Nóri szemszöge*
Másnap reggel arra ébredtem, hogy tüzes vassal égetik a torkomat. A
szemem csukva volt. Nem tudom, hogy miért de valami szörnyű látványra
számítottam. Mondjuk tűzre... vagy nem is tudom. Valahogy mégis rávettem
magam, hogy szembe nézzek a "tűzzel" ami lángba borítja a szobámat, és
kinyitottam a szemem. A nap sugarai behatoltak a szobám kicsi ablakán. Égette a retinámat úgyhogy jobbnak láttam a fejemre húzni a takarót.
Arról nem is beszélve, hogy a fejem lüktetett a fájdalomtól.
Fél órával később muszáj voltam kimászni az ágyamból. A telefonom rezgett a szekrényemen. SMS jött. Brigi küldte. Azt persze tudtam, hogy én nem megyek suliba, de abban nem voltam biztos, hogy Brigi sem. Bár sejthettem volna. Az SMS-ben megírta, hogy ma délelőtt a fiúk próbálnak és, hogy nem megy suliba. De azt nem mondta, hogy ott kell lenem vagy valami, ezért visszahívtam. Kicsöngött és a harmadik-negyedik zúgás után fel is vette.
- Szia! - mondta derűs, csilingelő hangon.
- Szia! -Az én hangom viszont cseppet sem volt derűs és csilingelő. Bágyadt, gyenge, színtelen...
- Jól érzed magad? - ő is érezte, hogy nem vagyok valami jó passzban.
- Voltam már jobban is. Csak annyit akartam, hogy fejtsd ki az üzid lényegét.- Azonnal a tárgyra tértem mert nem volt sok kedvem beszélni. Had mondja ő.
- Csak annyi, hogy tegnap este, haza felé, a kocsiban mondták a fiúk, hogy ma is próbálnak. Harry világosan megmondta, hogy ma sem hajlandó nélküled próbálni...de azt hiszem kénytelen lesz.- Brigi hangja valahogy megváltozott a végére. Szomorkás hanglejtése lett és ez nem kerülte el a figyelmemet.
- Muszáj lesz kibírnia. Nem hiszem, hogy el tudnék odáig vánszorogni. A torkom ég és a fejem is fáj.- kelletlen-kénytelen voltam bevallani, hogy ma nem tudok menni.
- Pihenj!Ki ne mássz az ágyból!
Fél órával később muszáj voltam kimászni az ágyamból. A telefonom rezgett a szekrényemen. SMS jött. Brigi küldte. Azt persze tudtam, hogy én nem megyek suliba, de abban nem voltam biztos, hogy Brigi sem. Bár sejthettem volna. Az SMS-ben megírta, hogy ma délelőtt a fiúk próbálnak és, hogy nem megy suliba. De azt nem mondta, hogy ott kell lenem vagy valami, ezért visszahívtam. Kicsöngött és a harmadik-negyedik zúgás után fel is vette.
- Szia! - mondta derűs, csilingelő hangon.
- Szia! -Az én hangom viszont cseppet sem volt derűs és csilingelő. Bágyadt, gyenge, színtelen...
- Jól érzed magad? - ő is érezte, hogy nem vagyok valami jó passzban.
- Voltam már jobban is. Csak annyit akartam, hogy fejtsd ki az üzid lényegét.- Azonnal a tárgyra tértem mert nem volt sok kedvem beszélni. Had mondja ő.
- Csak annyi, hogy tegnap este, haza felé, a kocsiban mondták a fiúk, hogy ma is próbálnak. Harry világosan megmondta, hogy ma sem hajlandó nélküled próbálni...de azt hiszem kénytelen lesz.- Brigi hangja valahogy megváltozott a végére. Szomorkás hanglejtése lett és ez nem kerülte el a figyelmemet.
- Muszáj lesz kibírnia. Nem hiszem, hogy el tudnék odáig vánszorogni. A torkom ég és a fejem is fáj.- kelletlen-kénytelen voltam bevallani, hogy ma nem tudok menni.
- Pihenj!Ki ne mássz az ágyból!
- Igen anya! - most sajnos nem sikerült olyan gúnyosra.
- Majd kezdek valamit Harold-dal.- reménytelenség csenget a hangjában ahogy lassan ejtette egymás után ezt a néhány szót.
- Sok sikert! - biztattam.
- Kösz! Szükségem lesz rá! - mondta - Szia! Jobbulást!
- Köszi! Szia! - azzal leraktam a telefont.
Na most mi lesz? Szegény Brigi! Na meg persze a többieket is sajnáltam. Harry makacs egy ember, annyi szent. Hogy hogy, fogják rávenni a próbára, arról fogalmam sincs. De talán... Nem! Brigi világosan megmondta. Nem mehetek az ágyamtól messzire. De ha, megiszok egy csomó meleg teát és bebugyolálom magam akkor... még jobban is lehetek. Max letagadom, a betegségem egy részét. Például azt mondom, hogy nem fáj a fejem...vagy valami ilyesmi.
Nagyon nem akartam, hogy a srácok szívjanak miattam. El kell mennem. Szólok anyunak, hogy vigyen el kocsival munkába menet. A tea pár perc alatt kész. Egy zseni bujkál bennem! Nagyon mélyen. Mikor igazából szükség lenne a zseni énemre akkor bezzeg nincs sehol. Tíz perccel később kortyolgattam a teámat és vártam, hogy anyu elinduljon. Nem kellett sokat várnom. Öt percet, maximum.
Kiszálltam a kocsiból, elköszöntem anyutól és elindultam befelé. Nem voltam biztos benne, hogy ott vannak. Elvégre már fél órája elkezdődött a próba amikor megérkeztem. És ha, Harry nem ment akkor biztos lefújták a mai munkát.
Nem hittem a fülemnek. A zene szólt. A What Makes You Beautiful. Tegnap is ezzel kezdtek - gondoltam magamban. És amikor meghallottam Harry hangját tátva maradt a szám. Befordultam a folyosón és megláttam amint fent állnak a színpadon, énekelnek és pontosan koreografált lépések sorát végzik. Nem mentem többet 2 méternél amikor Liam odalépett Harry-hez és rám mutatott. Harry szeme azonnal követte azt az irányt amit Liam ujja mutatott neki. Megállt egy pillanatra. Ekkor már a színpadtól 100 m-re lehettem. Kiesett a kezéből a mikrofon és rohanni kezdett. A színpad lépcsőin sebesen rohant lefelé. Amikor odaért hozzám átölelt.
- Jól érzed magad? És mit keresel egyáltalán itt? Miért nem vagy otthon és pihensz? - Annyira aggódhatott! Eltolt magától és a tekintetem után kutatott.
- Nem hittem, hogy képesek lesznek elhozni ide.... így hát eljöttem. Nem akartam megnehezíteni a srácok dolgát.- Nem volt jobb mentségem. Hazudni meg nem akartam, főleg neki nem.
- Csak sikerült. Nem megmondtam, hogy maradj az ágyba? - Brigi szemrehányó hangja közeledett.
- Mit mondtál neki? Hogy hoztad ide? - nem válaszoltam Brigi kérdésére mert fontosabbnak tartottam, hogy válaszoljon az enyémre.
- Azt mondtam neki, csak akkor mehet el hozzád ha, hajlandó próbálni..
- Na jah...- Harry nyögött fel mellettem.
A színpad előtti székek egyikéhez vezetett. Leültem és szívesen tomboltam volna úgy mint előző este. De nem volt erőm. Úgy éreztem, hogy az erőm elhagyott, és egy ideig nem is hajlandó vissza térni. A lüktető érzés a fejemben egyre erősödött. Ez valószínűleg látszott rajtam. Brigi időről időre megkérdezte, hogy jól érzem e magam és, nincs e kedvem inkább haza menni. Eszembe se jutott hazamenni. Minden percet ki kellett használnom, hogy Harry-vel lehessek.
Tartottak öt perc szünetet. Lejöttek a színpadról és mindenki körém állt. Jóval fölém tornyosultak én pedig nyomorultul éreztem magam amiért ilyen gyengének és törékenynek látnak.
Amint mindenki odaért hozzánk Harry a hátam mögé állt és a kezét a vállamra rakta. Felhúztam a lábamat és egyik kezemmel megpróbáltam a széken tartani. A csapat utolsó tagjaként Zayn érkezett. Átfurakodott a többiek között és lehajolt hozzám.
- Minden oké, húgi? - kedvesen mosolygott.
- Voltam már jobban is.- viszonoztam kedves mosolyát és belegondoltam, milyen jó lenne ha tényleg a bátyám lehetne.
- Ne aggódj, hamar meg fogsz gyógyulni. Nemsoká újra tombolhatsz velünk.- Még mindig mosolygott. Egy lépést megint közelebb jött és újra megpuszilt. A homlokom éreztem az ajkait. A fejem búbján összekócolta a hajamat majd arrébb állt.
- Harry, jobb ha vigyázol.- szolt Lou. Nem bírta tovább, meg kellett szólalnia.
- Nem féltem amíg csak a homlokát puszilgatja.- Mondta Hazza. Kicsit olyan megfenyegetlek hangsúllyal.
- Nem lenne jobb ha, haza mennél és lefeküdnél? - Liam is aggódott. Mi van ezekkel? Ez csak egy kis megfázás. Két nap múlva kutya bajom se lesz. - Nem, így is tökéletes. De nem értem, hogy mit aggódtok ennyire egy kis megfázáson?
- Beteg vagy. Nem szabad csak úgy rohangálnod az utcán.- Harry válaszolt.
- Te is velük vagy? - kérdeztem, annak ellenére, hogy tudtam a választ.
- Kivételesen igen.- Nyers volt a hangja. Még sosem volt ennyire határozott. Úgy beszéltek mintha előre tudnák, hogy valami rossz fog történni.
- Egyébként sem rohangálok. Kocsival jöttem.- Muszáj voltam valamit kitalálni. Valami mentséget, hogy enyhítsek a helyzeten.
- De sehogy se kellene járkálnod.- mondta Niall.
- Elmentünk volna hozzád.- nyugtázta Lou.
- Vagy ha mi nem is tudtunk volna menni, Harry-t biztosan elvittük volna. Már csak azért is mert egy életen át azt hallgatnánk, hogy milyen szemetek vagyunk.- Liam hadart mint mindig. Meg kellett erőltetnem magam, hogy minden szót megértsek. Túl gyenge voltam, hogy mindent elsőre megértsek.
- Ebben biztos voltam.- adtam tudtukra durcásan. Nem tetszett ez a helyzet. Én voltam középen és mindenki magasabb volt nálam. És, hogy mindenki ellenem volt... Mérges lettem. Most már elmondhattam magamról, hogy beteg, durcás (kicsit éhes) és.... szerelmes vagyok.
Vissza mentek próbálni és így végre volt alkalmam beszélgetni Brigivel. - Mi is van pontosan Niall-lel? - Megpróbáltam minél könnyedebb hangot megütni.
- Mi lenne? - csak bámult maga elé.
- Tudok mindent.
- Tudom. És én is.- mondta.
- Mindent?
- Igen.
- Azt is tudod, miket mondott nekem amikor ti nem voltatok ott? - Na erről biztos nem tud, gondoltam.
- Nem, de sejtem. A viselkedésedből ki lehet következtetni.- Magyarázta. Túl jól ismer. A fenébe! - Csak arra nem tudok rájönni, hogy mit beszéltetek tegnap este. Harry nagyon csendbe volt.
- Amikor haza vitettek?
- Aha.
- Elmondtam neki, hogy túl sok minden történik és, hogy túl gyors ez nekem. A maival együtt, összesen, három napja ismerjük egymást.- Briginek mindig mindent elmondtam. Azt is amit nem kellett volna.
- Ne csináld már! - leesett az állam. Erre aztán nem számítottam.- Olyan mint te. Szinte ismered életed első percétől fogva.
- Miért mondja ezt mindenki? - értetlenül álltam a dolog előtt.
- Biztos azért mert így van.- Szemrehányóan mondta. Ezt sosem szerettem.
- Biztos. De nem értem, hogy miért van így...
- Micsoda?
- Hogy hasonlíthatunk ennyire?
- Azt mondják mindenkinek van egy hasonmása. Harry a tied...csak nem külsőleg.- nem tudtam, hogy pontosan mit is jelent ez. De túl gyenge voltam ahhoz, hogy értelmezni tudjam.
- De ha mindent tud, mármint arról, hogy miként gondolkozok bizonyos dolgokról akkor...- nem tudtam befejezni.
- Akkor?
- Akkor mit lát bennem? - hatalmas szemekkel nézett rám. Tudtam, hogy mit jelent. El kell magyaráznom.- Mi olyan érdekes bennem? Ha tudja hogy mire hogyan reagálok akkor mit lát bennem amire "újdonság ként" tekinthet.
- Te olyan bolond vagy! - elnevette magát és összedúrta a hajamat.
Nem válaszolt. Felállt és elment. Miért nem válaszolt? Tényleg olyan hülye kérdés volt? De miért? Én értettem és tényleg nem tudtam a választ. Komolyan kérdeztem. Harry olyan...tökéletes. És akár mennyire hasonlítunk, én úgy érzem, hogy eltörpülök mellette. Valahogy fölöttem állt. Ezt sem értetem. Tényleg ilyen értetlen lennék?
Sziasztok! :) Meg hoztuk a következő részt azt szeretnénk tőletek kérni, hogy mondjátok el a véleményeteket a blogról/fejezetekről mert nagyon fontos nekünk a vissza jelzés. Ha tetszik a fejezet/blog iratkozz fel! :)xx
Brigi&Nóri
- Majd kezdek valamit Harold-dal.- reménytelenség csenget a hangjában ahogy lassan ejtette egymás után ezt a néhány szót.
- Sok sikert! - biztattam.
- Kösz! Szükségem lesz rá! - mondta - Szia! Jobbulást!
- Köszi! Szia! - azzal leraktam a telefont.
Na most mi lesz? Szegény Brigi! Na meg persze a többieket is sajnáltam. Harry makacs egy ember, annyi szent. Hogy hogy, fogják rávenni a próbára, arról fogalmam sincs. De talán... Nem! Brigi világosan megmondta. Nem mehetek az ágyamtól messzire. De ha, megiszok egy csomó meleg teát és bebugyolálom magam akkor... még jobban is lehetek. Max letagadom, a betegségem egy részét. Például azt mondom, hogy nem fáj a fejem...vagy valami ilyesmi.
Nagyon nem akartam, hogy a srácok szívjanak miattam. El kell mennem. Szólok anyunak, hogy vigyen el kocsival munkába menet. A tea pár perc alatt kész. Egy zseni bujkál bennem! Nagyon mélyen. Mikor igazából szükség lenne a zseni énemre akkor bezzeg nincs sehol. Tíz perccel később kortyolgattam a teámat és vártam, hogy anyu elinduljon. Nem kellett sokat várnom. Öt percet, maximum.
Kiszálltam a kocsiból, elköszöntem anyutól és elindultam befelé. Nem voltam biztos benne, hogy ott vannak. Elvégre már fél órája elkezdődött a próba amikor megérkeztem. És ha, Harry nem ment akkor biztos lefújták a mai munkát.
Nem hittem a fülemnek. A zene szólt. A What Makes You Beautiful. Tegnap is ezzel kezdtek - gondoltam magamban. És amikor meghallottam Harry hangját tátva maradt a szám. Befordultam a folyosón és megláttam amint fent állnak a színpadon, énekelnek és pontosan koreografált lépések sorát végzik. Nem mentem többet 2 méternél amikor Liam odalépett Harry-hez és rám mutatott. Harry szeme azonnal követte azt az irányt amit Liam ujja mutatott neki. Megállt egy pillanatra. Ekkor már a színpadtól 100 m-re lehettem. Kiesett a kezéből a mikrofon és rohanni kezdett. A színpad lépcsőin sebesen rohant lefelé. Amikor odaért hozzám átölelt.
- Jól érzed magad? És mit keresel egyáltalán itt? Miért nem vagy otthon és pihensz? - Annyira aggódhatott! Eltolt magától és a tekintetem után kutatott.
- Nem hittem, hogy képesek lesznek elhozni ide.... így hát eljöttem. Nem akartam megnehezíteni a srácok dolgát.- Nem volt jobb mentségem. Hazudni meg nem akartam, főleg neki nem.
- Csak sikerült. Nem megmondtam, hogy maradj az ágyba? - Brigi szemrehányó hangja közeledett.
- Mit mondtál neki? Hogy hoztad ide? - nem válaszoltam Brigi kérdésére mert fontosabbnak tartottam, hogy válaszoljon az enyémre.
- Azt mondtam neki, csak akkor mehet el hozzád ha, hajlandó próbálni..
- Na jah...- Harry nyögött fel mellettem.
A színpad előtti székek egyikéhez vezetett. Leültem és szívesen tomboltam volna úgy mint előző este. De nem volt erőm. Úgy éreztem, hogy az erőm elhagyott, és egy ideig nem is hajlandó vissza térni. A lüktető érzés a fejemben egyre erősödött. Ez valószínűleg látszott rajtam. Brigi időről időre megkérdezte, hogy jól érzem e magam és, nincs e kedvem inkább haza menni. Eszembe se jutott hazamenni. Minden percet ki kellett használnom, hogy Harry-vel lehessek.
Tartottak öt perc szünetet. Lejöttek a színpadról és mindenki körém állt. Jóval fölém tornyosultak én pedig nyomorultul éreztem magam amiért ilyen gyengének és törékenynek látnak.
Amint mindenki odaért hozzánk Harry a hátam mögé állt és a kezét a vállamra rakta. Felhúztam a lábamat és egyik kezemmel megpróbáltam a széken tartani. A csapat utolsó tagjaként Zayn érkezett. Átfurakodott a többiek között és lehajolt hozzám.
- Minden oké, húgi? - kedvesen mosolygott.
- Voltam már jobban is.- viszonoztam kedves mosolyát és belegondoltam, milyen jó lenne ha tényleg a bátyám lehetne.
- Ne aggódj, hamar meg fogsz gyógyulni. Nemsoká újra tombolhatsz velünk.- Még mindig mosolygott. Egy lépést megint közelebb jött és újra megpuszilt. A homlokom éreztem az ajkait. A fejem búbján összekócolta a hajamat majd arrébb állt.
- Harry, jobb ha vigyázol.- szolt Lou. Nem bírta tovább, meg kellett szólalnia.
- Nem féltem amíg csak a homlokát puszilgatja.- Mondta Hazza. Kicsit olyan megfenyegetlek hangsúllyal.
- Nem lenne jobb ha, haza mennél és lefeküdnél? - Liam is aggódott. Mi van ezekkel? Ez csak egy kis megfázás. Két nap múlva kutya bajom se lesz. - Nem, így is tökéletes. De nem értem, hogy mit aggódtok ennyire egy kis megfázáson?
- Beteg vagy. Nem szabad csak úgy rohangálnod az utcán.- Harry válaszolt.
- Te is velük vagy? - kérdeztem, annak ellenére, hogy tudtam a választ.
- Kivételesen igen.- Nyers volt a hangja. Még sosem volt ennyire határozott. Úgy beszéltek mintha előre tudnák, hogy valami rossz fog történni.
- Egyébként sem rohangálok. Kocsival jöttem.- Muszáj voltam valamit kitalálni. Valami mentséget, hogy enyhítsek a helyzeten.
- De sehogy se kellene járkálnod.- mondta Niall.
- Elmentünk volna hozzád.- nyugtázta Lou.
- Vagy ha mi nem is tudtunk volna menni, Harry-t biztosan elvittük volna. Már csak azért is mert egy életen át azt hallgatnánk, hogy milyen szemetek vagyunk.- Liam hadart mint mindig. Meg kellett erőltetnem magam, hogy minden szót megértsek. Túl gyenge voltam, hogy mindent elsőre megértsek.
- Ebben biztos voltam.- adtam tudtukra durcásan. Nem tetszett ez a helyzet. Én voltam középen és mindenki magasabb volt nálam. És, hogy mindenki ellenem volt... Mérges lettem. Most már elmondhattam magamról, hogy beteg, durcás (kicsit éhes) és.... szerelmes vagyok.
Vissza mentek próbálni és így végre volt alkalmam beszélgetni Brigivel. - Mi is van pontosan Niall-lel? - Megpróbáltam minél könnyedebb hangot megütni.
- Mi lenne? - csak bámult maga elé.
- Tudok mindent.
- Tudom. És én is.- mondta.
- Mindent?
- Igen.
- Azt is tudod, miket mondott nekem amikor ti nem voltatok ott? - Na erről biztos nem tud, gondoltam.
- Nem, de sejtem. A viselkedésedből ki lehet következtetni.- Magyarázta. Túl jól ismer. A fenébe! - Csak arra nem tudok rájönni, hogy mit beszéltetek tegnap este. Harry nagyon csendbe volt.
- Amikor haza vitettek?
- Aha.
- Elmondtam neki, hogy túl sok minden történik és, hogy túl gyors ez nekem. A maival együtt, összesen, három napja ismerjük egymást.- Briginek mindig mindent elmondtam. Azt is amit nem kellett volna.
- Ne csináld már! - leesett az állam. Erre aztán nem számítottam.- Olyan mint te. Szinte ismered életed első percétől fogva.
- Miért mondja ezt mindenki? - értetlenül álltam a dolog előtt.
- Biztos azért mert így van.- Szemrehányóan mondta. Ezt sosem szerettem.
- Biztos. De nem értem, hogy miért van így...
- Micsoda?
- Hogy hasonlíthatunk ennyire?
- Azt mondják mindenkinek van egy hasonmása. Harry a tied...csak nem külsőleg.- nem tudtam, hogy pontosan mit is jelent ez. De túl gyenge voltam ahhoz, hogy értelmezni tudjam.
- De ha mindent tud, mármint arról, hogy miként gondolkozok bizonyos dolgokról akkor...- nem tudtam befejezni.
- Akkor?
- Akkor mit lát bennem? - hatalmas szemekkel nézett rám. Tudtam, hogy mit jelent. El kell magyaráznom.- Mi olyan érdekes bennem? Ha tudja hogy mire hogyan reagálok akkor mit lát bennem amire "újdonság ként" tekinthet.
- Te olyan bolond vagy! - elnevette magát és összedúrta a hajamat.
Nem válaszolt. Felállt és elment. Miért nem válaszolt? Tényleg olyan hülye kérdés volt? De miért? Én értettem és tényleg nem tudtam a választ. Komolyan kérdeztem. Harry olyan...tökéletes. És akár mennyire hasonlítunk, én úgy érzem, hogy eltörpülök mellette. Valahogy fölöttem állt. Ezt sem értetem. Tényleg ilyen értetlen lennék?
Sziasztok! :) Meg hoztuk a következő részt azt szeretnénk tőletek kérni, hogy mondjátok el a véleményeteket a blogról/fejezetekről mert nagyon fontos nekünk a vissza jelzés. Ha tetszik a fejezet/blog iratkozz fel! :)xx
Brigi&Nóri
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése