Szomorú voltam. Nem élvezhettem a zenét... Mintha kiharaptak volna
belőlem egy darabot: fájdalmas. És az sem tetszett, hogy Brigit
egyáltalán nem érdekli, az egyébként fontos, problémám. Talán azt hiszi,
hogy csak vicceltem. Vagy csak én dramatizálom túl? De mi van ha
mégsem... Harry valahogy tényleg fölöttem állt. A gondolat, hogy én
legyek alul és, hogy a gálya helyett a víz legyek, megrémített. Nem
hinném, hogy valaha is fölényben lehetek egy ilyen emberrel szemben. De
ha "egyformák vagyunk" akkor nem egy szinten kellene lenünk?
Ott ültem és megpróbáltam választ kapni a kérdéseimre. De annyira gyenge voltam. Nem ment. Arra gondoltam, hogy elhalasztom a mindentátkellgondolnom dolgot.
Egyszer csak azon kaptam magam, hogy ráz a hideg. Vacogva átfogtam a mellkasomat, a kezemet összefontam, nehogy szétessek. Rázott a hideg mégis éreztem a lángokat a homlokomon. Nem tudtam rájönni, hogy mi történik velem. Homályosan láttam. A lángok beférkőztek a fejembe.
Láttam amint aggódó arccal felém fordulnak életem legcsodálatosabb emberei. A színpadról néztek le rám. Harry közeledett a leggyorsabban. A lába nem érte a talajt. Szállt.
Megint elfeledkeztem magamról. A következő amit észre vettem és fel tudtam fogni az az volt, ahogy a sötétség elnyeli Harry-t és Liam-et. Elvitte őket tőlem. A fülemben mintha sikítás zaja hallatszott volna. Zúgott. Megrémültem. A sötétség elvitte Hazza-t Liam-mel, és a mögöttük ilyet arccal közeledő Brigit. Azt a látványt sosem felejtem el. Niall átölelte és visszatartotta. Nem értettem, hogy miért. Brigi kiabált és hánykódott. Zayn Niall segítségére sietett. Hirtelen azt hittem, haldoklom és azért rémült meg ennyire.
Valahányszor rosszul leszek ezt az arcot látom. Ijedt, kétségbeesett... Nem szeretem látni. Pedig általában fél évente egyszer, ha nem többször, látni szoktam. Elég ájuldozós típus vagyok. Ha nem iszok eleget, ha nem eszek eleget (az elég ritkán fordul elő, olyan Niall2 dolog), ha felmegy a vérnyomásom, ha leesik a vércukrom... Ez fél évente lejátszódik, egyszer-kétszer.
És most is ez történik? Nem hinném. Olyankor elzsibbadt az ajkam és a kézfejem. De most... semmi. Talán tényleg haldoklom. Nem is biztos, hogy az olyan nagy baj. A halál könnyű, békés. Az élet sokkal nehezebb. Fáradságos, nehéz, néha nyomasztó és idegőrlő.
De ha igazán belegondolok a halál ebben a pillanatban nem túl jó ötlet... Nem hagyhatom, hogy vége legye az álmomnak ami eddig végeláthatatlannak tűnt. És ha egyszer véget ér azt szeretném, hogy így múljon el...könnyen és halálosan. Ha nem lehetek életem hátra levő részében Harry-vel akkor nem is akarok tovább élni.
De ez nem a halál volt és nem a visszatérő rosszullétem. Mert megláttam a fényt. Halvány, gyenge, tört fény. Behatolt a szemhéjam alá és úgy éreztem, hogy mindjárt elbőgöm magam. De akkor hirtelen meghallottam Brigi hangját és rájöttem, hogy nem vagyok egyedül. Eddig észre sem vettem, hogy fogja a kezemet. Mélyet lélegeztem. Ismerős levegő csapta meg az orromat. A szobámban vagyok. Brigi beszélni kezdett. A válasz gyönyörűen szólt. A hang a szép hárfa ezüstös csendülésénél is gyönyörűbb volt. Ez volt az a hang amit bárhol felismertem volna, akár alszom, akár ébren vagyok, sőt... még holtamban is felismertem volna. Harry. Annyira elfoglalt a gyönyörködés, hogy nem is emlékeztem arra amit mondott.
Brigi elengedte a kezemet. Homályos alakokat láttam. A barátnőm alakját, aki életem minden percében ott volt és vigyázott rám, felismertem akármilyen homályosan láttam. Mozgolódást éreztem a fejem alatt. Nem is párnán fekszek? Egy kéz érintette meg a fejemet. Végigsimította a hajamat. Pislogtam kettőt, hogy kitisztuljon a látásom. Kicsit segített is. Felnéztem és Harry arcát láttam amint az enyém fölé hajol. Mosolygott. Nem a kacér féloldalas mosollyal amit megszoktam, hanem egy kedves, gondoskodó, érző mosoly ült az arcán.
- Jól vagy, törpike? - kérdezte mézédes, dörmögő hangján. Micimackó és rengeteg méz jutott róla eszembe.
- Azt hiszem.- megrémültem a hangom szinteleségétől és gyengeségétől.- Meghaltam?
- Nem, dehogy is húgi!- Zayn válaszolt. Ott ült a lábamnál. Harry a kanapé túlsó végében, ölében a fejemmel.
- Elaludtál.-mondta Brigi. Összerezzentem, eszembe jutott az a látvány amit sötétség elnyelt.
- Mi? - nem értettem.
- Ott ültél a színpad előtt és elaludtál. A fejed hátra bukott. A tested elernyedt pontosan úgy mint mikor rosszul vagy.- Brigi szépen lassan magyarázta mert tudta, hogy ilyen állapotban lassabb a felfogóképességem.- Remegtél. Rázott a hideg. Belázasodtál.
- Aha. Asszem kezdem érteni. De hol vannak a többiek?- feltűnt, hogy jóval kevesebben vagyunk. Hiányzott Niall, Liam és Louis.
- Elmentek kajáért. Niall megéhezett. És persze neked is hoznak valami harapnivalót.- Magyarázta Zayn. Közelebb hajolt és mikor rólam beszélt megsimogatta a hasamat.
- Nagyon meg ijedtem.- Brigi lehajtotta a fejét és a szőnyeget babrálta. A földön ült, közvetlen az ágyam mellett. Lemerem fogadni, hogy hármójuk közül senki sem mozdult mellőlem egy percre sem.
Hálás voltam nekik. A szívem óriásira dagadt és éreztem, hogy alig fér meg a tüdőm mellett. Éreztem ahogy az arcom mosolyba húzódik. De nagyon legyengültem. A szememet nem bírtam tovább nyitva tartani. Lecsukódott.
- Aludj csak!- Harry hangját halottam utoljára. Szinte biztos voltam benne, hogy az ő ajkát érzem a homlokom közepén.
Álmodtam. Megint a parton voltam. Harry megint ott volt. Csakhogy most egy szőke hajú nő szívta ki belőlem az életet. A haja hullámos volt, a vállára omlott.Gyönyörű keretbe fogta az arcát.Nem bírtam ki, hogy ne pillantsak oda. És amikor megláttam rájöttem, hogy nem kellett volna. Ugyanis nem volt arca. Egy csupasz fej, gyönyörű szőke hajjal. Semmi más. Becipelt a vízbe pontosan úgy ahogy az előző álmomban Harry. Csakhogy Harry a víz alatt várt rám. Süllyedtem. Hazza alakja gyorsan közeledett felém. De valami megragadta. Az arctalan nő. Fojtogatni kezdte. Megpróbáltam odaúszni a maradék energiámmal. De a mélység nem engedte.Csak vonszolt lefelé, mint valami vasmacskát. Sikoltani próbáltam de a víz alatt nem mentem valami sokra vele.
A tulajdon sikoltásomra ébredtem. Harry próbált nyugtatni, Zayn lefogta a lábamat mert vergődni és rúgkapálni kezdtem. Brigi az arcomat simogatta és csitítani próbált. Louis csak azt hajtotta "Nyugodj meg! Csak álom volt!".Liam hangját nem hallottam. Sem Niall-ét. Harry pólóját szorongattam és beletemettem az arcomat. Mély lélegzetet vettem és amint megéreztem az illatát megnyugodtam. A veszély elmúlt, ő még él. A sikoltozásom és a vergődésem abba maradt és sírni kezdtem. Nehogy már!! Ez nem történhet meg! Nem láthatnak sírni. Hagyd abba! Szedd össze magad! De nem ment. A könnyek eláztatták Hazza pólóját. Szégyenteljesen éreztem magam. És amint ezt az agyam is fel tudta fogni, a zokogás majd a sírás is abba maradt. "Rómeó" végig a hajamat simogatta. A többiek is vigasztaltak de, mind egyszerre. Nem értettem mit mondanak.
Már nem rázott a hideg és a homlokom sem égett.
A tv be volt kapcsolva. Én is össze szedtem magam de nem fordultam meg. Befelé fordultam, Harry-be temettem az arcomat, és ő tovább cirógatta a hajamat.
Egész nap mellettem voltak. Ott ültünk a szobámba együtt, mintha egy nagy család lennék. Anya is hazaért a munkából. Halottam amikor Brigi megbeszélte vele, hogy az éjszaka sem szeretnének elmenni mellölem. Mind végig velem voltak.
Az ég dörögni kezdett. Az első dörgések rémesen meg ijesztettek. Még jobban Harry-hez bújtam. És Zayn is észrevette, hogy az ijedségtől összerándultam. A lábaszáramat kezdte simogatni. Egyszer felemeltem a fejem, hogy ránézhessek Zayn-re. Azt láttam, hogy Harry mosolyog rá és egy köszönöm szót formáz hibátlan ajkaival.
- Mégis mit? - Zayn-nek nem esett le.
- Hogy végig itt voltál mellette és velem vigyáztál rá.- Hazza tényleg hálás volt, éreztem.
Ott ültem és megpróbáltam választ kapni a kérdéseimre. De annyira gyenge voltam. Nem ment. Arra gondoltam, hogy elhalasztom a mindentátkellgondolnom dolgot.
Egyszer csak azon kaptam magam, hogy ráz a hideg. Vacogva átfogtam a mellkasomat, a kezemet összefontam, nehogy szétessek. Rázott a hideg mégis éreztem a lángokat a homlokomon. Nem tudtam rájönni, hogy mi történik velem. Homályosan láttam. A lángok beférkőztek a fejembe.
Láttam amint aggódó arccal felém fordulnak életem legcsodálatosabb emberei. A színpadról néztek le rám. Harry közeledett a leggyorsabban. A lába nem érte a talajt. Szállt.
Megint elfeledkeztem magamról. A következő amit észre vettem és fel tudtam fogni az az volt, ahogy a sötétség elnyeli Harry-t és Liam-et. Elvitte őket tőlem. A fülemben mintha sikítás zaja hallatszott volna. Zúgott. Megrémültem. A sötétség elvitte Hazza-t Liam-mel, és a mögöttük ilyet arccal közeledő Brigit. Azt a látványt sosem felejtem el. Niall átölelte és visszatartotta. Nem értettem, hogy miért. Brigi kiabált és hánykódott. Zayn Niall segítségére sietett. Hirtelen azt hittem, haldoklom és azért rémült meg ennyire.
Valahányszor rosszul leszek ezt az arcot látom. Ijedt, kétségbeesett... Nem szeretem látni. Pedig általában fél évente egyszer, ha nem többször, látni szoktam. Elég ájuldozós típus vagyok. Ha nem iszok eleget, ha nem eszek eleget (az elég ritkán fordul elő, olyan Niall2 dolog), ha felmegy a vérnyomásom, ha leesik a vércukrom... Ez fél évente lejátszódik, egyszer-kétszer.
És most is ez történik? Nem hinném. Olyankor elzsibbadt az ajkam és a kézfejem. De most... semmi. Talán tényleg haldoklom. Nem is biztos, hogy az olyan nagy baj. A halál könnyű, békés. Az élet sokkal nehezebb. Fáradságos, nehéz, néha nyomasztó és idegőrlő.
De ha igazán belegondolok a halál ebben a pillanatban nem túl jó ötlet... Nem hagyhatom, hogy vége legye az álmomnak ami eddig végeláthatatlannak tűnt. És ha egyszer véget ér azt szeretném, hogy így múljon el...könnyen és halálosan. Ha nem lehetek életem hátra levő részében Harry-vel akkor nem is akarok tovább élni.
De ez nem a halál volt és nem a visszatérő rosszullétem. Mert megláttam a fényt. Halvány, gyenge, tört fény. Behatolt a szemhéjam alá és úgy éreztem, hogy mindjárt elbőgöm magam. De akkor hirtelen meghallottam Brigi hangját és rájöttem, hogy nem vagyok egyedül. Eddig észre sem vettem, hogy fogja a kezemet. Mélyet lélegeztem. Ismerős levegő csapta meg az orromat. A szobámban vagyok. Brigi beszélni kezdett. A válasz gyönyörűen szólt. A hang a szép hárfa ezüstös csendülésénél is gyönyörűbb volt. Ez volt az a hang amit bárhol felismertem volna, akár alszom, akár ébren vagyok, sőt... még holtamban is felismertem volna. Harry. Annyira elfoglalt a gyönyörködés, hogy nem is emlékeztem arra amit mondott.
Brigi elengedte a kezemet. Homályos alakokat láttam. A barátnőm alakját, aki életem minden percében ott volt és vigyázott rám, felismertem akármilyen homályosan láttam. Mozgolódást éreztem a fejem alatt. Nem is párnán fekszek? Egy kéz érintette meg a fejemet. Végigsimította a hajamat. Pislogtam kettőt, hogy kitisztuljon a látásom. Kicsit segített is. Felnéztem és Harry arcát láttam amint az enyém fölé hajol. Mosolygott. Nem a kacér féloldalas mosollyal amit megszoktam, hanem egy kedves, gondoskodó, érző mosoly ült az arcán.
- Jól vagy, törpike? - kérdezte mézédes, dörmögő hangján. Micimackó és rengeteg méz jutott róla eszembe.
- Azt hiszem.- megrémültem a hangom szinteleségétől és gyengeségétől.- Meghaltam?
- Nem, dehogy is húgi!- Zayn válaszolt. Ott ült a lábamnál. Harry a kanapé túlsó végében, ölében a fejemmel.
- Elaludtál.-mondta Brigi. Összerezzentem, eszembe jutott az a látvány amit sötétség elnyelt.
- Mi? - nem értettem.
- Ott ültél a színpad előtt és elaludtál. A fejed hátra bukott. A tested elernyedt pontosan úgy mint mikor rosszul vagy.- Brigi szépen lassan magyarázta mert tudta, hogy ilyen állapotban lassabb a felfogóképességem.- Remegtél. Rázott a hideg. Belázasodtál.
- Aha. Asszem kezdem érteni. De hol vannak a többiek?- feltűnt, hogy jóval kevesebben vagyunk. Hiányzott Niall, Liam és Louis.
- Elmentek kajáért. Niall megéhezett. És persze neked is hoznak valami harapnivalót.- Magyarázta Zayn. Közelebb hajolt és mikor rólam beszélt megsimogatta a hasamat.
- Nagyon meg ijedtem.- Brigi lehajtotta a fejét és a szőnyeget babrálta. A földön ült, közvetlen az ágyam mellett. Lemerem fogadni, hogy hármójuk közül senki sem mozdult mellőlem egy percre sem.
Hálás voltam nekik. A szívem óriásira dagadt és éreztem, hogy alig fér meg a tüdőm mellett. Éreztem ahogy az arcom mosolyba húzódik. De nagyon legyengültem. A szememet nem bírtam tovább nyitva tartani. Lecsukódott.
- Aludj csak!- Harry hangját halottam utoljára. Szinte biztos voltam benne, hogy az ő ajkát érzem a homlokom közepén.
Álmodtam. Megint a parton voltam. Harry megint ott volt. Csakhogy most egy szőke hajú nő szívta ki belőlem az életet. A haja hullámos volt, a vállára omlott.Gyönyörű keretbe fogta az arcát.Nem bírtam ki, hogy ne pillantsak oda. És amikor megláttam rájöttem, hogy nem kellett volna. Ugyanis nem volt arca. Egy csupasz fej, gyönyörű szőke hajjal. Semmi más. Becipelt a vízbe pontosan úgy ahogy az előző álmomban Harry. Csakhogy Harry a víz alatt várt rám. Süllyedtem. Hazza alakja gyorsan közeledett felém. De valami megragadta. Az arctalan nő. Fojtogatni kezdte. Megpróbáltam odaúszni a maradék energiámmal. De a mélység nem engedte.Csak vonszolt lefelé, mint valami vasmacskát. Sikoltani próbáltam de a víz alatt nem mentem valami sokra vele.
A tulajdon sikoltásomra ébredtem. Harry próbált nyugtatni, Zayn lefogta a lábamat mert vergődni és rúgkapálni kezdtem. Brigi az arcomat simogatta és csitítani próbált. Louis csak azt hajtotta "Nyugodj meg! Csak álom volt!".Liam hangját nem hallottam. Sem Niall-ét. Harry pólóját szorongattam és beletemettem az arcomat. Mély lélegzetet vettem és amint megéreztem az illatát megnyugodtam. A veszély elmúlt, ő még él. A sikoltozásom és a vergődésem abba maradt és sírni kezdtem. Nehogy már!! Ez nem történhet meg! Nem láthatnak sírni. Hagyd abba! Szedd össze magad! De nem ment. A könnyek eláztatták Hazza pólóját. Szégyenteljesen éreztem magam. És amint ezt az agyam is fel tudta fogni, a zokogás majd a sírás is abba maradt. "Rómeó" végig a hajamat simogatta. A többiek is vigasztaltak de, mind egyszerre. Nem értettem mit mondanak.
Már nem rázott a hideg és a homlokom sem égett.
A tv be volt kapcsolva. Én is össze szedtem magam de nem fordultam meg. Befelé fordultam, Harry-be temettem az arcomat, és ő tovább cirógatta a hajamat.
Egész nap mellettem voltak. Ott ültünk a szobámba együtt, mintha egy nagy család lennék. Anya is hazaért a munkából. Halottam amikor Brigi megbeszélte vele, hogy az éjszaka sem szeretnének elmenni mellölem. Mind végig velem voltak.
Az ég dörögni kezdett. Az első dörgések rémesen meg ijesztettek. Még jobban Harry-hez bújtam. És Zayn is észrevette, hogy az ijedségtől összerándultam. A lábaszáramat kezdte simogatni. Egyszer felemeltem a fejem, hogy ránézhessek Zayn-re. Azt láttam, hogy Harry mosolyog rá és egy köszönöm szót formáz hibátlan ajkaival.
- Mégis mit? - Zayn-nek nem esett le.
- Hogy végig itt voltál mellette és velem vigyáztál rá.- Hazza tényleg hálás volt, éreztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése