24. fejezet

Brigi szemszöge*

Liam sajnálkozó pillantást vetett felém. Először nem értettem de aztán észre vettem hogy az arcom nedves, és hatalmas könnycseppek gördülnek végig az arcomon. Egy hirtelen mozdulttal kivágtam az ajtót, berohantam, felkaptam a táskám és rohanni kezdtem. Kiszaladtam az épületből és elszaladtam pár fotós mellett akik még mindig ott ücsörögtek a hotel előtti padon. Lefényképeztek. De nem zavartattam magam. Tovább szaladtam. Csak mentem előre. Azt sem tudtam merre, csak mentem. Kiakartam szaladni a világból. Egy idő után elfáradtam és lelassítottam. Ekkor jöttem rá, hogy ki kellene tűzni valamilyen célt. Úgy döntöttem, haza megyek. Mondjuk, nem volt túl sok választásom.

Felszaladtam a lépcsőn, a zárba bedugtam a kulcsot és elfordítottam. Anya nem volt otthon. Bementem a szobámba és bezártam az ajtót magam után. Unatkoztam és a délutánt sírással és régi fotók nézegetésével töltöttem. Mindig megnyugtatnak az emlékek. A mai nap után pedig különösen szükségem volt rá. Találtam Nóriról is néhány képet, pontosabban egy egész albumra valót. Szeretett fényképezkedni, és ezt ma be is bizonyította.

Két olyan pillanat van az életében amikor teljesen önmaga:

1. Amikor zenét hallgat, vagy gitározik.

Sosem értettem hogy miért a zenébe fojtja a bánatát. És ha rákérdeztem csak annyit mondott hogy úgysem érteném.

2. Amikor a kamera előtt állt.

Tündökölt. Ő egy olyas fajta ember akit nem könnyű figyelmen kívül hagyni. Szép, csinos, határozott, rámenős...

Este elmentem lezuhanyozni. A szemem bedagadt a sírástól. Rossz volt tükörbe nézni. Belebújtam a pizsimbe és bementem lefeküdni. Anyu még mindig nem jött haza. Biztos próbán van a fiúkkal. A telefonomat kikapcsoltam mert tudtam, hogy Nóri folyton az SMS-eivel fog zaklatni és ezerszer fel fog hívni. Ezért anyu sem tudott tájékoztatni.

Tizenegy óra körül kikapcsoltam a TV-t. De nem tudtam aludni. Valami zajt hallottam az erkély felől. A nevemet kiabálta valaki. A hangját nem tudtam felismerni mert túl gyenge és beteges volt. A felismerhetetlenségig eltorzult. Kimentem az erkélyre és egy dülöngélő embert láttam.

- Te jó ég! - Niall be volt rúgva.

- Járok vele de már nem sokáig. Nem szeretem. Nagyon jó barátok vagyunk és, és nem akarlak elveszíteni. Lé-léci! - alig bírt beszélni de azért üvöltött.

- Csss! Halkabban! Maradj ott! Ne mozdulj! - beszaladtam a papucsomért majd elindultam lefelé.

Fel kell hoznom. Bár még haragszok rá. Miért nem szolt? De lent sem hagyhattam. Három okom volt rá:

1. Nem hagyhatom lent mert, felkelti az összes szomszédot.

2. Igazából nincs különösebb okom hogy haragudjak rá.

3. Be kell ismernem, hogy ....szeretem. Nagy nehezen felcipeltem Niall-t a 3.emeletre. Alig bírt megállni a lábán. Csak motyogott össze vissza. Nem is értettem belőle semmit. Amikor a bejárati ajtóhoz értünk kinyitottam, és Niall szabályosan beesett rajta. Eddig nagyon szomorú voltam. De ezzel simán megnevetettet. Hasra esett. A keze ökölbe volt. Felállítottam és megvolt rémülve.

- Te jó ég! Nézd, nézd már! Hová lett az ujjam? Biztos le esetek amikor elnyaltam.- keresgélni kezdte az "eltűnt" ujjait. Letérdelt és mászni kezdett a földön.

- Aj! Állj fel, te nagy majom! - nevettem. Felállítottam és megfogtam a kezét. Még mindig ökölbe volt. Kinyitottam, hogy lássa, megvannak az ujjai.- Nézd! Megtaláltam őket!

Niall is nevetett. Félig aludt, úgyhogy jobbnak láttam lefektetni. Bevittem a szobámba. Lefektettem és betakargattam.

- Most úgy érzem magam, mintha az anyád lennék.- mondtam miközben betakartam.

- Nem, te sokkal jobb vagy. Olyan aranyos, hogy így vigyázol Nórira.- még mindig össze vissza beszélt de talán nem volt minden egyes szava idétlen és értelmetlen.

- Hol vannak a srácok? - kérdeztem.

- Itt maradsz míg elalszok? - oké, ez kezd kissé fura lenni, gondoltam.

- Persze, persze. De hol vannak a többiek? Mi van Nórival, hol van most?

- Kezded az anyáskodást. Pontosan erről beszéltem az előbb. Olyan aranyos.

- Niall! Válaszolj már! - nem kiabáltam, nyugodt hangon próbáltam beszélni. Egy részeg ember kiszámíthatatlan. Ezt tapasztalatból tudom, ugyanis Nórival sok ehhez hasonló éjszakát éltem keresztül. - Lou, Zayn, Liam és az anyukád elmentek meglátogatni Dereket. Harry azt mondta, hogy Nórihoz mennek. Meg azt is mondta, hogy szeretné ágyba vinni a koncert előtt. Én meg eljöttem hozzád hogy megkérdezzem mi a baj de Liam felhívott és mondta, hogy mi történt. Útközben találtam pár... Mindegy. A lényeg hogy útközben berúgtam.- nem igazán érdekelt hogy mi is volt pontosan.

Engem az érdekelt amit Nóriról mondott. Ágyba vinni? Ez meg mit akar jelenteni?

- Niall, mit mondott még Harry? - lassan beszéltem, hogy mindent megértsen. Úgy látszik az ital amolyan "igazság szérum" ként hat rá.

- Hát nagyon semmit. Csak azt hogy nagyon csini csaj meg, hogy szívesen lefeküdne vele. Először egy elcsalomacsajtegyéjszakára kalandnak indult, de mostanra minden megváltozott.

- Pontosan mi?

- Olyan mintha tényleg szerelmes lenne. Sose szokott az lenni.

Nem szerettem volna végighallgatni de muszáj voltam. Ahhoz hogy vigyázzak a barátnőmre mindent meg kell tudnom.

A haragomról teljesen megfeledkeztem. Sokkal jobban érdekelt Nóri, és Harry.

- Te voltál már szerelmes? - kérdezte kábultan. Nem tudtam, hogy mit mondjak.

- Ömm...igen...azt hiszem.- nem mondhattam, hogy "Cs*ssze meg, te vagy az akibe szerelmes vagyok".

- Ki volt az? - ez az, kérdezősködj még, gondoltam. De csak magamba mérgelődtem. Nem borulhattam ki.

- Szerintem aludj. Pihend ki magad.

- Nem maradsz itt míg elalszok?

- De, de ha dumálsz akkor sosem fogsz elaludni.

- Jól van. Befogom.- mondta majd felült és megölelt. Ott ültem az ágy szélén. Ahogy felült, leesett róla a takaró és újra be kellett takarnom. Átültem a fotelbe és néztem ahogy elalszik. Vajon miért rúgott be? Mi lehet a baja? Elvégre az emberek akkor szoktak inni ha valamilyen bánatukat akarják elfeledni.