74. fejezet

Nóri szemszöge*

Brigi reggelije meglehetősen finomra sikerült. Vagyis inkább ebédnek mondanám.... Hazza-val elhúzódott a beszélgetésünk, és hogy őszinte legyek elég sokáig szunyáltam. Kaja után Harry és én egyszerre hagytuk el a hazát, de az utunk két ellenkező irányban folytatódott. Haza indultam, ő pedig a fiúkhoz. Anyut nem találtam otthon, csak egy üzenetet:
"Elkellet utaznom a nagyihoz. Nagyon lebetegedett. Pár nap múlva találkozunk.
Szeretlek:anya"
A levél mellett egy boríték hevert, gondosan lezárva és kisimítva. Előkaptam egy kést és feltéptem. Egy hétre elég pénzt találtam benne. Nem tartottam különösen fontosnak ennyi pénzt rám ruházni. A hűtő tele, a számla kifizetve... Teljesen felesleges. Sóhajtottam és nekivágtam a szobámnak. Befészkeltem magam az ágyba egy tál popcorn társaságában. Néztem a tv-t de szinte semmit nem láttam belőle. A hangok is csak dőltek a készülékből, de nem tudtam felfogni őket. Harry járt az eszembe... Mi más?! Csak arra tudtam gondolni, hogy ebből nincs kiút. És az, hogy mások mit gondolnak rólam, egyre inkább kezd zavarni. Eddig elengedtem minden megjegyzést: "idegesítő, nagyképű, csak játssza magát, felakarja hívni magára a figyelmet". Megkel változnom, sürgősen. Talán így Harry-nek sem jelentek akkora terhet és nem kell szégyenkeznie miattam, valahányszor valami őrültséget csinálok. Látom, hogy szeret, és érzem is. Csakhogy én is szeretem és nem akarom, hogy valami miatt kellemetlenül érezze magát. És csak azért nem szakítottam vele, mert fájt volna neki. És nem tűröm, hogy bármi baja essen. Talán ha saját magam szöges ellentéte leszek.... Ezen elgondolkodtam, és arra jutottam, hogy ez talán még be is válhat.
A következő nap is ugyanolyan eseménytelenül telt. Elmosogattam, felsepregettem, kiporszívóztam. Egyszóval: unatkoztam. Amikor már az egész ház csillogott-villogott, nekiálltam olvasni. The twilight saga az egyik kedvencem. Az Eclipset olvastam egészen addig míg el nem aludtam. Aztán újra eljött a péntek. Lassacskán kimásztam az ágyból, összeszedtem magam. Épp reggeliztem amikor Brigi hívott.
- Szia! - nyöszörögtem. Az álom még nem ment ki teljes egészében a szememből.
- Szia! Felkeltettelek? - kérdezte kedves, derűs hangon.
- Nem. Már fent voltam. Kajálok.
- Nagyszerű! Na, szóval...azon gondolkoztam, hogy elmehetnénk valamerre.
- Merre van az a valamerre?
- Passz. Még nem döntöttem el. Abban sem voltam biztos, hogy eljössz.
- Ahan.
- Van valami ötleted?
- Nincs.
- Mi van veled? Olyan....szótlan vagy.
- Semmi. Kell a változatosság.
- Persze, de remélem nem leszel ilyen ha mégis elmegyünk valahova.
- Nem leszek.
- Találj már ki valamit! - könyörgött. Nem tudtam mit mondjak. Elvégre ha az ellentétem akarok lenni akkor oda kell mennem ahová soha nem mennék. És megvilágosodtam!
- Menjünk a plázába.
- Nem hallak jól.
- Mondom, menjünk a plázába.
- Azt hiszem valami baj van a vonallal. Mintha plázát mondtál volna.
- Ne küszködj! Most megyünk vagy nem? - tudtam, hogy meglepetésként fogja érni, de azért nem kell túlzásba esni...

-Ja, persze. Szóljak a fiúknak?
- Nekem mindegy.- megvontam a vállam, mintha látta volna.
- Valami nem stimmel. De majd szépen elmondod. Mikor találkozunk?
- Mindjárt ott vagyok nálatok.
 -Már elindultál?
- Hát persze.- mondtam merő gúnnyal.
- Jól van na.
Azzal leraktam. Fél óra múlva Brigiék háza előtt vártam, hogy leérjen.
- Szia! - vágta ki az ajtót. Lassan elindultunk a parkoló felé bár nem értettem miért.
- Helló! Nem a másik irányba kellene mennünk? - kérdeztem és megpillantottam a srácok kocsiját.
- Nem fogok gyalogolni.- háborgott Brigi. Beszállt az anyósülésre. Egyszer csak kinyílt a hátsó utasülés felőli ajtó és beszálltam Zayn mellé.
- Szia, húgi! - üdvözölt Zayn. Behúztam magam mögött az ajtót és a motor felbőgött.
- Sziasztok! - köszöntem mindannyiuknak.- Hol van Louis? - kérdeztem. Feltűnt, hogy túl nagy a csend.
- Nem jött. A plázában....hogy is mondjam? Nem bírják a plázazsaruk.- magyarázta Liam.
- Miért? - vágta rá azonnal Brigi.
- Nem tud viselkedni.- Niall ült tőlem a legtávolabb, a túlsó ablaknál.
Amikor megérkeztünk bejártuk mind az 5 emeletet. A lábam majd leszakadt, pedig nem is én cipeltem a szatyrokat. Harry végig ott volt velem és megpróbált felvidítani, mert azt hitte, hogy a hallgatásomat a szomorúságom idézi elő. Pedig egy cseppet sem voltam szomorú. Sőt! Csak azért voltam csendben mert ez volt az "új" Nóri dolga. És ha még mindig a régi Nóri lennék, akkor elkezdtem volna viháncolva, fel-le ugrálni örömömben amikor megláttam a hatalmas Justin Bieber plakátot amin az Addidas-t reklámozza. Most viszont legyűrtem mindenféle sikongást és csak bámultam. Harry végig türelmesen állt mellettem, szende mosollyal az arcán és várta, hogy újra visszatérjek.