Nóri szemszöge*
Brigiék értetlenül álltak hirtelen távozásom előtt.
- Srácok! Léci intézzetek el mindent! Most el kell mennem! - nem álltam meg. Lelassítottam, elhadartam a mondani valóm és tovább rohantam.
- Nóri! Kislányom! Állj meg! - kiáltott utánam anyu.
- Nem hagyhatsz csak úgy itt! - Briginek sem tetszett az ötlet de egy percig se törődtem vele.
- Mennem kell! Bocs! Majd mindent elmagyarázok! - intettem és kikanyarodtam a hosszú, hófehér folyosóról.
A fiúk kocsija a bejárattól nem messze parkolt. Bár jogsi nélkül, beszálltam és amikor rá akartam adni a gyújtást rájöttem, hogy szükségem lenne egy kulcsra. Kiszálltam, az ajtót olyan erővel vágtam be, hogy az üveg beleremegett. Idegesen a hajamba túrtam. Nem tudtam mit tegyek. Abban sem voltam biztos, hogy itt van még. Talán már régen elhagyta az országot. Talán már soha nem lesz az enyém. És talán ez lesz a vége az álomnak ami majdnem két hétig tartott. Sürgősen járműhöz kellett jutnom, hogy a "talánok" eltűnjenek a mondataimból. Még akkor is ha tragikus módon. Nem is tudom, hogy mit képzeltem. Rohanni kezdtem a reptér felé. Az lett volna a csoda ha időben odaérek. De most az egyszer szerencsém volt. A volt pasim hajtott el mellettem. Egy hatalmas méretű Range Rover-t kapott 19. születésnapjára.
- Hali! Hova rohansz? Elvigyelek? - kérdezte Zack majd leállt az útszélére és kinyitotta az anyósülés felőli ajtót.
- Ja. Kösz! Örök hála! - mondtam és lihegve bemásztam mellé.
- Merre?
- A reptérre. A lehető leggyorsabban, léci!
- Mi van ott? Ja! És mielőtt elfelejtem, láttalak az újságban. Valami Harry-vel.- hitetlenkedve rázta a fejét.
- Aha, értem. Most miatta megyek a reptérre.
-Ilyen gyorsan leváltottál? - kérdezte, igazából megértettem, hogy miért kételkedett benne. Harry érkezése előtt három héttel szakítottam vele. Egyrészt mert csak azért jártam vele mert izmos és jóképű. Másrészt meg, csak magával és a külsejével törődött.
- Ja.- nem túl kreatív válaszom meghökkentette és csúfondárosan mosolyogott.
- De mit kerestél erre? A város másik végén laktok.- faggatózott.
- Kemény két napig a sitten voltam. Aztán valami ismeretlen ember, aki határozottan megtiltotta, hogy kiadják a nevét és hollétét, kifizette az óvadékot.
- Semmit sem változtál! - elnevette magát.
- Nem hinném, hogy az ember túl sokat változik egy hónap alatt. De siess léci!
- Mit csinált az a srác, hogy úgy oda vagy érte? Én sokkal jobban nézek ki nála! - hátrahőkölt.
- Ezt már egyszer megbeszéltük! Tudod, haverok! - emlékeztettem. A szokásos "legyünkbarátok" dumával ráztam le.
- Megjöttünk.
- Imádlak! - kiáltottam majd megpusziltam az arcát, hogy enyhítsem a fájdalmát.
- Én akkor is jobban nézek ki nála! - utánam kiabált, úgy ahogy ma minden ember.
Bevágtam magam mögött a böhöm autó ajtaját és elszaladtam a bejárat irányába. Türelmetlenül álltam az ajtó előtt, hogy szétnyíljon. Amint megtette nekiütköztem egy öreg, kopasz férfinak. Elnézést sem kértem. Csak kikerültem és tovább rohantam. Az információs pultnál hosszú sor kígyózott. Mindennek és mindenkinek elébe vágva szegeztem a pult mögött ülő férfinak kérdésemet.
- Mikor megy, vagy ment Londonba repülőgép? - az emberek zúgolódtak. Rá se hederítettem csak türelmetlenül váltam a választ.
- Fél órával ezelőtt szállt fel a mai első londoni járat. A következő 4 óra múlva indul. De most kérem, álljon ki a sorból! - magyarázta.
Egyszeriben minden zaj elhalkult mellettem. Nem észleltem a külvilágot. A férfi szavai voltak az utolsó hangok amiket hallottam. Az arcomból kiment a vér, lassan hátráltam és reményvesztve távoztam, ahogy arra az előbb kértek. Lehajtott fejjel, búskomoran elballagtam a várakozok számára fenntartott székek sokaságáig. Vártam. Vártam, hogy visszajöjjön. Vártam Harry-re és a repülőgépre ami visszahozza majd nekem.
- Aha, értem. Most miatta megyek a reptérre.
-Ilyen gyorsan leváltottál? - kérdezte, igazából megértettem, hogy miért kételkedett benne. Harry érkezése előtt három héttel szakítottam vele. Egyrészt mert csak azért jártam vele mert izmos és jóképű. Másrészt meg, csak magával és a külsejével törődött.
- Ja.- nem túl kreatív válaszom meghökkentette és csúfondárosan mosolyogott.
- De mit kerestél erre? A város másik végén laktok.- faggatózott.
- Kemény két napig a sitten voltam. Aztán valami ismeretlen ember, aki határozottan megtiltotta, hogy kiadják a nevét és hollétét, kifizette az óvadékot.
- Semmit sem változtál! - elnevette magát.
- Nem hinném, hogy az ember túl sokat változik egy hónap alatt. De siess léci!
- Mit csinált az a srác, hogy úgy oda vagy érte? Én sokkal jobban nézek ki nála! - hátrahőkölt.
- Ezt már egyszer megbeszéltük! Tudod, haverok! - emlékeztettem. A szokásos "legyünkbarátok" dumával ráztam le.
- Megjöttünk.
- Imádlak! - kiáltottam majd megpusziltam az arcát, hogy enyhítsem a fájdalmát.
- Én akkor is jobban nézek ki nála! - utánam kiabált, úgy ahogy ma minden ember.
Bevágtam magam mögött a böhöm autó ajtaját és elszaladtam a bejárat irányába. Türelmetlenül álltam az ajtó előtt, hogy szétnyíljon. Amint megtette nekiütköztem egy öreg, kopasz férfinak. Elnézést sem kértem. Csak kikerültem és tovább rohantam. Az információs pultnál hosszú sor kígyózott. Mindennek és mindenkinek elébe vágva szegeztem a pult mögött ülő férfinak kérdésemet.
- Mikor megy, vagy ment Londonba repülőgép? - az emberek zúgolódtak. Rá se hederítettem csak türelmetlenül váltam a választ.
- Fél órával ezelőtt szállt fel a mai első londoni járat. A következő 4 óra múlva indul. De most kérem, álljon ki a sorból! - magyarázta.
Egyszeriben minden zaj elhalkult mellettem. Nem észleltem a külvilágot. A férfi szavai voltak az utolsó hangok amiket hallottam. Az arcomból kiment a vér, lassan hátráltam és reményvesztve távoztam, ahogy arra az előbb kértek. Lehajtott fejjel, búskomoran elballagtam a várakozok számára fenntartott székek sokaságáig. Vártam. Vártam, hogy visszajöjjön. Vártam Harry-re és a repülőgépre ami visszahozza majd nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése