Nóri szemszöge*
Ami azt illeti, ebben a pillanatban éreztem magam igazi Directionernek. Nem akkor amikor Harry megcsókolt, nem akkor amikor Zayn elhurcolt... Elvégre egy igazi Directioner, általában, eljut egy koncertre és ezzel vége is... Álmodozik, vágyakozik, énekli a dalokat, őrült feladatokat hajt végre amiknek semmi értelme. Ilyen egy Directioner: őrült! Azokban a percekben nem számított, hogy mi van Harry és köztem, vagy Brigi és Niall közt. Éreztem ahogyan a zene átjárja a testem és végig fut az ereimben. a zenére úgymond lelki társként tekintettem egész életemben. Ha szomorú voltam megvigasztalt és felvidított. Ha boldog voltam velem örült. Ha buliztam velem bulizott. Mindig ott volt az életemben és ott is lesz mindig.... Sem anyáék sem a nagyszüleim nem értették miért hallgatok állandóan zenét, miért van a fül hallgató naphosszat a fülemben és, hogy miért van rá olyan nagy szükségem. Kiszorítva érezték magukat mert, a zenével vigasztaltam magam és nem nekik mondta el azokat a problémákat amik érnek. És nem is terveztem. Ők csak magyaráztak volna, hogy mit és hogyan kellett volna csinálnom. Csak annyit szerettem volna, hogy hallgassanak meg, és nem pedig kioktassanak.
A Kiss You volt az utolsó szám amit énekeltek. Ennek örömére, mármint, hogy a próbának vége, leszaladtak hozzánk a színpadról. Zayn ott rohangált körülöttem és Hazza arcát figyelte. Fel akarta hergelni. Provokálni kezdte, mint amikor harcra invitál valakit, kinyújtotta a karját és a tenyere fölfelé nézett. Az ujjait szinkronba húzta befelé, majd ökölbe szorította és újra meg újra kinyitotta. Harry megunta és elindult felénk. Pont a szám vége volt. Zayn a hátam mögött volt és, pontosan úgy ahogy a Kiss You klipjében Hazzát, megpuszilta az arcomat. Elnevettem magam, úgy ahogy mindenki más is. Még Harry is nevetett. Kicsit meglepett. Azt hittem megint felkapja a vizet. Örültem,hogy nem így történt.
Összeszedtük a cuccunkat és haza indultunk. És ezúttal haza mentem. Ideje volt. Két napja a házunk tájékán se jártam. Kocsival haza vitettem magam. Ki akartam nyitni az ajtót de, észrevettem, hogy Harry is erre készül. Észre se vettem amikor kiszállt. Kikászálódtam és becsukta mögöttem az ajtót.
- Mikor látlak újra?-kérdezte mosolyogva.
-Nem tudom. Talán holnap. Semmi sem biztos.- elgondolkoztam-Ami azt illeti, két napja semmiben sem vagyok biztos.
- Mi történt? - Rémült volt. Közelebb lépett és a jobb kezét a vállamra rakta.
- Semmi... csak tudod.... eddig abban sem voltam biztos, hogy valaha eljutok egy One Direction koncertre.- a szemem a földre szegeztem - És most....itt vagy te, meg a fiúk.... Alig tudom elhinni, hogy ez mind velem történik.
- Pedig jobban tennéd ha, legalább a szemednek hinnél.- Ezt úgy mondta mint, valami bölcs bagoly, aki már a kenyere javát megette és mindent tud az életről. Ami valljuk be, egyáltalán nem könnyű.
- De nem tudok. Ennyi erővel az álmaimnak is hihetnék. Elvégre azokat is látom.
- Igaz.- meglepett volt az arca.
- Túl gyors ez nekem.- Ahogy ezek a szavak kibuktak a számon, szinte meglepett, hogy milyen igazak is valójában. Két napja ismerem személyesen Harry-t de, már járok vele. Ez egy kicsit sok. Még "Nórimércével" mérve is.
- Gyors? De mi? - nem értette.
- Nem tűnt fel, hogy két napja ismersz? - vetettem oda, szerintem a kelleténél gorombábban.
- De, igen.- nem hagyta, hogy bármit is mondjak, csak folytatta nyugodt hangon - Emlékszel azokra a dolgokra amit Niall mondott, amikor úgy.... megbántottalak? - Grimaszt vágott, én pedig bólintottam. Nem láttam helyénvalónak, hogy válaszoljak, ekkor már nem.- Tulajdonképpen mindig is ismertelek és te is engem. Az, hogy most így összejöttek a dolgok.... ezt csak a szerencsének köszönhetjük.- Magyarázta és mélyen a szemembe nézett. Mintha ki akart volna olvasni belőle valamit.
- De egy kicsit sem érzed furcsán magad?-mondtam könnyedén, mintha egy jelentéktelen, mindennapi kérdés lett volna.
- Emiatt egy percig se érezd magad rosszul. Minden úgy történt ahogy annak lennie kellett. Ne gondolkozz ezen!
- És mit gondolsz, ha kiderül ez a dolog, mármint ha, az újságok is értesülnek róla, mégis mit fognak rólam gondolni?-nem hagytam, hogy válaszoljon-Mert, szerintem egy ribinek fognak tartani... Én is ezt gondolnám magamról...- Grimaszt vágtam de, nem olyat mint Harry. A Hazza grimasza fájdalmas volt, az enyém pedig lenéző, szégyen teljes, undorodtam a gondolattól.
- Egy: Nem érdekel, hogy mit mondanak rólam. De azt nem fogom hagyni, hogy téged bántsanak. Kettő: Ha, mégis... hát akkor.. nem hiszem,hogy megérik a holnapot.- oda húzott magához és arcomat mellkasára fektette.
Bíztam benne. Nem hittem, hogy bármi bajom eshet amikor vele vagyok. Amikor vele voltam nem éreztem sem fájdalmat, sem félelmet... nem éreztem semmit. Csak azt, hogy a szívem hevesen ver, hogy a pulzusom felmegy az egekig, hogy a fellegekbe vagyok és a talaj eltűnt a lábam alól. Ez lenne az a bizonyos "felhőtlen boldogság"?
- Ne félj! Nem hagyom, hogy bárki bántson!
Eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen. Lehajolt hozzám és az ajkát az enyémhez érintette. A szemem lehunytam és azt kívántam, hogy soha de, soha ne ébredjek fel. A gyönyörű álmok mind hamar véget érnek. Nem! Ennek nem lehet vége. A szívem szakadna meg. Vége ugyan nem lett de, azt vettem észre, hogy az ajka már nem az enyémen heverészik lustán, hanem egy "szeretlek" szót formáz, hangtalanul.
-Én is! Jó éjszakát!- Elindultam a kapu felé. Megvárta míg bemegyek rajta. Én csak azt láttam, ahogy az utca lámpa halvány fénye körülöleli a testét és beszáll az autóba. A helyemre ült. A srácok mind nevetgéltek és amikor a kocsi elindult integetni kezdtek. Zayn, a hecc kedvéért, dobott egy puszit.
Beléptem az ajtón és kibújtam a cipőmből. Átvágtam a konyhán a szobámig. Csendben, lábujjhegyen nehogy fölkeltsem anyut. Lepakoltam és elmentem zuhanyozni. A forró víz égette a bőrömet de, jól esett. Magam is meglepődtem rajta, mennyire. Az elmúlt két nap minden fáradalmát, izgalmát ki akartam pihenni. Tényleg sok ez nekem. Nem tudom, hogy ezt azért érzem mert, talán Harry-vel túl gyors a tempó, vagy mert, minden egyszerre történt. Óvatosabbnak kellene lennem. Nem szabad ennyire elengednem magam. Gondolkozz! Hogyan lehet lelassítani a dolgokat? Csak az idővel volt bajom. Elsüvített mellettem mint, egy szélvihar ami tornádóvá fejlődik. Elvégre ha, minden egyszerre történik akkor Harry minden érdekeset megkap és nem fogom tovább érdekelni és akkor hamar vége szakad az álomnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése