68. fejezet

Nóri szemszöge*

Duzzogva rúgtam le a cipőmet, amely messzire repült. Mérges lettem, de ez nem az megszokott méreg volt. Most nem azért mérgeltem fel magam, mert egy szerencsétlen kisgyerek a ruhámba keni a fagyiját vagy mert megpróbálják kicsinálni Brigit. Ez amolyan "aggódokhogymileszhaHarrymegintelhagy" fajta idegesség.
- Egy nyaralásnak is betudhatod. London nem olyan rossz hely.- a szememet a plafon felé fordítottam, miközben sebes léptekkel bevágódtam a szobámba.- Nem kell aggódnod.
- Hát persze, hogy nem! - minden szóból csöpögött az irónia. Szinte "átitattam" vele a szavaimat, hogy Hazza tudtára adjam a véleményemet a nélkül, hogy kimondanám.
- Unatkozni sem fogtok. Ott van Gemma, és a fogadott húgaid is ott lesznek. - morcosan huppantam az ágyamra. Harry is követett és a reakcióimat várta.
- Harry! - kezdtem.- Nekem nem Londonnal van bajom. Nekem az nem tetszik, hogy....elmész és kitudja, hogy mikor jössz vissza.
- Már mondtam. Havonta elmegyünk Londonba. Te ott leszel, vársz rám a reptéren és a nyakamba ugrassz. Ennyi. Happy end-el végződik a történet. Mi olyan rossz ebben?
- Az ami az elmész és a "Happy end" között van.- ezt szinte suttogva mondtam. Amint rájöttem, hogy ez pontosan mit is jelent elszomorodtam. A fejemet lehajtottam és mogorván bámultam a szőnyegre. Olyan csúnyán néztem a lila kárpitot, hogy azt sem csodáltam volna ha megsértődik.
- Ugyan már, manó! Nem lesz semmi gond! - Harry megdörzsölte a vállamat. A vállára fektette a fejemet és percekig csendben ücsörögtünk. Pont úgy mint egy öreg házaspár a verandán, a fűben szaladgáló unokákat bámulva.
Mély lélegzetet vettem majd elballagtam a géphez és bekapcsoltam. Leültem a forgós székbe és úgy fordultam, hogy lássam Harry-t. Elterülve bámészkodott. Majd néhány pillanat múlva a távirányítóval kezében kapcsolgatta a tv-t. A gépen életre kelt és kattintgatni kezdtem. Első megálló: facebook. Nem voltam meglepve amikor az üzenetek/értesítések/felkérések ikonra pillantottam. Válaszoltam az üzenetekre, reagáltam a felérésekre és végignéztem az értesítéseket. Második: twitter. Nagyon megörültem a rengeteg új követőnek. Bár, ez sem lepett meg túlságosan. Az ask-ot ki nem állhatom, úgyhogy még csak rá se kerestem. Fiókom volt, de csak ezért, mert nem akartam lemaradni. Mindenkinek volt már és nem akartam kimaradni belőle.
Nem vagyok nagy gépes. Egy fél óra múlva már csak a háttérképemet bámultam. Olyan csodálatos. Olyan jól néz ki. Annyira szexi. És annyira imádom. Nekem ő jelenti a mindent... Harry mellett persze. Az ahogy csillogó, barna szemekkel mered rám, a haja pedig az ég felé, kócosan kapaszkodik...az énem egy részét képezi. A zenéje éltet, a szíve dobogása, a létezése hiteti el velem, hogy van miért élnem. Többet jelent nekem mint azt bárki el tudná képzelni. Ha nem hallhatom a hangját, ha elveszik tőlem...nincs okom az életre. Akinek eddig elmagyaráztam nem értették, örültnek tartottak és legszívesebben a diliház egyik "különleges" szobájába zártak volna. A zene is a mindenség része. Ha nincs zene, nincs élet sem. A szívünk is ritmusra dobban, a lépések amikkel végighaladunk egy-egy utcán, egyenletes ütemekként követik egymást, a madár szárnycsapásai is, a lélegzetvétel, és sorolhatnám a végtelenig. És az ő zenéje.... Segít az életben maradásban. Az ő hangján alszom el, és az ő hangjára ébredek. Az ő zenéjének ritmusára dobban a szívem, a dalai ritmusa a lábamba száll gyaloglás közben, és a levegőt is ennek megfelelően veszem.
- Justin? - kérdezte Hazza. Még percekkel később is a monitort bámultam és egyet sem pislantottam. Mély lélegzetet vettem majd lassan, Harry felé fordulva, lefektettem a fejem az asztalra.
- Igen.- merengtem.
- Nagyon szereted, igaz?
- Jobban mint az bárki el tudná képzelni.- idéztem a gondolataimat.
Nem faggatott tovább. Nem tartotta szükségesnek, ahogy én sem. Kikapcsoltam a gépet, majd Hazza mellé kuporodtam. Nem mentem másnap iskolába. Egyrészt mert lusta voltam felkelni és elaludtam, másrészt pedig nem akartam még egy olyan napot. Felhívtam Brigit, hogy ne merjen elmenni suliba. Nem akarok megint verekedni. Mert, ahogy már mondtam, lusta egy kölyök vagyok.