna és hátraborult.
- Nesze neked! Karma! Én mondom, karma! - mutogattam kacagva.
- Mindjárt megismerkedhetsz a karmaimmal! - feltápászkodott és mire felegyenesedett, elszaladtam. Némi előnyömnek köszönhetően sikerült elmenekülnöm előle. De mint mindig, most is utolért. A nappali kanapéjának matracába belepréselt és résnyire nyitott szemmel nézett az enyémbe.
- Meg ne üss még egyszer azzal a hülye párnával mert holnap reggelre húslevest főzök belőled! - aztán elengedett és kiviharzott. Kacagva feltápászkodtam és mire visszaértem, úgy ült a gép előtt mintha mi sem történt volna.
Amint magamhoz tértem, felkaptam az ágyról egy párnát és fejbe vertem vele.
- Fogd be! - szűrtem a szavakat összeszorított fogaim közül.
- Most mit tagadjam? Add ide! - húzni kezdte a párnát, de kicsúszott a kezéből a párna és hátraborult.
- Nesze neked! Karma! Én mondom, karma! - mutogattam kacagva.
- Mindjárt megismerkedhetsz a karmaimmal! - feltápászkodott és mire felegyenesedett, elszaladtam. Némi előnyömnek köszönhetően sikerült elmenekülnöm előle. De mint mindig, most is utolért. A nappali kanapéjának matracába belepréselt és résnyire nyitott szemmel nézett az enyémbe.
- Meg ne üss még egyszer azzal a hülye párnával mert holnap reggelre húslevest főzök belőled! - aztán elengedett és kiviharzott. Kacagva feltápászkodtam és mire visszaértem, úgy ült a gép előtt mintha mi sem történt volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése