44. fejezet

Nóri szemszöge*
 

A Loren-nel töltött 1 óra után magabiztosan vágtam neki a "visszaszerzemharry-t" akciónak. Szóltam a folyosón beszélgető öröknek, hogy hozzanak papírt és tollat. A cellánkban volt egy író asztal, egy rozoga szék és egy halovány fényű olvasó lámpa. Megkértem Loren-t, hogy halkítsa le a TV-t. Elégedett mosollyal az arcán érte nyúlt a távirányítóért és elcsendesítette a TV-t. Épp, hogy csak hallani lehetett. Összeszedtem minden gondolatomat, mély levegőt vettem és nekiláttam az írásnak. Alaposan át kellett gondolnom, ugyanis nem vagyok valami jó, ami az írást illeti.
"Kedves Harry,
Nem tudom, hogy miért vagy hogyan, de nem is nagyon érdekel. Hiányzol. A szívem szakad meg, hogy nem tölthetem veled az életem minden percét. Ezzel szemben áll az a tény, hogy ezen a héten ért a legtöbb fájdalom. Nem tudom, hogy mit tegyek. Az eszem azt súgja: kerüljelek el, messzire. A szívem: törjek ki a börtön falai közül és keresselek meg, raboljalak el és láncoljalak magamhoz. Mind tudjuk, hogy soha nem hallgatok az eszemre. Mindig azt teszem amit éppen jónak látok, amit a szívem sugall. Nem érdekel, hogy mennyi fájdalmon kell keresztül mennem, ha ezzel visszakaplak! Rómeó és Júlia története örök, úgy ahogy a mi történetünknek sem lehet vége, még a másvilágon sem. Tudom, ez nem túl hiteles. Szemtől szemben sokkal meggyőzőbb tudnék lenni. De ebben a helyzetben nem tudok többet tenni. Nagyon hiányzol!
"Őrizd a percet, mert ami eljön az el is múlik..."Az egyetlen könyv amit valaha olvastam az a The Twilight Saga volt. Egy idézet azok közül a bölcs gondolatok közül amiket soha nem szeretnék megfogadni. Remélem te is így gondolod. Mármint, hogy ez nem igaz és, hogy nekünk soha nem kell elmúlnunk. Kérlek nézd el nekem a hisztérikus viselkedésemet. És a borzasztó írásomat. Azért remélem, hogy a lényeget ki tudod belőle hámozni.
Ui.: Kérlek ne menj el! Várj meg!
Tudd, hogy szeretlek!
Nóri"
Újra átfutottam amatőr levelemet és borítékba zártam. Elmagyaráztam a biztonsági őrnek, hogy mit is csináljon vele pontosan majd elégedetten visszafeküdtem az ágyamba.

Az agyamat teljesen lefárasztva mély álomba merültem. Mondjuk, nem volt nehéz. Az én agyam nem túl nagy kapacitású és csak rövid ideig képes koncentrálni. Amint elaludtam, ismét úgy éreztem ébren vagyok. Annyira valósághű volt az az álom ami vissza-vissza tér szabálytalan időközönként. A nő nevetni kezdett. Gonosz kacaja átjárta a testem amikor a tenger elragadott. Ismét a tenger fenék felé zuhantam. De valami megváltozott. Nem erőlködtem. Nem volt miért erőlködnöm. Harry nem volt a vízben, nem fuldokolt. A testem lassan kihűlt. A hajam lebegett körülöttem, és a színes tincsek lassan eltűntek a tenger sötétjében. Nagyot puffant a testem az iszapos tenger fenéken. De nem mozdultam csak feküdtem. Sőt, nem is lélegeztem. Harry hiányának tudtam be részleges halálomat. Mert éltem, de nem lélegeztem. A levegő ami éltet elveszett. A nő kacaja pedig annyira lelohasztott, hogy meg sem próbáltam megkeresni.

 Loren keltett fel. Lassan felültem és a fejemhez kaptam. Hogy pontosan miért azt magam sem tudom. Amint megéreztem a nedvességet a homlokomon a kezemet levettem róla és megnéztem, hogy mi okozza a cseppeket amik egyre csak az arcomon gördülnek végig. A homlokomon kezdték pályafutásukat, majd a halántékomon végigfolyva, az arcomat vették célba. Kivert a víz álmomban. De Loren nem ezért keltett. Egy őr bukkant fel és intett.
- Nóra! Kifelé! Szedje össze a holmiját. Elmehet.- mondta gépiesen a férfi.
- Milyen holmimat? - kérdeztem mire megvonta a vállát és kiengedett.

 Megöleltem Loren-t és elhagytam a helyiséget. Végigvezettek a folyóson. A recepciós pulttal szembeni falnál székek voltak elhelyezve a várakozók számára. Leültem és gyanakvóan néztem a mellettem álló Morgan-re. Csak most jöttem rá, hogy ő az. Túl fáradt voltam. És nálam a fáradtság együtt jár a lassú felfogással. Arra lettem figyelmes, hogy Morgan egy közeledő férfialakot bámul. Charlie. Nem bírom a pasast. Olyan nagyképű és gőgös csak azért mert a ő a rendőr főnök.
- Kisasszony! - üdvözölt amint odaért hozzám.
- Reggelt Chalie! - mondtam. A letegeződés nem volt megengedett, de nem tiszteltem igazán ahhoz, hogy magázódjak vele.
- Maga egy mázlisat! Letették az óvadékot.- Charlie hitetlenkedve rázta a fejét.
- Ki volt az? - kérdeztem álmélkodva.
- Szigorúan megtiltotta az a bizonyos személy aki ezt tette.
- S*ggfej.- mondtam. Igazából csak gondoltam, csakhogy annyira koncentráltam a gondolataimra, hogy kicsúszott. És nem a rejtélyes pénzes zsákomra értettem.
- Már elnézést!
- Bocs.- grimaszt vágtam.- Anyumék? Tudják már?
-Igen. Úton vannak. Azt javaslom, maradjon nyugton egy ideig. A következő alkalommal nem ússza meg ennyivel.
- Hogy van, hogy én tegezlek téged de te engem nem? - kérdeztem Chralie-tól.
- Egyszerű. Én vagyok az intelligensebb.- bólintással nyugtáztam a válaszát.
Kiabálást hallottam a hátam mögül. Reflexből hátrafordultam. Egy csapat tini rohant felém. Amikor rájöttem, hogy kik is azok én is rohanni kezdtem. A folyosó felénél összeütköztem a csapattal és beékelődtem közéjük.

- Uram Isten! - kiáltott Liam.
- Anya! - Louis a lábamon csimpaszkodott.
- Aj! Húgi! A szív bajt hoztad rám! - Zayn a nyakamba omlott.
- Te őrült! - Niall is a nyakamba csimpaszkodott.
- Te elmebeteg liba! - Brigi maradt utoljára. Zayn elengedett és átadott neki.
- Hiányoztatok! - elnevettem magam.- Különösen te, Louis! - még mindig a lábamon csüngött. Kiszabadítottam az egyik kezemet és összeborzoltam a haját. Körbenéztem, de Őt nem láttam.
- Nincs itt. Vissza megy Londonba.- mondta Liam. Szomorú arccal nézett rám. Csalódott voltam. Azt hittem a levelem majd jobb belátásra téríti.
- Küldött egy SMS-t Zayn-nek.- Brigi Zayn-re mutatott. Tesó előhúzta a telefon a farzsebéből. Nyomott rajta kettőt majd átnyújtotta.
"Londonban megtaláltok.
Ui.: Nem múlik el csak feledésbe merül az idő múlásával."
A szívem megszűnt dobogni egy percre. Abban a pillanatban amikor magamhoz tértem, visszarohantam a cellához. Magammal vittem a telefont. Egy őr megakadályozott a célba érésben. Hazudtam, hogy tovább engedjen. Azt mondtam neki, hogy valamit ott felejtettem. De nem. Megmutattam Loren-nek az üzenetet.
- Menj után! Most azonnal! - elrohantam és mielőtt látótávolságon kívül kerültem csókot dobtam.- Ne felejts el meglátogatni! - kiáltotta utánam. Csak a rácsokon keresztül tudtam neki megmutatni az üzenetet és nagyon sajnáltam, hogy közénk állt néhány vas rúd. Szívesen megöleltem volna a sok jó tanácsért cserébe.
- Úgy lesz! - visszaordítottam miközben sebesen rohantam visszafelé.