98.fejezet

Brigi szemszöge*

Sokkal nyugodtabban tértem vissza a lakásba, mint ahogy elmentem. Abban a hittben voltam, hogyha elmondom Nórinak a haja az égnek áll majd, és az első gondolatai Taylor lemészárlása körül fognak járni. Ehelyett egy Antinórit kaptam... Csak nyugisan üldögélt, és elmondta hogy mi nyomja a szívét.

Én is megfürödtem és befeküdtem az ágyba. Gondolkoztam, csak úgy, a semmin. A gondolataimat szabadon eresztettem és azon kaptam magam, hogy Nórit Hófehérkével próbálom összehasonlítani. Nem túl sok közös vonásuk van....

Nóri is csak a plafont bámulta. Gondolom, a hallottakat próbálta megemészteni. A szemem lassacskán hozzászokott a minket körülvevő sötétséghez, és láttam ahogy egy-egy gondolatnál megrándul az arca. Mély lélegzetet vett, majd felém fordult.

- Ígérd meg hogy soha nem titkolsz el előlem semmit. - a hangja lágyan verődött vissza a falakról és bútorokról, minden parancsoló hangot mellőzve. Meghitt nyugalom vette körül, ami az arcát szelíd fényként járta át.

- Megígérem.- ugyanolyan szelíden és bársonyos hangot produkáltam elő, reszelős torkom mélyéről. Az üvöltözés nem az én műfajom.

Ez az utolsó emlékem az estéről. Reggel elhatároztuk hogy bevesszük a plázát. Elmegyünk mozizni, vásárolgatunk, amit az elmúlt másfél hónapban nélkülöztünk. De Nóri ennyi idő elteltével sem hiányolta. A mozi-kaja-extrém sportok napirend felé húzott a szíve. De ezúttal én döntöttem. Nem igazán tetszett neki hogy az én akaratom érvényesül,és engesztelés képen hagytam ,hogy ő válassza ki a filmet. Bár előre tudtam hogy mit fog választani. A Gru 2-t most játsszák a mozikban. A mesét utálja, inkább a véresebb dolgokért van oda. Maga Gru sztorija se tetszik neki. Csak azokért a kis sárga mócsingokért nézi. Azt mondja, olyanok mint mi, és hogy az eszük is akkora mint a miénk.

A bejárat után 3 méterrel egy hatalmas üvegfal húzódott, mögötte az Amnestia kirakata. Megálltam, szükségem lett volna pár cuccra, de Nóri rendíthetetlenül tört előre. Lassan ment, egy embert sem volt hajlandó kikerülni. A majdőkkikerülnek elmélettel eljutott egy gyermekmegőrzőig, elhaladt mellette, de 3-4 lépés után visszafordult és megállt. Hallott valamit ami az én érdeklődésemet is felkeltette. Odaszaladtam, megálltam a baloldalán és egy percig meredten bámultam az arcát. A szeme ide oda cikázott a szőke, barna, néhol vörös buksik között. Majd a tekintetem átvándorolt a gyerekekre. Körben ültek és mind az óvónő felé nyújtották rövid nyakacskájukat és a 30-as éveiben járó nő meséjét hallgatták. Épp akkor értem oda amikor belekezdett a történetbe.

"Egyszer volt hol nem volt, egy sziget. Az érzések szigete. Ezen a szigeten élt a gazdagság, a boldogság, az irigység, a tudás és a szeretet. Egy nap a sziget süllyedni kezdett. Minden érzés készített magának egy hajót, egy tutajt, ami segítségével elmenekülhet. Egyedül Szeretet nem épített. Túl aprócska volt ekkora munkához. Gyenge és kicsike. Amikor a szigetet szinte teljesen ellepte a víz, Szeretet kiállt a partra és kiáltozni kezdett, segítségért esedezett.

- Gazdagság, segíts ki! Kérlek szépen szabadíts ki!-kiáltotta.

De a Gazdagság nem állt meg:

Nem tudlak elvinni, Szeretet. Kell a hely a kincseimnek!

Azzal elhajózott, és Szeretetet magára hagyta. Ámde jött a következő hajó.

- Irigység, segíts ki! Kérlek szépen szabadíts ki!

- Nem! Ez az én hajóm, még a végén kárt teszel benne!

Aztán jött egy harmadik hajó.

- Kérlek szépen szabadíts ki!-kiáltotta.

A hajó felé evezett, Szeretet beszállt és megmenekült. És aki megmentette egy öregember volt....

A hajó kirakta őt egy biztonságos szigetre, oda ahová a többi érzés is menekült. Szeretet meg akarta hálálni a megmentőjének, azt amit senki más nem tett meg érte. Így hát, megkérdezte a tudást:

- Tudás, hol van az én megmentőm?

- A te megmentőd, Szeretet, az idő volt.-felelte a tudás.

- De miért mentett meg amikor senki más nem tette?

- Mert csak az idő tudja igazán mi a szeretet."

Az aprócska manók egy pillanatig hallgattak, próbálták felfogni az előbb hallottakat. Néhány úgy néztek a mellettük ülő óvónőre mintha tényleg értettek volna. Olyan értelem csillogott a szemükbe amin egy percig elgondolkodtam. De nem hagytam hogy tovább kalandozzanak a gondolataim. A mellettem álló 17 éves lányt bámultam. Azon gondolkoztam hogy vajon mit hallhatott amit én nem. Mi fogta meg annyira hogy egy rakás ragacsos törpének - ahogy ő hívja a kisgyerekeket -  a 10 m-es körzetébe kerüljön...

-  Minden oké? - tettem fel kérdést ami már századjára átfutott az agyamon.

- Persze, csak....azon gondolkozok hogy én megmentettem-e volna Szeretetet..... Nem hiszem. Valószínűleg a Gazdagság és Irigység példáját követtem volna...

Ui.: Feltétlenül kommenteljetek! :)Xx

97. fejezet

Brigi szemszöge*

A tányérom alját kapargattam a villámmal és egyre csak a fasírtommal szemeztem. Nóri figyelmesen pislogott rám, és várta, hogy összeszedjem magam. A megfelelő szavak után kutattam amikor eszembe jutott egy diszkrétebb megoldás.
- Menjünk és sétáltassuk meg Májky-t.- jelentettem ki végül. Nem terveztem, hogy két hét után felhívom anyut, hogy küldjön egy mérnököt teljes felszereltséggel mert a lakás Nóri áldozatává vált.
- Oké. De mit akartál mondani?
- Majd útközben elmesélem.... Vagy talán ha odaértünk a parkba. A fákból jó sok van. Nem hiszem, hogy feltenne nekik ha hiányozna egy-kettő.
- Gyanús vagy, ugye tudsz róla? - a szeme egy vonallá húzódott barna szemöldöke alatt. Ha nem tudom biztosan, hogy ébren van talán alvajárónak képzelem.
- Igen, tudom.
Megkajáltam és Májky-val elindultunk a lépcsőn lefelé. Nóri még 100-szor megkérdezte, hogy mi ez az egész és miért viselkedek olyan furcsán. Már a park bejáratától néhány méterre voltunk amikor a miért helyet mást kérdezett.
- Észrevetted, hogy Harry milyen letört volt? - nem válaszoltam addig amíg a fákkal és bokrokkal tarkított pázsitra nem értünk. Talán még a hangokat is felfogják a lombosok....
Este még sohasem láttam, de annyi szent: elképesztő. Olyan mint egy varázslatos kis erdő, ahol az ember tényleg elhiszi, hogy létezik varázslat, és arra számít, hogy a semmiből megjelenik egy manó, vagy egy unikornis.
Meglepődve és várakozva - már már elégedetlenül - figyelte ahogy megint a cipőmet bámulom.
- Hallottad amit az előbb kérdeztem vagy erre is van valami jó kifogásod? - pillanatnyi csönd következett. Kissé elszégyelltem magam amiért az elmúlt 1 órában egy normális mondatot nem tudtam összerakni.- Mit titkolsz? És mi értelme titkolózni? Bankot raboltál, embert öltél, vagy kinyírtál egy katicabogarat és félsz bevallani?
- Nem. Figyelj.... Előszór is: igen hallottam a kérdésedet, és igen, nekem is feltűnt, hogy Hazza szomorú. Másodszor.... pont erről szeretnék beszélni veled.
- Te tudod mi baja és nem szóltál nekem?! - ez elképesztő! Hihetetlen vagyok! Még nem is mondtam neki semmit, de már kiakasztottam. Rekord...
- Hát...igen, tudom....de..
- De? - váratlanul ért dühös, éles hangja. Összerezzentem és a pánikrohamom ismét készülőben volt.
- De... Oké! Összeszedem magam csak agy egy percet! - elegem volt a gügyögésből. Ideje összeszedni magam. Nem válaszolt csak várt, és ez felét egy válasszal.- Nem mertek felhívni minket.- zavart lett. A fülét hegyezte minden apróságra.- Féltek elmondani. Harry pedig magába zuhant. Nem akart hazudni és titkolózni, de ugyanakkor féltett, nem akart fájdalmat okozni. Nem akarta, hogy kiborulj.
- De mi miatt? Nyögd már ki.
- Harry és....Taylor találkozót szerveztek.- hirtelen megkönnyebbültség suhant át az arcán, majd zavartság. Egy pillanattal később ismét megkönnyebbült lett, felsóhajtott majd idegesen nevetgélni kezdett. Magam sem tudom, hogy miért, de a frászt hozta rám. Zavarodottan figyeltem és vártam a válaszra.
- Ennyi?

- Mi az hogy ennyi?! - fordult a kocka. Nem azt történt amitől a kezdetektől fogva - azaz 2 órája - rettegtem. Én voltam az aki kiakadt. Mindenre felkészültem, lejátszottam magamban minden eshetőséget, minden erőmet a felkészülésbe fektettem.- Ki kellene akadnod, kicsavarni egy fát és elhajítani a park másik végébe. Őrjöngnöd kéne!
- Kettőnk közül te vagy az aki őrjöng.- mutatott rá. Csak ekkor tűnt fel, hogy a hajamba dúrok, ordibálva mutogatok mint egy felörült. Májky is hangos ugatásba kezdett.
- De miért nem akadtál ki?
- Mert sokkal rosszabbra számítottam. Hogy mondjuk megcsalt, vagy szóba se akar állni velem többé, csak nem merik közölni ezt velem.- elballagott egy padig majd lassan leereszkedett rá és előredőlt. Én is követtem, néhány lépésnyi távolságot hagyva kettőnk között. Leültem és vártam a további magyarázatot.
- Amikor, valaki akit szeretsz, szomorú, rosszul érzi magát, automatikusan magadat kezdet el hibáztatni, és a hibák után kutatsz az emlékeidben amiket elkövettél. De nálam ez másképp van. Nem kezdem a hibákat keresni, mert azokat könnyen megtalálom. Szinte nem is emlékszem olyanra amikor nem hibáztam. A kutakodás helyett azonnal a legrosszabbat veszem számításba....

96. fejezet

Brigi szemszöge*

Éreztem ahogy a forróság átjárja a testemet és a düh, ami a forróságot okozta, egyre erősebb lett.
- Nem lehet igaz, hogy nem tud leszállni Harry-ről! Ennyire kétségbeesett és szánalmas embert én még nem láttam! Hogy mert Harry elé állni? Hogy volt bőr a képén szóba állni vele? Esküszöm ha találkozok vele, a puszta kezemmel fogom cafatokra tépni! - ordítottam. Niall zavartan bámult és amint ezt észrevettem, kínosan éreztem magam. Visszaereszkedtem a székre és az ajkamat harapdáltam.
- Nem azt történt amire gondolsz.
- Hanem sokkal több.- mormoltam jóval halkabban.
- Nem, hanem...
- Fogadjunk, hogy lesmárolta! - vádaskodni kezdtem. Az őrült határán voltam.
- Amik...
- Nem kell mindent elmondanod. Felfordul a gyomrom attól a kétségbeesett bübanctól.
- Bübanc? - értetlenül ráncolta a homlokát.
- Ahan. Tudod, büdös r*banc. Bü-banc.- szótagoltam. Két tenyeremet szembe fordítottam és egy arasznyi távolságot hagytam köztük miközben mutogattam. A ráncok kisimultak az arcán és felvette a "hülyéneknézlek" arcát. Ezt az arcot a kelleténél jobban ismertem.
- Szóval, amik...
- Ne részletezd, léci!
- Hallgass már meg!
- Bocs.
- Na szóval.... Itt, Párizsban találkoztak, valami kimondhatatlan nevű kávézónál. De Hazz egy szót se szólt, nem mondta hová megy vagy mikor jön vissza. Gyanúsnak találtuk az egész helyzetet. Mire végig gondolhattuk volna visszaért és egy szó nélkül befeküdt az ágyba. Nem hinném, hogy túl sokat aludt. Másnap reggel úgy nézett ki mint egy agyonhasznált, bűzölgő tornacsuka. Este arra sem volt hajlandó, hogy megfürödjön. Pedig agyonázva tért vissza egy röpke fél óra múlva. Elment lezuhanyozni és mire végzett, összegyűltünk a nappaliba. Látnod kellene a hotelt! Nappali, konyha és a konyhában egy bazi nagy hűtő, tele kajával és anny...
- Niall! - elkalandozott a figyelme. A kaja hirtelen fontosabbá vált neki, mint a történet, pedig engem az érdekelt igazán.- Koncentrálj!
- Bocs.... Na és akkor elmondta, hogy mi volt. Zayn majdnem lepofozta amikor meghallotta hogy Taylor-ral találkozott. Ő is úgy képzelte el a sztorit mit te. Amikor lenyugodtak és Zayn nem akarta megetetni Harry-vel a vázát, folytatta. Beszélt vele Nóri elméletéről. Amit nekünk is csak most mondott el. Azt mondta, hogy a csaj mindent tagadott, de néha nagyon zavart és ideges lett. Gyanús válaszokat adott és Nórtenillának nevezte Nórit.
- Pont úgy mint az interjúban.- szóltam közbe, de nem háborgott csak egyetértően bólogatott.
- Pontosan. Szerintem tud valamit. De nem olyasmire gondoltam, mint Nóri elmélete. Hanem....a médiára. Talán onnan tudta meg.
- De akkor mindenki más is így hívná. A Directionerek már biztos tudnának róla. És nem láttam semmi ilyesmit egy facebook csoportba ilyet, se a 1D-s oldalakon. Még a twitteren se.- elgondolkozva magyaráztam. Más informátorra lehet a szukának. De ha nem a nettől szedi az infót akkor honnan?
- Igazad lehet. Volt még valami olyasmi is, hogy... Taylor bocsánatot kért Hazza-tól.
- Minek?!
- Honnan tudjam? A csaj totál zizi.
- Kezdem unni.- mély lélegzetet vettem, hogy higgadt maradhassak.
- Ezen még majd gondolkozom és megpróbálok minél többet kiszedni Harry-ből. Ígérem! Csak...nyugodj meg.
- Próbálkozom.

- Ne törj össze semmit!
- Ezt nem ígérhetem.
- Nyugodj meg.... a kedvemért.- a melegség ismét elöntötte a testemet és újra tudtam mosolyogni. De nem tartott sokáig...
- Kész a kaja? - rontott be Nóri a köntösömbe.
- Mindjárt.- vettem oda félvállról egy sóhaj kíséretében.
- Azt hiszem én is megyek szunyálni.- intett Niall és egy pár másodpercig várt, hogy én is elköszönjek.
- Jó éjt! - visszaintegettem. Megvártam amíg ő rakja le.
- Neked is, és...sok sikert.- azzal lerakta.
Némán, mindketten elgondolkozva ballagtunk ki a konyhába. A stressz amit a fiúk "kimaradása" okozott, most más jelentést kapott. Már nem a srácok okozták. Nóri volt a feszültségem oka... Hogyan fogom elmondani neki? Utálja Taylor és nem csak a azért mert Harry volt csaja. Ha csak ennyi lenni puszi pajtások is lehetnének - ahogy Nórtenillát ismerem. - Neki nem Taylor zenéjével, külsejével vagy a tehetségével van baja. Nem a zenét utálja. Ha azt mondanám neki, hogy lemészárolom a családját, ha nem utálja meg a zenét akkor sem fordulna ellene. Elismeri, hogy Taylor tehetséges és szép. És ezzel nekem sincs semmi bajom. Maga Taylor a baj... A személyisége. Azt mondják, hogy egy előadó olyan amilyen a zenéje. Pontosabb a zene olyan mint az előadója. De ez most nem így van. A zenéje közel sem olyan borzalmas és agyonhasznált mint ő. Egy hárpia.
Már csak az a kérdés, hogy hogy lehet diszkréten előadni egy egyébként is idegbeteg embernek aki a pokol feneke alá kívánja. A válasz: sehogy. Kikel várnom a megfelelő időt és a helyszínt. Mert ez nem olyan lesz mint az én kiborulásom. Ez végezni fog a lakással amit eddig sikerült tisztán tartanom Nóri mellett.
A kiborulásom is aggaszt. Bár ezt most kisebb gondnak számít. Rosszul érzem magam amiért majdnem lenyeltem Niall-t. Nem ő tehet róla, nem az ő hibája. Csak meg kell nyugodnom, rendbe tenni Nórit és elintézni ezt is.
Egy egyszerű és gyors fasírtsütést vezényeltem le. Némi higgadtság keretében ültem le Nóri mellé vacsorázni. Miután végeztünk rázúdítom a bajt... 5 perc múlva Nóri végzett, hátradőlt és lecsúszott a széken. Összekulcsolt kezét a kasán pihentette. Pedig én még sehol sem jártam....
- Valamit el kellene mondanom.- kezdtem remegve.
- Mondjad.- megvonta a vállát és érdeklődve fürkészte az arcomat.
Most olyan jókedve van, megnyugodott, hogy beszéltünk a srácokkal és a hasa is tele van. Muszáj elrontanom a kedvét?
Igen, muszáj! - szólt a fejemben egy gonosz hangocska...

95. fejezet

Brigi szemszöge*

Időközben eszembe jutott, hogy talán beszélnem kellene Niall-el. Részben azért, hogy kielégítsem a hangja utáni vágyamat, és részben azért is mert négyszemközt - még ha több ezer kilométerre is van tőlem - megbeszélhetjük a kimaradásokat, talán Nóri és a fiúk jelenléte nélkül elmondaná. Ha csak ki nem derül időközben, aminek nagyon nem örültem volna. Így legalább volt ürügyem beszélni vele. Idegesen ficánkoltam a székemen, hogy a srácok a történet - amit éppen meséltek, és jót nevettek rajta - végére érjenek. De csalódnom kellett mert Nórinak az eszébe jutott egy újabb sztori. És kénytelen-kelletlen végighallgattam...
- Látnotok kellett volna az arcát! - mutogatott felém Nóri fuldokolva. Majd megszakadt a röhögéstől.
- Brigi, te kis csintalan! - ugratott Louis. Ő mesélte, a fiúk részéről, a hajmeresztő történetet miszerint a Live While We're Young rendezőik agyára mentek az engedetlenséggel. Nagyon belemerültek a sztorizgatásba, ami csak még idegesebbé tett.
- Nem csináltam semmit! Makulátlan előéletem van! - védekezően magam elé emeltem, szinte láthatatlan módon remegő kezemet, és kissé hátrahőköltem.
- Erről kérdezzük meg a kecskét.- vihorászott Nóri és a vállára csaptam.
- Az állatsimogatós csaj csak 8 hónapra zárt ki.- mutogattam fenyegetően. Nem hagyhattam, hogy csorba essen a jó és részben "normális" hírnevemen.
- Szerintem hagyjuk a perverz gondolatokat. Itt ül Harry is, és... kissé ki van bukva.- Liam a padlóra szegezte a tekintetét és elszégyellte magát. Huncut mosolya még így is kivehető volt, és az ajkát beharapta, hogy elrejtse. Hazza szeme résnyire szűkült, és sötét pillantásokat vetett bandatársára.
- Ha gondolod postázhatom! - kacagtam miközben megveregettem Nóri vállát. De szigorúan kerültem a pillantását.
A következő pillanatban kacagást hallottam a túloldalról, majd egy hangos puffanás szakította meg egy rövid másodpercre. Hazza és Liam eltűnt a kamera elől, amint Harry Liam oldalának támadt és lenyomta. Vihorászva figyeltem, vajon mikor bukkannak fel legközelebb, de a torkomon akadt a nevetés amint éreztem ahogy Nóri karja - szinte már rutinszerűen - a másodperc tört része alatt, a derekamra csavarodik, és a padlóhoz tapaszt.
- Édes a bosszú! - a szeme összeszűkült és a fogán keresztül szűrte ezt az egyetlen - más helyzetben rémisztő - nevetséges mondatot, amitől újra rám tört a nevetés.
- Jól van, most már vidd innen a nagy segged! - lelöktem magamról és visszaültünk a székeinkre. Harry a helyén ült és türelmesen várta, hogy a fiúk összeszedjék Liam-et. Zayn és Niall ráncigálta fel és ültette vissza a kamera elé, Lou pedig Harry-t bámulta miközben megpróbálta elfojtani a nevetését.
Már majdnem megfelejtkeztem a türelmetlenségemről ami 5 perccel ezelőtt unalmassá tette a beszélgetést. De újra eszembe jutott amint Harry távozni készült.
- Asszem...elrakom magam holnapra.- mondta mire Nóri kacagni kezdett.
- Most tökre elképzeltem ahogy egy befőttes üvegben ücsörögsz a nagyi polcán! - kacarászott.
- Én is szeretlek.- tette hozzá Hazza ironikusan bár igazat mondott.

- Tudom. Ki nem? - Nórinak egórohama előtörni készült, és láttam Hazza arcán, hogy nem ezt a választ várta. Bokán rúgtam Nórit az asztal alatt mire felugrott és alig hallhatóan felszisszent.
- Na jó! Én is szeretlek! - érző, jelentőségteljes mosoly áradt szét az arcán. Jó volt látni. Az utóbbi időben ezt az "érzelemteljesmosoly" dolgot mellőzte.
- Majd máskor szerelmeskedjetek! Amikor nem látom. Úgyhogy most mellőzétek, hogy le tudjak feküdni és rémálmok nélkül aludjam végig az éjszakát.- nyavalygott Louis. Meglepő, hogy milyen akarata van: mesteri pokerface! Ha akarja nagyon komoly is tud lenni, amit az ember nehezen tud elképzelni róla.
- Jó éjt! - vágott vissza Nóri egy egyszerű, de hatásos válasszal.
- Sziasztok! - azzal Hazza és Lou eltűntek.
- Gyere, Bathman! - veregette meg Niall Liam vállát és a szívem vágtázni kezdett. Itt az idő! Nem túl ördöngös és veszélyes dolog, de hogy őszinte legyek, be voltam parázva.
- Niall! - szóltam oda mielőtt eltűnt volna.
- Igen? - figyelmesen felém fordította hatalmas kék szemeit amit még így is tökéletesen ki tudtam venni.
- Beszélni szeretnék veled.- jelentettem ki, mire Nóri kitolta maga alól a szélet, és felegyenesedett.
- Asszem én meg megyek és lefürdök. Addig csinálj valami vacsit, léci! - nyöszörgött.
- Oké.- dörmögtem a "bajszom" alatt.
- Cső, srácok! - intett és illedelmesen elhagyta a szobát.
- Akkor itt hagyunk, Niall! - most Liam veregette meg Niall vállát. Zayn felé biccentett, és együtt távoztak.
- Helló, Brii! - kiáltottak vissza kórusba. Niall szembe ült a kamerával és figyelmesen várta, hogy belekezdjek.
- Csak...azt akartam kérdezni....kissé diszkrétebben mint Nóri, persze....hogy.... Miért nem hívtatok? - nem tudtam, hogy hogy kezdjek neki. És természetesen most - a szükség órájában - nem jöttek a szavak a számra.
Egy pillanatig habozott, elgondolkozott a válaszon, majd mély lélegzetet vett.
- Hát... először is az utazás miatt. Nem volt a gépen nettünk. És mire megérkeztünk bealudtunk.
- Másodszor? - türelmetlenkedtem. Az elsőt megértettem, de ugyanakkor, nem találtam elég nyomos érvnek.
- Másodszor.... Figyelj...öööm... Nem vagyok biztos benne, hogy ezt elmondhatom.
- Mondj nyugodtan. Megfogom érteni.
- Abban biztos vagyok. Csak abban nem, hogy Nóri megfogja érteni.
- Nóri? - nem válaszolt. Költői kérdésnek tekintette, holott türelmetlenül várakoztam.
- Másodszor...- újra nekiugrott, de el is hallgatott. A szavakat keresgélte és megpróbáltam úgy tenni mint aki teljesen higgadt.- Harry.... Találkozott Taylor és besz...
- Taylor? Meg Harry? - közel sem voltam olyan megértő mint amire számítottam. Mi folyik itt? Sürgősen valami értelmes magyarázatot kell keresnem, nem olyan "Nórifélét".
- Igen. És beszéltek is bizonyos dolgokról.- a szemét bűntudatosan lesütötte és a folytatásra vártam. Újra teleszívta a tüdejét, ami kétszer akkorára dagadt majd lassan leeresztett.- Harry félt beszélni veletek. Napokig azon agyaltunk, hogy hogyan oldjuk meg. A végén a "nemmondjukel" tervet választottuk. Többször is beszéltem Harry-vel. Pontosabban: beszéltünk. Mind megprobáltunk segíteni neki, és újabbnál újabb ötletekkel halmoztuk el. De nem akar hazudni neki. A "nemmondjukel" tervtől is ódzkodott... Ahogy én is. Te is tudod milyenek, milyen egyformák. Egy hullámhosszon vannak, a kelleténél jobban, és ha az egyikkel valami baj van, azt a másik is megérzi. Csodálom, hogy Nórinak nem tűnt fel Hazza rosszkedve.- végig figyelmesen hallgattam. De bár ne hallottam volna. Most, hogy mindent tudok kénytelen leszek beszámolni Nórinak....mindenről.
Észre foglya venni, hogy titkolózok. És abból csak még nagyobb baj lenne. Nem akarom, hogy azt érezze, nem bízom benne.
- Észrevette, szerintem. Csak valahogy, valamiért nem tette szóvá. Talán azt hitte a távolság a baj...

Ui.: Komizzatok mert azt mostanában elfelejtetek pedig minek nagyon érdekel a véleményetek, és kövess minket bloglovin-on!!! ITT

94. fejezet

Brigi szemszöge*

A reggeli után görcsösen kutattunk valami elfoglaltság után. De semmi. Hát persze, hogy szükség esetén a kreatív énem menekülőre fogja.
- Just Dance? - dünnyögte Nóri. A kezén támaszkodott és az öklével széttrancsírozta az arcát. A kötés még rajta volt a kezén, a sebei, csakúgy mint az enyémek, nem gyógyultak be.
- Neeeeee...- nyögtem. A konyhaasztalba temettem az arcom és szétterültem rajta.
- Gépezzünk? - újra nyögött. A hangjából kihallottam, hogy ezt még ő is ellenzi.
- Neeee...
- Pláza? - teljesen kétségbeesett.
- Neeee...
- Szunya?
- Neeee...
- De mindjárt elalszol.- vádaskodott.- Akkor menjünk el...a....- nem folytatta. Addig morfondírozott, míg végül a szemhéja nehézkesen bukott le.
- Nóri.- nem moccant.- Nóri.- nem felelt.- Nóri! - hangosabban szóltam és kilöktem a kezét a feje alól.
- Kapjál be.-az arca az asztalra tapadt, és együtt nyújtunk el rajta.
Nóri csakugyan elaludt és egészen délután kettőig aludt. Én pedig beültem a gép elé. A fejemre húztam a fejhallgatót és rákerestem a youtube-ra. Justin Bieber - Be alright. A napok egybefolytak és már arra sem emlékeztem, hogy pontosan mikor is énekeltük ezt Nórival. De annyi szent: gyönyörű szél dal. Az óceánon és a tengeren keresztül... Tökéletesen tükrözte az akkor lelkiállapotomat. Megláttam benne magam, ahogy egy tengerparti szikla tetején állok, messze a világ, a kék óceán habzó felszínét bámulva. És ehhez csak annyi kellett, hogy lehunyjam a szememet. Az égen a hófehér, elszórt felhők  lustán úsztak át az égen. Egy egy a napot eltakarva helyezkedett el, de perceken belül eltűnt, és a nagy, sárga fényforrás ismét beragyogta az egész partot. A szikla, magasra, a lusta felhők felé húzott. A szél elsüvített mellettem és a hajamat messzire, a hátam mögé sodorta. Kezdem elfeledni ahogy rám nézel... Niall homályos képe jelent meg előttem, de elsodorta a tenger felől jövő, erős légáram. A kép szertefoszlott és ismét a csillogó, habos víztükröt bámultam.
És a dalnak vége lett. A szemem lassan felnyitottam és a monitor vakító fénye szúrta a szememet. Ekkor kelt ismét életre haldokló barátnőm. Zombimódra csoszogott be, agyonhasznál kölcsönpapucsába és beborult az ágyba.
- Mit hallgatsz? - kérdezte elterülve, csukott szemmel.
- Justin, Be alright-ját.- halk kuncogás tört elő a mellkasából, és felült. Huncut mosollyal az arcán rázta a fejét és egyre csak azon járt az eszem, mi lehet olyan vicces, mit mondtam már megint?
- Most meg mi van?
- A Be alright szövege és az...
- Az?
- Az életünk. Meglepően igaz minden amit leír. "A szobámban ülök és várom, hogy felhívj". Kissé ironikus, nem gondolod?
- Te ismered azt a szót, hogy ironikus? - meglepett a szóhasználata. Ennél sokkal "primitívebb" és értelmetlenebb választ vártam. Gúnyosan bámult. Ezt elfogadtam válasznak.- Jó, bocs.
Némi szünet után témát váltottam.
- Szerinted ma hívnak? - kérdeztem de nem néztem az arcára. Nem mertem....
- Nem tudom. Három napja nem hívtak fel. Kezdenek az agyamra menni.

-De mi lehet az okuk?
- Jaj, Brigi! Ne fárassz már! Honnan a térdszöszből tudnám? Menj a konyhába, és kérdezd meg az uborkát. Az is biztos többet tud mint én.
Aztán vártunk, de semmi több. Csak ültünk és beszélgettünk. Ez a negyedik alkalom, hogy nem hívnak... De aztán eljött a következő nap, és az után következő. És a hatodik napon megtörtént a csoda.
- Na végre! - kezdte Nóri. Nem is köszönt, még a fiúknak sem hagyott rá időt.
- Sziasztok! - köszöntem. Bár nagyon rosszul esett, hogy hat napig eszükbe sem jutottunk, nem szándékoztam az orruk alá dörgölni.
- Helló! Sziasztok! - integettek.
- Merre vagytok? - kérdeztem.- Jól érzitek magatokat?
- Most szálltunk le a a repülőről. Franciaországban vagyunk.- magyarázta Zayn.
- Hogy kerültetek oda? - szegezte nekik a kérdést Nóri. Azt hiszem, jól tettem volna ha gyorsan tisztázom vele a dolgokat: elég szókimondó típus. Ami a szívén az a száján.
- Itt is van egy két koncertünk. Aztán megyünk haza. Mindössze két hét.-Louis válaszolt a kérdésre. Megkönnyebbülten sóhajtottam, hogy újra hallhatom a hangjukat. Niall a háttérben meghúzódott és kacér mosollyal a szája sarkában meredt a kamerába.
- És mi is menjünk addigra? - tett fel Nóri a gondolataimban érlelődő kérdést, mielőtt kimondhattam volna.
- Jó lenne! - kiáltotta Harry. Nóri arca halványan elvörösödött és beharapta az ajkát, hogy elfojtsa a nevetését. Egy perc elteltével felkapta a fejét és kérdőn nézte a monitort.

- És ti miért nem hívtatok? Már nem azért, de k*baszott szarul esett.- megdermedtem. Miért ilyen nagy a szája? Miért nem tudja lenyelni?
Amint magamhoz tértem, felkaptam az ágyról egy párnát és fejbe vertem vele.
- Fogd be! - szűrtem a szavakat összeszorított fogaim közül.
- Most mit tagadjam? Add ide! - húzni kezdte a párnát, de kicsúszott a kezéből a párna és hátraborult.
- Nesze neked! Karma! Én mondom, karma! - mutogattam kacagva.
- Mindjárt megismerkedhetsz a karmaimmal! - feltápászkodott és mire felegyenesedett, elszaladtam. Némi előnyömnek köszönhetően sikerült elmenekülnöm előle. De mint mindig, most is utolért. A nappali kanapéjának matracába belepréselt és résnyire nyitott szemmel nézett az enyémbe.
- Meg ne üss még egyszer azzal a hülye párnával mert holnap reggelre húslevest főzök belőled! - aztán elengedett és kiviharzott. Kacagva feltápászkodtam és mire visszaértem, úgy ült a gép előtt mintha mi sem történt volna.

93. fejezet

Nóri szemszöge*

A nappaliban ücsörögve vártam, nem is tudom igazán hogy mire. Talán egy csodára, ami helyrehoz mindent. Mostanában másként élek, beszélek, gondolkodok és cselekszek. És ez előnyökkel és hátrányokkal jár. Az embert szerethetik és utálhatják. Utálhatják, mert szeretik, és szerethetik, mert az utálok által áldozatként tüntetik fel. Más szóval megsajnálják...
Engem szeretnek, de annál többen utálnak. És az én esetemben van egy harmadik: félnek tőlem. Azok is akiknek nincs okuk rá. Talán úgy nézek ki mint aki ész nélkül megy a falnak, és veri le az útonálló, ártatlanokat. De nem vagyok örült, se gonosz, félni pedig csak azoknak kell akik engem bántottak. Mint például Taylor. Neki van oka félni és utálkozni. Félhet mert bántott, és utálkozhat mert az exével járok, akibe még mindig bele van zúgva.
Én meg a hülye elméleteim! Igaza van Brii-nek és Harry-nek. Ez hülyeség. Nem egy szappanopera kellős közepén vagyunk. Nem Taylor játszat a gonosz, féltékeny állbarátnőt. Megint elkalandoztam a saját kis világomba. Ideje visszatérni a valóságba...
De a valóság közel sem olyan jó... Inkább nyomasztó. Itt ülök a barátnőm nappalijában, anyámmal haragban, és kétségbeesetten várom, hogy a pasim, aki itt hagyott és elment Japánba, felhívjon és újra láthassam gyönyörű zöld szemeit.
- Menjünk a szobámba. Szerintem nemsoká hívnak a fiúk.- Brigi minden parancsoló hangot mellőzött. Lágy pillantásokat vetett rám, mintha megértene és mindent halott volna amire gondoltam. Mintha a homlokomra lenne írva, belelát a fejembe. Sokszor jobban mint én az övébe, annak ellenére, hogy az érzéseimet magamba próbálom fojtani, nehogy meglássa valaki és aggódni kezdjen.
- Oké.- felém nyújtotta hófehér kezét és megfogtam. Felálltam, hogy elinduljunk de nem ment sehová. Két karját szorosan a nyakam köré tekerte, és meghitten pihent a vállamon. Átfogtam a derekát és én is megöleltem.
- Minden rendben lesz.- suttogta majd elengedett. Erről azonnal Justin egyik dala, a Be Alright jutott eszembe. A zene lassan dorombolni kezdett a fülemben, hallottam Justin hangját ahogy egymásra pakolgatja a szavakat ütemesen. Melegséggel töltött el és a dal első szavai kicsúsztak a számon.
- Across the ocean, across the sea...- halkan dudorásztam míg a gépre vártunk. A monitor fénye nyílvesszőként szúrta át a retinámat a sötét szobában. Brigi is bekapcsolódott és együtt énekeltünk.
Amikor Brii-vel énekelek, a világ megszűnik létezni és csak rá koncentrálok. A zene dallama, a ritmusa eláraszt. Behunyt szemmel hallgatom a hangszereket ahogy egyként szólalnak meg, mégis mind másképp.
Megjelent a srácok képe Brigi monitorján. Még mindig ugyanaz volt a háttere. És 11 óráig azt bámultuk. Nem hívtak, még csak nem is írtak.
- Menjünk feküdjünk le.- mormoltam mogorván.
- Minek? Egész nap aludtál? - láttam azt a reménykedő pillantást már nem egyszer. De most... korántsem volt olyan biztató mint 3 órával ezelőtt.
- Majd holnap beszélünk velük. Biztos valami dolguk van.
- Ahan.

- Gyere már! Fáradt vagy. Szükséged van a pihenésre. Amúgy meg biztos vagyok benne, hogy amint az ágyhoz érsz, bedobod a szunyát.- persze én is elvoltam keseredve. De megpróbáltam elrejteni előle. Nem kell hogy lássa, úgy mint a többit.
- Menj csak.
- Oké, de holnap ne kezdj el nyöszörögni 8-kor, hogy szunyálni akarsz.- belebújtam a pizsimbe és célba vettem az ágyat.
Tévedtem: Brii korántsem "dobta be a szunyát". Mi több, még meg sem közelítette az ágyat. Reggelig ott ült és a monitor bámulta. Arra ébredtem, hogy valami nagyot koppan. Először a feje előre bukott, egyenesen a billentyűzetre, az pedig a padlón ért földet. A ricsajra felugrott és pedig akaratlanul is nevettem rajta.
- Oké, most, hogy ébren vagy, csinálhatnál nekem valami reggelit. Kezdek éhes lenni.- már egy ideje fent voltam, és a hasam is könyörögni kezdett: "Etess meg, etess meg!". Vékonyka, könyörgő hangja ott motoszkált a fejemben és a korgása sem segített megfelejtkeznem róla.
- Van két kezed és két lábad. A lábaddal vonszold ki a busa fejedet, a kezeddel meg csinálj kaját.- dörmögte az asztalnak.
- Ugye tudod, hogy most mi jön? - kérdeztem izgatottan és felugrottam az ágy tetejére.
- Jaaaj! Fogd be! - rá se hederítettem csak nekiláttam a szokásos ritka rituálék egyikének.
- Én meg mondtam! Én meg mondtam! Meg mondtam, meg mondtam! - ritka alkalmak egyike, mint például ez, hogy igazam lett. Ezt meg kellett ünnepelnem egy rituálés tánccal. Ami tulajdonképpen a kacsatánc és a gangnam style keveréke.
- Fogd már be! - felkapta a fejét és gyűrött, dühös arccal meredt rám. A szemei résnyire szűkültek és tudtam, hogy támadni készül.
- Fogd be! - még mindig énekeltem. Engedetlenségem láttán felugrott és megrohamozott. Kacagva hátraestem és Brigi teljes erejével belepaszírozott az ágyba. Mélyen a szemembe nézett és élvezte, hogy kivételesen ő fölényeskedhetett fölöttem.
- Fogd be!
- Kapjál be! - mindketten vihorászni kezdtünk és elengedett.
Ennél unalmasabb napom még nem volt a nyáron. Végig arra gondoltam, hogy az este hamar eljön, és újra láthatom a srácokat. Mind nagyon hiányoztak. Már egy hete, hogy elmentek...
De csakúgy mint előző este, most sem hívtak. Ezúttal sikerült Brigit alvásra kényszeríteni, így reggel finom reggelivel várt a konyhában. Kissé alattomos, de hát mit tehetnénk...

92. fejezet

Nóri szemszöge*

Befészkeltük magunkat a szobába. Csak arra vártam, hogy anya megjöjjön és ordítozzon egy sort. Jobb mimnél előbb túlesni rajta, mert ami késik, nem múlik.
Kimentem a konyhába valami harapni való után. De nem értem be a répával és egy egyszerű üveg nutellával. Sütöttem magam mirelit fasírtot, tojást, és sült krumplit. Mindet egy hatalmas tálcára pakoltam, és a tányér mellé dobtam egy szelet kenyeret is. Mire végeztem Brigi bebugyolálta magát a takarómba, úgy nézett ki mint egy burató. Szívesen beleharaptam volna, annyira éhes voltam. Félrelöktem Brii beburítózott lábát és leültem mellé.
- Hogy tudsz ennyit enni? - kérdezte elképedve.
- Ez van ha az ember átalussza a napot és nem jut kajához.- magyaráztam és nekiláttam.
Negyed óra múlva végeztem és épp kivittem a tálcát a konyhába, amikor anyu megjelent.
- Sziasztok! - kezdte. Lepakolta a boltban vásárolt cuccokat. Megakadt a szemem a snickersen és gyorsan kikaptam az egyik szatyorból. Gyanakodva leselkedett be a szobámba.
- Helló, Ang! - intett Brigi a burító belsejéből.
Lustán majszoltam a kedvenc csokimat és vártam, hogy leesen anyunak a tantusz.
- Hol van Cetrin? - tette fel a hőn áhított kérdést.
Fel nem tudtam fogni, hogy mit esznek azon a csajon. Minden egyes alkalommal amikor a szemem elé került kirázott a hideg. Túl sok volt a pozitív energia. És azt sem tudtam megérteni, hogy egy olyan pici lény, hogy lehet ennyire idegesítő. Mint egy szúnyog. És én szúnyogriasztó nélkül csapkodtam a levegőben remény vesztve, mert tudtam, hogy újra meg fog jelenni.
- A Balatonon.- mondtam amikor lenyeltem a falatot.
- Hogy hol?
- Elment nyaralni. Látnod kellett volna! Kimondottan mókás arcot vágott amikor feltuszkoltam a vonatra! - kacagtam. Majd megszakadtam a röhögéstől, de ez anyut nem lepte meg, gondolom.
- Hogy lehetsz ilyen szívtelen?
- Én vagyok a szívtelen? Összekeversz vele! Rendbe rakta a szobámat! - ezen elgondolkoztam egy percig.- Na jó, ez elég furcsán hangzik, de akkor is.... Valami gáz van vele.
- Miért vagy ilyen kegyetlen? Néha igazán lehetnél olyan mint Cetrin. Akkor nem lomboznál le.- hát jó.Ha nem akarja, hogy minden nap elvegyem az életkedvét, hát nem fogom.
- Oké. Akkor nem lombozlak tovább.
- Ezzel mire célzol? - kérdezte gyanakodva és a szeme résnyire szűkült.
- Elmegyek.
- Nem, nem mész.
- De igen.
- Az anyád vagyok és te...
-...Azt teszed amit mondok. Tudom, ismerem ezt a szöveget.
- Pontosan! És nem mész sehová!
- 17 vagyok! Nem szabhatsz nekem határokat!
- Te csak egy lázadó tini vagy! Nem tudod, mi a legjobb neked!
- Miért, te tán tudod?
- Jobban mint te!
- Azt nem hinném. Brii! - fordultam a szoba felé.- Megyünk!
- Hova? - kérdezte zavartan és kibújt a burítóból. Leült az ágy szélére és értetlenül méregetett.
- Hozzátok. Szeretnék ott maradni egy kis időre....ha nem gond.
- Nem mész sehová! - ordított anyu a hátamnak.
- Csak figyel! - beviharzottam a szobába és előkaptam a hátizsákomat. Kinyitottam a ruhásszekrény ajtaját és a nyitott táskába söpörtem a ruháim egy részét. Aztán még néhány olyan dolgot amit fontosabbnak találtam.
- A többiért majd visszajövök ha kell.- kikerültem anyut. Brigi már szótlanul húzta a cipőjét a bejáratnál. Én is belebújtam a bakancsomba és elhagytam a házat. Némán ballagtunk egymás mellett egész végig. Csak Májky ugatása hallatszott valahányszor meglátta egyik rokonát. De nem kellett beszélni... Mindketten tudtuk, hogy a másik mire gondol. Sokatmondó sóhajok hagyták el Brii tüdejét, és a 20.-nál meguntam.
- Mi bajod van? - kérdeztem ingerülten. Talán kissé túl ingerülten...
- Nem értelek.
- Te aki mindig értesz és a fejembe látsz, ilyen apróság összezavar?
- Ez nem apróság. Ez már nem az első eset.
- Te is tudod, hogy többször is faképnél hagytam már anyámat.
- Nem Angela-ról beszélek.
-  Ahan.
- Hanem arról, hogy mostanában sokkal ingerültebb vagy.- hallgatott, de tudtam, hogy még nem végzett... Túl sokszor tartottak már nekem hegyibeszédet ahhoz, hogy ezt ne tudjam.- Hamar dühbe gurulsz és nem tudod magad fékezni. Régebben sokkal ritkábban fordult elő ilyesmi.
- Régebben minden a normális irányban állt, nem fejjel lefelé.
- Én sem nagyon értem ezt az egészet de...
- De mi?
- De... Azt hiszem nekem egy kicsit jobban megy. Gyakorolnod kellene az önfegyelmet. Szükséged lenne egy...
- Agyturkászra? Értem én, hogy örültnek tartasz, de ezt azért soha nem gondoltam volna!
- Nem pont erre gondoltam, Nóri!
- Hát persze, hogy nem!
Tovább baktattunk csendben. Minden egyes alkalommal, amikor azt tervezte, hogy újra megszólal, nagy levegőt vett és inkább csak magában fortyogott.
Talán nincs minden rendben velem, és túl érzékeny vagyok, de nincs szükségem semmiféle agydokira. Nem örültem meg! Ez vagyok én! Azt tudtam, hogy mások örültnek tartanak, és azt is tudtam hogy valahol, mélyen Brigi is így érez, de mindeddig nem voltam hajlandó elfogadni. Miért is tettem volna? Ismerve magamat, nem hallgattam volna a "jó" tanácsokra amiket az őrület gyógyítására kaptam volna, akármilyen meggyőző is az a pszichédoki. Még Niall hipnotikus ereje sem segített volna.
De nem vagyok örült... Csak egyszerűen annak tartanak. Különc vagyok.... Na és? Milyen lenne a világ ha egyforma emberek élnének benne, flancos egyen cuccban és lenyalt, tökéletesen fésült hajjal?