83. fejezet

Nóri szemszöge*

Kibújtam Harry karjaiból és rohanni kezdtem feléjük. Nem érdekelt, hogy elesek, hogy betöröm az orrom, vagy eltöröm a karom. Csak mentem. Útközben nem tudtam egyenes vonalban haladni, túlságosan szédültem. A fejem lüktetett, a gyomrom ugrált. Amikor már csak két lépésnyire voltam - magam sem tudom, hogy miért - megtorpantam és a lábam szinte földbe gyökerezett. Csak néztem őket, és hallgattam Brigi zokogását. A csuklóját bámultam... Éreztem, hogy ezzel vége, ezzel végük. Soha nem láttam Brigin olyan sebet, karcolást, foltot amit más okozott volna. És azt kívánom, bárcsak most se kellene látnom. Valószínűleg nem én húzom a rövidebbet. Hanem ők. Kénytelen leszek bevetni a "gonosz" énemet... Bosszút állok... Tudom, hogy ez rettentő kicsinyes dolog, de nem vagyok hajlandó szó nélkül hagyni!

Brigi felemelte az arcát Niall válláról... A szívverésem leállt és elfelejtettem levegőt venni. A halántékát egy hatalmas lila, vörös folt "díszítette". A szeme tele könnyekkel, az arca pedig fájdalommal telítve fordult felém.

- Nóri! Vegyél már levegőt! - Brii rángatott ki a gondolataim vihara közül. Csak most vettem észre, hogy a mellkasom kezd összeszorulni. A szám résnyire nyitottam és egy aprót lélegeztem.

- Nóri, jól érzed magad? - kérdezte Niall, pár másodpercnyi késéssel. Brigi arcáról eltűnt a fájdalom és a könnyek is csak céltalanul bóklásztak világos bőrén. Ugyanolyan aggodalommal nézett rám, ahogy én rá...

- Manó, szólalj már meg! Jól vagy? - Harry hangja megtelt rémülettel. Brigi miatt is az agyvérzés kerülgette, és a szótlanságom csak rontott az állapotán.

- Azt hiszem, az emberiség ki fog tüntetni.- motyogtam.

- Ne csináld! Nem javítasz a helyzeten! - mondta Brigi.

- A helyzeten nem... De én minden esetre élvezni fogom.- gonosz ármánykodásom minden részlete egyszeriben kialakult és minden a helyére került. Minden aprócska darab a helyén volt...

- Nem lesz megint olyan szerencséd! - a fiúk egymást bámulva próbáltak rájönni miről is van szó. Brigi nem fejtette ki a mondatait elégé, ahhoz, hogy megértsék.

Nem válaszoltam. Percekig csendben bámultuk egymást. Aztán Brigi közelebb lépett, és pontosan úgy ahogy a Niall-ét, átfogta a nyakamat.

- Ne csinálj semmit. Maradj nyugton.- suttogta.

- Persze, persze.- egyeztem bele. Bár tudtam, hogy úgysem fogom teljesíteni ezt a képtelenséget. Nem mondok le a tervemről.

- Mutasd a kezed.- eltoltam magamtól és a csuklóját kémleltem. Hatalmas véraláfutás ékeskedett mindkettőn, vörös folttal körülötte. Hosszan bámultam a s*ggfejek "emlékét", egy egy gyors pillantással felnézem Brigire. Leengedtem a karját majd sarkon fordultam és a fiúk keresésére indultam. Alig sikerült átpréselnem magam a tömegen. Zayn égnek álló, az átlagosnál sokkal jobban fésült fekete haja tűnt fel, amint ugrándozva és pipiskedve próbál ránk találni. Amint meglátta fakó arcomat - gondolom, hogy még mindig olyan borzasztó szintben voltam mint reggel - átdúródott három osztályon és azonnal átfogta a derekamat.

- Hol van Harry? Nem tudom felfogni, hogy hogy engedhetett el egyedül.- morgolódott és elindulta kijárat felé. Egyszer csak felkapta a fejét és mutogatni kezdett a célunk felé.- Hol vannak?

- Majd mindent elmondok. Csak előbb menjünk el erről az Istenverte helyről.- motyogtam. Úgy gondoltam, hogy ezt talán most neki kellene elmondanom. Talán ezzel visszaszerzem azt elvesztett hitet...

A kocsiban ültünk és Zayn Harry-vel veszekedett.

- Hogy engedhetted el? - ordította Zayn.

- Elment, aztán pedig egyszerűen nyoma veszett.- szabadkozott Hazza. Kényelmetlenül éreztem magam, kettejük közzé kellett ülnöm. Egyrészt, mert nem akartam, hogy szétcincálják egymást. Másrészt, Zayn nem engedte, hogy Harry-vel legyek. Kissé túlzásnak tartottam de se erőm, se energiám nem volt tiltakozni.

- Felelőtlen vagy!

- Te meg paranoiás!

- Hagyjátok abba! - az amit produkáltam....hát...hogy is mondjam? Nem igazán nevezhető kiabálásnak. Csak kiabálgatásnak. És nem is hallotta meg senki.

- Nem szabad egy másnapos, halálán lévő kis csajt magára hagyni! - Zayn-nek sem tűnt fel az "ordítozásom". Feljebb ültem, hogy végleg elválasszam őket egymástól, hogy még csak ne is lássák egymást, majd nekikezdtem.

- Én vagyok a béna! Ennyit még életemben nem ittam....egyszerre. És nem is voltam soha ilyen beteg. Egyikőtök sem tehet róla! És ezzel vita lezárva! - újra hátradőltem az ülésen, de nem sokáig kényelmeskedhettem mert megérkeztünk a hotelhez, a fiúk cuccáért...

Ui.:  Kövess minket bloglovin-on!!!ITT