67. fejezet

Nóri szemszöge*

A pulzusom az egekig szaladt. Éreztem ahogy a vér az arcomba fut. Odarohantam, közéjük álltam.
- Húzás s*ggarc! - ordítottam a magasabb, szökés hajú gyereknek. Vagy egy fejjel magasabb volt nálam de nem ijesztett meg.
- Mert? Mit teszel? Beviszel a dutyiba? - na ezzel kihúzta a gyufát. A bamba haverja csak nézte ahogy kiosztom.
- Ha gondolod elrugdoshatlak odáig! - ordítottam. A kezemet széttártam Brigi előtt, hogy még csak véletlenül se érjenek hozzá.- Látom nem értesz! Ha nem kotródsz el 5 másodpercen belül, úgy hátsón rúglak, hogy a sz*r a szájpadlásodon csattan!
- Próbálkozz!
Nekiugrottam a srácnak. A hegyomlás szerűen hátraborult és küszködve kapálózott amint a fejét próbáltam szétverni. Szegény öklöm! Aztán mikor már nem volt ereje felállni, feltápászkodtam és rugdosni kezdtem. Egyszer csak Rómeó jelent meg semmiből. Felcibálta a földről és egyszerűen kiütötte. Brigi felé fordultam. Könnyes szemmel, a falhoz tapadva nézett utána a barna hajú, alacsonyabb srácnak. Majd a tekintete lassan rám fordult. Egymást bámultuk. Harry közelebb ment hozzá és megsimogatta a vállát vigasztalás képen.
- Köszönöm! - zokogott. Kifejezéstelen maszká torzítottam az arcom, miközben úgy éreztem annyi érzelem tombol bennem, hogy menten felrobbanok. Egy lépéssel közelebb jött. Lassan bólintottam, majd felvettem a táskámat a földről, egy utolsót rúgtam abba a féregbe, és elindultam hazafelé.
Magam mögött hagytam Brigit.... Még el sem hagytam az iskola 10 m-es körzetét az igazgató utánam kiabált.

- Roberts! Most azonnal álljon meg! - unott fejjel fordultam a kopasz öregemberhez. Egyik szemöldökömet felvontam. Hazza-ra néztem aki elutasítóan rázni kezdte a fejét. Magyarán: Nehogy vissza szólj neki! Nagyot sóhajtottam és elindultam vissza felé.- Ezt meg mégis mire véljem? - kérdezte Mr. Hope amikor odaértem.
- Csók, Hope bácsi! Látom maga is jól van.- vetettem oda fél vállról.
- Idefigyeljen kisasszony! Ha még egy...
- Nem ő a hibás! - vágott közbe Brigi. A könnyeit letörölte és nagyot nyelt.- Az.- mutatott a földön fekvő srácra - meg a haverja letámadtak. Nóri csak segített! Harry meg Nórinak.- vont vállat.
- És most mégis mit tehetnék? Az iskolában nincs verekedés! - mutogatott Mr.Hope.
- Elvileg nem voltunk az iskolában.- magyaráztam.
- De.... Ahh! Legyen! Annyival kevesebb papírmunka! - legyintett majd bement.
- Na mentem.- azzal elindultam haza.
-Állj meg! - szólt Brigi. Megtorpantam de nem fordultam meg.- Bocs.- erre sem voltam hajlandó megfordulni. Csak akkor békülök ki vele ha Niall-el is minden oké.
- Manó! Ne makacskodj! Gyere ide! - Harry szavai hallatán kénytelen-kelletlen megfordultam és odamentem hozzájuk.

- Ugye szent a béke? - kérdezte Brigi.
- Niall?
- Vele minden rendben van. Eddig sem voltam vele haragba.
- Nem tudom.
- Nóri! - szólt rám Hazza.
- Jó! Oké! - védekezően magam elé emeltem a kezem.- Béke! - azzal Brigi a nyakamba omlott.
Kibújtam az öleléséből és elindultunk haza. Brigi felment, Hazza és én elsétáltunk hozzánk.
- Ugye, hogy nem is olyan rossz? - kérdezte váratlanul Harry.

- Mi?
- Szent a béke. Ez azért csak jobban tetszik, igaz?
- Ja.
- Ó! Most jut eszembe..... Nemsoká elutazunk.
- Oké. És hová megyünk? - vontam vállat. Utazni szeretek. Nincs vele semmi bajom.
- Ami azt illeti....a turné megy tovább.
- Oké, de merre?
- Japán következő megálló.
- És mikor indulunk?
- Ööö....figyel, manó.... Az utazunkat úgy értettem, hogy...- nem fejezetbe, remélve, hogy magamtól is rájövök. És sikerült...bár ne lennék ilyen okos....
- Te és a fiúk...- lehajtott fejjel ballagtam tovább.
- Sajnálom.
- Akkor azt mond meg meddig leszel távol? Mennyi időre hagysz itt....- az utóbbi mondatot inkább csak magamnak szántam, de Harry is tisztán értette. Az arckifejezése elárulta.
- Két hónap... Nem csak Japán az egyetlen megállónk...
- Hát ez csodás....- mormoltam.
- De ne aggódj! Meglátogatlak amilyen gyakran csak tudlak!
- Ahan.
- Anyuékat is meg kell látogatni néha...és ezzel csak annyi baj van, hogy Európa két végén éltek. Nehéz lesz utazgatni. De ez legyen az én gondom.
- Vagy lehetne....hogy addig amíg családlátogatóba vagytok elmegyünk Londonba.
- Tényleg...ez eddig eszembe se jutott. Lakhatnátok a közös házba.
- De király! Havonta Londonba utazok! - tettetem a jókedvet.
- Az túl sok... Ennyi erővel haza se kellene jönnötök....- morfondírozott Hazza. Épp haza értünk.