28. fejezet

Nóri szemszöge*

Egy negyed órán át a felhők között voltam. Brigiék nem zavartak, nem háborgattak minket. Meghagyták azt a személyes teret, amit ilyen esetben meg kell adni. Harry-nek sikerült megnyugtatnia, sőt boldogabbá tennie. Így újra nyugodt és higgadt fejjel szálltam ki a kocsiból. Harry-vel kézen fogva sétáltunk a megfogyatkozott csapat felé.
- Hol van Brigi? - kérdeztem.
- Elment Niall-el a dombtetőre, hátha van ott térerő.- magyarázta Liam.
- Niall-el? - kérdezte Hazza.
- Ahan.- Louis odajött hozzám miközben Harry-hez beszélt, és átrakta a karját a vállam fölött. Teljes súlyával rám nehezedett.
- Menj már! - mondtam nevetve, és oldalba böktem.
Beszélgettünk, és megkajáltunk. Még szerencse, hogy a fiúk Niall miatt, mindig tartanak maguknál kaját.
Egy lélek sem járt arra. Fogalmam sincs, hogy Lou hová vitt minket. Sötétedett. Brigi és Niall még nem jött vissza.
- Azt hiszem utánuk megyek.- mondtam és elbámultam abba az irányba amerre mentek.
- Minek? Majd visszajönnek.- mondta Lou. A kisbusznak elhúzhatós ajtaja nyitva volt, és a járgány küszöbén ücsörgött. Liam és Hazza bent ült. Zayn és én álltunk.
- Mi van ha eltévedtek? - kérdeztem.
- Biztos, hogy nem tévedtek el.- mondta Zayn, és átkarolt.- Nyugodj meg! - mondta.
- Ülj le és próbálj meg lenyugodni.- Liam-nek sem tetszett az "idegesnóri" viselkedésem.
- Majd megnyugszom, ha megtaláltam őket.- kibújtam Zayn karjai alól és elindultam abba az irányba amibe Liam mutatta mikor szólt, hogy a barátnőm távozott.
- Én is veled megyek.- Zayn utánam szaladt.
- Nem kell. Mindjárt vissza jövök.- ellenkeztem, és igazából fogalmam sem volt, hogy mikor érek vissza.
- Siess.- eddig mellettem ment. A lépéseit az én sietős tempómhoz igazította, de amint rájött, feleslegesen erőlködne a visszatartásommal, megállt és lemaradt.
- Úgy lesz.- kiáltottam hátra anélkül, hogy megfordultam volna.
Felmentem a dombra egy kijelölt turista ösvényen. Átvezetett az erdőn. Ekkora már besötétedett és minden apró neszre felijedtem. Úgy éreztem magam mint az Alkonyatban Bella. Kicsit fura volt, de apránként hozzászoktam. Volt időm megszokni ugyanis körülbelül fél óráig bóklásztam eredménytelenül. Rá kellett ébrednem, hogy eltévedtem. Amikor leesett, hogy pontosan mi is történik, pánikolni kezdtem. Nem mutattam ki, olyan értelemben, hogy nem kezdtem el levegő után kapkodni és nem kezdtem el sikoltozni, mert tudtam ha így teszek elkap az ájulás és összeesek. Abban a helyzetben nem lett volna túl szerencsés. Rátaláltam egy újabb kijelölt ösvényre. Félrehajtottam magam előtt a fa lelógó ágát, és ha nem a saját szememmel látom talán el sem hiszem. A dombtetőn egy tisztás volt. A hold fénye megvilágította, és a fűszálak lágyan lengedeztek a szélben. De valami megzavart, és tönkre tette az összhatást. Neszek, reccsenések, zajok... A hátam mögül jöttek. Egy hirtelen mozdulattal megfordultam. A zaj közeledett. Lassan hátrálni kezdtem. Nekiütköztem valaminek.
- Búh! - megfordultam és amikor megláttam sikoltani kezdtem. Brigi volt az. Halkan mondta azt a bizonyos "Búh"-t, mégis a frász jött rám. Túl sok volt az adrenalin. Először nem ismertem fel, így megfordultam és rohanni kezdtem abba az irányba amiből az előbb a hangok jöttek. De nem tartott sokáig a pályafutásom.
- Szia! - nekiütköztem Niall-nek.
Seggre estem. Levegő után kapkodtam. Hátradőltem és lefeküdtem a fűbe. Niall és Brigi majd kidőlt a nevetéstől.
- Na ez jól esett! - mondta Brigi levegő után kapkodva. Lefeküdt mellém a fűbe.
- Hát nekem nem! - lehunytam a szemem.
- Látnod kellett volna az arcodat! - Niall is lefeküdt a fűbe. A fejünk összeért, és egy három ágú csillagot formáztunk.