65. fejezet

Nóri szemszöge*

Színpad. Fények. Figyelem. Ez kell nekem. Amikor a Viva Comet díjátadó színpadán álltam éreztem, hogy élek. Boldog voltam. Az a sok ember mind minket nézett, és azt leste, hogy mikor merre milyen mozdulatot teszünk. És, hogy mit mondunk. Az aréna Directionerekkel volt tömve. Nem állhattam csak  úgy ott. Mondanom kellett nekik valamit, mert még mindig Directioner vagyok. És leszek is. Az, hogy így alakultak a dolgok....mellékes. Ebben a percben nem számított. Csak az, hogy ne utáljanak meg, ne gondolják azt, hogy rossz hatással vagyok Hazza-ra. Nem akartam úgy járni mint Taylor Fogyatékos Swift. Nem akartam, hogy kiutáljanak a családból amelynek már oly régóta tagja vagyok...

A hétvége borzasztó volt. A fiúk nem tudtak eljönni és egész nap csak a szobámban kuksoltam hátha történik valami. És történt.....de nem éppen jó. Anya telefonált, és mikor végzett közölte, hogy suliba kell mennem.

- Nem megyek.- mondtam unottan, miközben a Tv-t kapcsolgattam.

- De igen elmész! Elég volt a hülyeségeidből! Elszaladt veled a ló! - mondta anyu éles hangon. A szobám ajtajában toporzékolt és parancsolgatóan mutogatott.

- Nem is ültem még lovon.- nem hatott meg. Tovább nyomkodtam a távirányítót mint sem törődve az anyai tejhatalommal.

- Elegem van! Amióta megjelentek a fiúk és Harry elvette az eszedet nem vagy normális!

- Eddig se voltam az.- szíven talált amit mondott de próbáltam úgy tenni mintha hidegen hagyna amit mondott. Tudtam, hogy ezzel tudom legkönnyebben dühbe gurítani.

- Figyelj már rám! - elvette a távkapcsolót és kikapcsolta a Tv-t. És most jön a hegyi beszéd....- Tudom, hogy mindig arra vágytál, hogy találkozz velük. És az, hogy most te meg Harry... Teljesen elvette azt a maradék eszedet is.- sokkal megértőbb, melegebb hangon folytatta. Sose volt az az "ordítozósfajta!" anya. Inkább leült mellém, elmagyarázta, hogy mi a helyzet és helyre rakott. Persze azért ő is ordítozott velem....mint mindenki más, mint minden anya.- De nem kell megváltoznod.

- Nem változok.

- De már nem az vagy. Te már nem az én kislányom vagy.

- Nem. Most már a nagylányod vagyok.

- Nem. Te egyáltalán nem az vagy akit én neveltem. Az én lányom soha nem veszett volna össze a legjobb barátnőjével.

- Jaj, anyu! Máskor is vesztem már össze Brigivel.- eddig az ajtóban állt, de most leült mellé az ágyra.

- Az lehet. De nem voltatok még soha ilyen sokáig haragba.

- Még csak két nap telt el.- magyaráztam és, mint aki nagyon okos felvontam a szemöldökömet.

- Igen. De a max is csak egy nap volt. És akkor is, mint mindig Brigi kért bocsánatot tőled. De most nem teszi.

- Nem. De nem is kell bocsánatot kérnie addig amíg nem rendeződik Niall-el, mert nem fogok neki megbocsájtani.

- És szerinted miért nem teszi? Miért nem hív fel, miért nem jön el és ölel meg, hogy minden újra olyan legyen mintha semmi sem történt volna? - a fejem lehajtottam mert tudtam, hogy én vagyok a hibás, én rontottam el a dolgokat...mint mindig. Vállat vontam, hogy folytassa mert nem tudom a választ.- Mert megrémiszted. Vagy talán mert nem az vagy akit szeret.

- Hagyjál már ezzel!

- Nem hagylak! Kérdezd meg Harry-t. Ő is biztosan érzi.

- Mit? Mégis mit érezne? Két hete ismer! Nem tűnt fel? Honnan tudná, hogy milyen voltam előtte?

- Nem azt mondták, hogy olyan mint te?

- De. És? Tudod mit? Nem érdekel!

- Ő sem számított arra, hogy börtönbe kerülsz.- anyu maga elé bámulva merengett az ágytakaró színeiben. Nem értettem, hogy hogy jön ez ide. Rázni kezdtem a fejem mire felnézett rám.- Az lehet, hogy nagyon hasonlóak vagytok de nem gondolta volna, hogy ennyi baj lesz veled.

- Honnan veszed, hogy ezt gondolja?

- Nyilván való.

- Akkor.... Talán...keressetek helyettem valakit! Látom nem tetszem. De hát...mit tehetnék? Ha megpróbálok megváltozni azt azonnal az arcomba vágod! - dühösen, fújtatva kirohantam a szobából, választ nem várva.

Belebújtam a cipőmbe és kiviharzottam a kapun. Az utcánk egy másik hosszú, nem túl forgalmas utcába torkollott. Ezen az úton volt a temető, egy erdővel körülvéve. Elindultam az erdő felé. Bementem rengetegbe és a szokott hely felé indultam. Egy öreg, korhadt fa.... Mindig ott várt rám. Ha valami bajom volt, és még Briginek sem voltam hajlandó elmondani vagy olyan helyzetben voltam mint most, csak leültem, a lábamat felhúztam és átfogtam. És sírtam.... Itt nem láttak. Néha átsétáltam a temetőbe a nagyiékhoz, vagy csak egyszerűen sétálgattam. A temető meglepően megnyugtató tud lenni ha az embernek fájdalmai vannak. És néha belegondolok, hogy nemsoká én is fekhetek és nyugodtan álmodhatok.....örök álmot.A hasam két óra múlva haza hívott. Azt azért nem fogom hagyni, hogy más egye meg a részemet. Beléptem az ajtón és lerúgtam a cipőmet. Messzire repült de lusta voltam utána menni. Helyette belebújtam a papucsomba és elcsoszogtam benne a konyháig. Az ajtóban megtorpantam. Harry ott ült az asztalnál anyu mellett. Csodás.... Nem jelent jót ha anyu is ott van. Biztos vagyok benne, hogy beszélgettek egyet...

- Szia! - köszöntem Hazza-nak.

- Szia, Manó! Merre voltál? - válaszul csak legyintettem egyet.

- Régóta vársz? - anyunak feltűnt. hogy kihagyom a beszélgetésből. Halkan hátrébb tolta a széket és felállt. Jelentőség teljes pillantást vetett rám majd elment.

- Nem. Egy 5-10 perce jöttem.- odamentem hozzá és megpusziltam az arcát.

- A fiúk?

- Ők még valami szerződéses izén vannak. Valami megbeszélésen. Csak Niall és én jöttünk el.

- És hol van Niall? - a hűtőhöz fordultam, kinyitottam az ajtaját és kivettem a tejet. Előkaptam egy műanyag tálkát a szekrényből és kiraktam őket az asztalra.

- Briginél. Megakarja vigasztalni.

- Chhh.- nyögtem lenézően.

- Ez mi volt? Nem akarsz kibékülni vele? - elővettem a zabpelyhet is. Azt is kiraktam az asztalra. Beleültem Hazza ölébe és magam elé húztam a tálkát, a hozzávalókat beleöntöttem és újra felálltam. A kanál kiment a fejemből. A kiskanállal a kezemben visszaültem Harry ölébe. A derekamnál fogva tartott.

- Nem az... Csak felháborítónak tartom, hogy Niall vigasztalja. Kérsz?

- Nem kösz.- elgondolkozva nézte az asztalterítőt.